Fényszülött

• Blog oldal
• Archívum
• 

FOHÁSZ MÁRIÁHOZ - A HAZÁNKÉRT - PIETA - 2012.

 

Wass Albert: Hagyaték

 

Ima a Hazáért!

Kedves Olvasók!

Továbbított levélként kaptam az alábbi Imára hívást.


Kedves Barátaim!

Hazánk, Magyarország most pénzügyileg nagyon nehéz helyzetben van. Sorsfordító napokat élünk át. A pénzügyi  világ  összefogott ellenünk.

Korunkban a háborúkat a „fejlett” világban már nem fegyverekkel vívják, hanem a tőke, a pénz, a valutaárfolyamok arzenáljával.

Mi kicsi ország lévén ezekkel szemben védtelenek vagyunk. Földi dolgok már nem segítenek rajtunk.

Ezért fordulok hozzátok, hogy emelkedjünk felül minden pártoskodáson, minden kicsinyes ellenségeskedésen, hisz itt már nem személyekről, pártokról van szó, hanem szeretett hazánkról, Magyarországról.

Csak az egység és az összefogás segíthet rajtunk. Ha túllépünk évszázados megosztottságunkon, - mely az utóbbi időben észveszejtő méreteket öltött - és egy szívvel, egy lélekkel fordulunk a Mindenség Urához, Ő megsegít bennünket. Istennek semmi sem lehetetlen.

Voltunk mi már ennél nehezebb helyzetben a tatárjárás idején és akkor is megmenekültünk. Mikor a tatárok 1241-ben Magyarországra törtek, IV. Béla király és felesége – az akkor áldott állapotban lévő Laszkarisz Mária – fogadalmat tettek, hogy születendő gyermeküket Istennek ajánlják. A megszülető Margit ezt a fogadalmat megerősítette és beváltotta, mikor is „Margit imái vezekelve szálltak”.

Most Szent Margit ünnepéhez közeledve (január 18.) szálljanak a mi imáink is vezekelve Isten elé.

Ki-ki hite, felekezeti hovatartozása szerint imádkozzon és könyörögjön Istenhez hazánkért, reménységünk szeretett földjéért, Magyarországért.

Imádkozzunk kilencedet január 10-től 18-ig úgy, hogy minden nap imádkozzuk el a Mindenszentek litániáját (Hozsanna 80-83.o.) az alábbi módon. A litániában a „Könyörögj érettünk” helyett azt imádkozzuk, hogy:

„Esdekeld / esdekeljétek ki számunkra Isten Szent Szeretetét és imádkozz / imádkozzatok nemzetünkért, Magyarországért”.

Másik módja a kilenced elvégzésének, hogy naponta imádkozzuk a Rózsafűzért, vagy legalább egy tizedet belőle.

Protestáns testvéreink naponta imádkozzák el Urunknak, Jézus Krisztusnak az imáját, a Miatyánkot.

Szeretettel kérem azokat is, akik még nem hisznek Istenben, hogy őseink és gyermekeink földjéért mondjanak naponta egy fohászt, hisz Isten feltétel nélkül szereti őket is és meghallgatja kéréseiket.

Befejezésül a jó Isten áldását kérem szeretett hazánkra, Magyarországra és mindazokra, akik csatlakoznak ehhez az imahadjárathoz.

Százhalombatta, 2012.január 6. péntek

Vízkereszt ünnepe

Gátai Tamás Péter

nyugdíjas mérnök és

lelkipásztori munkatárs

Ui.: Kérlek Benneteket, hogy levelemet küldjétek tovább mindazoknak, akiknek e-mail címe benne van címjegyzéketekben.

Szőke István Atilla: Wass Albert

Szőke István Atilla
Wass Albert

Válaszút, 1908. január 8.
Astor, 1998. február 17.

Dönthetetlen fa, melyen rügy a honvágy,
dacolva sorssal, viharban és vérben,
bús hazavágyó, időben és térben
űzött vándor, kinek betűit fosztják.

Magyarul küzdöttél a világ ellen,
minden szavadban igaz, könnycseppes fény,
bölényes ősöktől örökölt remény,
becsület vagy, követendő jellem.

Hűségőrző, aggódó és bolyongó,
könnyed nélkül az élet üres, kongó,
lelked már velünk s kopni nem fog neved,

óvjuk utolsó, szent jussodat a szót
és tartjuk a láthatatlan lobogót,
jer, jer, hazádat szívünkben megleled.

Wass Albert

Még a halálában is félnek Wass Alberttől
2012, január 8 - 12:56 Barikád

Wass Albertet 1946-ban háborús bűnösnek nyilvánították, pedig robbanóerejű, nagyszerű alkotások kerültek ki tolla alól, hazaszeretetével, csodálatos tájmegidéző képességével, és természetérzékével kiemelkedett az erdélyi prózaírók közül. Wass Albertet a rendszerváltozás után indított semmisítő perek ellenére is háborús bűnösnek tartják ma Romániában.

A nagy erdélyi író és költő, 104 évvel ezelőtt, ezen napon, 1908 január 8-án született Kolozsvár mellett, Válaszúton.

A Marosvásárhelyi Rádió archív-felvételén, amely 2008 január 8-án került adásba, a Wass Albert perének újrafelvételéért küzdő Kincses Előd ügyvéd szólalt meg. Az ügyvéd elmondta: Wass Albert fiának, Wass Endre nevében nyújtotta be a perfelújítási kérelmet, de végig csak jogi csűrés-csavarás történt ebben az ügyben, a Kolozsvári Táblabíróság, és a Kolozs-megyei Törvényszék nem tudta eldönteni, hogy melyikük illetékes az ügy tárgyalására. Kincses kifejtette, hogy a vád alaptalan, miszerint 1940 szeptemberében Wass Albert felbujtóként részt vett a vasasszentgothárdi és az ombszutelki gyilkosságokban. Kincses Előd hangsúlyozta: ő meg van arról győződve, hogy egy jó ügyet szolgál.

Holtmaroson, a református templomban áll Wass Albert első erdélyi szobra. Bartha József Holtmaros református pásztorát a kiállása miatt rendszeresen zaklatják. A lelkész Benkei Ildikónak, a Kossuth Rádió munkatársának elmondta, a belügyminisztérium szerint a templomban sem lenne szabad tartania Wass Albert mellszobrát, legutóbb pedig a kulturális minisztériumból keresték meg, és utasították arra, hogy vigye ki a szobrot a templomból. Benkei felidézte egy idős holtmarosi hölgy véleményét: halálában is félnek Wass Alberttől. A lelkész kifejtette, hogy Wass Albert igazságát sokan nem tudják elviselni, pedig ő egyformán szól az erdélyi magyarságról, és az erdélyi románságról, Wass Albert igazsága Erdély igazsága is. A holtmarosi lelkész így folytatta: a Wass Albert-szobrok köteleznek, mert ahogy Márton Áron katolikus püspök mondta: nekünk már nincsenek jogaink, de vannak kötelességeink.

A felvétel végén Wass Albert mondta el, az Adjátok vissza a hegyeimet című művének nyitórészletét.

Bonyhád: Wass Albert születésének 104. évfordulója alkalmából

odaát, az örök időtelenségben! Mi idelenn, azóta, hogy íróasztalod mellől elköltöztél tőlünk, továbbra is tesszük a dolgunkat jól-rosszul. De inkább rosszul. Hogy miért így?
Egyebek mellett azért, mert még mindig kevesen és csak ritkán hallgatunk szavaidra, tanításaidra.
Tudom, itt most megálljt parancsolsz gondolataimnak, mondván:

"Ne a régi mestereket kövesd! Azt kövesd, amit a mesterek követtek!"(1.)

Ez így igaz, de hozzáteszem, mégiscsak sokunknak éppen Te vagy az, aki megmutattad a Mesterhez vezető utat. Útmutatásaid, maga az a tény, hogy egyre többen botladozunk kitartóan a rögökön, megint csak sokakat hoz ideges-féltékeny lázba. De jól van ez így!

Az, hogy ma nyolcadik alkalommal ennyien találkozunk egymással, Veled, itt, földi képmásod előtt, legalábbis harmadsorban nekik köszönhető. Nyolc esztendeje nevednek híre és a szándék, hogy létrejöjjön egy találkozóhely Veled a Kárpát-Hazában, ideges, féltékeny lázba hozta "világot rontó, nyers erőiket."(2) És mint mindig, minden végjátékban, ebben is elvéreztek. Mert ez a sorsuk. Mert ez a világ rendje. (3) Ha nem is ott, ha nem is úgy, de regényes életedhez méltó kalandos módon helyet talált Kolozsy Sándor barátod bronzba öntött emlékezete a Kárpát-Hazában.

Az azóta eltelt hét esztendőben jó félszázan jelöltek ki hasonló találkozóhelyeket szerte e hazában Szombathelytől Sátoraljaújhelyig, Békéscsabától Székelyudvarhelyig.
Látod, Albert Bátyánk, szépen lassan belakod éltető Magyar Hazánkat!

Az utóbbi években járt itt Nálad Bonyhádon Kolozsy Sándor Sidney-ből; fiaid, menyed
Németországból, Amerikából; a tágabb családod tagjai; Miamiból Lukácsi Éva Tiszteletes Asszony. Visszatérő vendéged Bartha József Tiszteletes Holtmarosról, és még hosszan sorolhatnám.

Hogy mennyire igazak a már százezrek által ismételt szavaid!:
"... a csillagok tengelyét olajozzák / szorgalmas angyalok. / és lészen csillagfordulás 
megint..."(4)

Hét év előtti első itteni találkozásunk híre messze megelőzte a haza vezető úton Bartha Tiszteletest. De hiába nyomultak a holtmarosi papi lakba az ottani hatalom ócska csahosai, hiába fenyegetőztek alulmúlhatatlan aljassággal, a Tiszteletes wass-alberti bátorsága, a hívek együttes kiállása, az órák alatt megszervezett tiltakozó akció és sajtónyilvánosság megálljt parancsolt gátlástalanságuknak. Vicsorogva, morogva ugyan, de farokbehúzva kotródtak vissza vackaikba. Illúzióink azért nincsenek! Tudjuk, ha megint parancsot kapnak, újra támadásba lendülnek. Sőt, van rosszabb is! Tartóik utasítására - ha azok sötét érdekei úgy kívánják - minden szégyen és gátlás nélkül ugyanazok megjelenhetnek Bartha Tiszteletes védelmezői, vagy akár Albert Bátyánk lelkes híveiként is. Gyalázat!
Aztán próbálkoztak ám ugyanazon tartók itteni szolgálói is némi erőtlen elbizonytalanítással. Képzőművészeti bíráló bizottsági gúnyában hümmögtek sokáig Kolozsy Sándor földi arcod bronzba öntött mása előtt, holmi fejbiccentő izmot gagyogva, s ragyogva (5) hogy végre találtak valami fogódzót, amibe aztán... Na de hagyjuk! Tudjuk jól, milyenek ezek!

Mindössze annyit kívántam tudatni Veled, hogy lassan, igen lassan, változnak errefelé a dolgok. Éppen úgy, ahogy jövendölted. Most már rajtunk a sor. A változás sora. Most már ki kell lépnünk kényelmes menedéket nyújtó ál-zsibbadtságunkból!
A szépen borotvált, illatos nemzetvédőknek, a meghúzódóknak, kiváróknak (6) immár riadót fújtak! Hiába tapasztják milliók fülükre két tenyerüket, áthallszik minden fedezéken, minden más szólamon: (7) Vége! Vége egy rendetlen világ világrendjének!
Vagdalkoznak a magukat a világhatalom birtokosainak tudók.
Szűkölnek a vélt nagyságok piti bolondjai! (8) Recseg-ropog minden ereszték, omlanak a birodalmak, míg végül

"Maradnak az igazak és jók./ A tiszták és békességesek. / Erdők, hegyek, tanok és 
emberek. 
(...) és miként hirdeti a Biblia:/ megméretik az embernek fia / s ki mint vetett azonképpen 
arat." (9)
Kedves Albert Bátyánk!

Látnivaló - ahogy Te is láttattad velünk - hogy bár ma még a sátán arat, de a
világ rendje (10) már rátette kezét a kaszára. Ennek egyik jele, hogy egy hónappal 2004. december 5-e után - éppen hét esztendeje - Bartha József Tiszteletes itt, előtted kiáltotta szívszorítóan a világba: "Lesz még nekünk magyar anyaországunk!" Tette ezt az Isteni Rendben való töretlen hittel, a Te tanításaidnak, jövendölésednek bizonyosságával tarsolyában az a holtmarosi Tiszteletes, aki ma százaknak rendezi Erdélyben a magyar állampolgárságát.

De itt álljunk meg, mert ez az a pont, amire ha most, itt nem mutatunk rá, megint csak mi vérzünk el! Mint annyiszor az évszázadok során.
Ha most egyvalaki is megnyugodva hátradől karosszékében, a gyáva kívülálló kényelmes közönyösségét öltve magára, mondván "van nekünk Wass Albertünk, Bartha Józsefünk" - az tudja meg, hogy ezzel százannyi súlyt rak minden igaz küzdő (11) nyakába.
Az méltatlan a magyarságra, annak ne legyen többé nyugodt az álma! Mert
"Háromféle ember van ebben az országban (...) háromféle magyar. Mind a három (...) elégedetlen a világgal (...) Egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket (...) Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt amiről úgy érzi, hogy az övé (...) Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgy is nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó (...) Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár (...) Ez a nagy tömeg. A nagy magyar tömeg."(12)

Ebben az elképesztően aljas, hidegen megszerkesztett világfelfordulásban mára úgy bemocskolódtak a született szolgák különböző színű ingei (13) hogy már a gazda sem tudja őket megkülönböztetni. Bennünket pedig már nem érdekelnek. Szédítettek, hazudtak, rontottak eleget. Mi másra készülünk itt a Kárpát-Hazában: Dőljön bár össze körülöttünk a világ, égjenek el a hatalmak, a hatalmasok - mi, útmutatásaid nyomán a túlélésre készülünk. Nem kis feladat. Mert te is nagyapádtól azt az útravalót kaptad, miszerint országunkért harcolni, vérezni, s ha kell meghalni hősies cselekedet, aki nem tud országáért küzdeni, az nem érdemel országot (14) - nekünk már a következőt adtad tovább: Hősként meghalni? - nincs értelmetlenebb cselekedet! Túl kell élni - és hősiesen élni az életet! (15)

Végezetül mindannyiunk nevében egy kérés kíséretében küldöm utánad Kiss Benedek fegyvertársad (16) sorait, melyeket itt, e földi létedben nem lehetett alkalmad megismerni:

Kérésünk pedig a következő: Ha nem restelled, járnál közben azért, hogy mostantól születésed napja - minden esztendő január nyolcadika - legyen Isten és a világ előtt a Jogos Magyar Önvédelem Napja!

Minden fáradozásodat megköszönve maradunk örök tisztelettel;
Mi, itt előtted mindnyájan Bonyhádon, 2012. január 7-én.

copyright © Kovács Gábor muzsikus

Jegyzetek:
1./ Bosho, 1640.
2./ Utalás Tő­zsér Ár­pád - Fér­fi­kor, így jöjj! c. versére.
3./ Utalás Kovács Gábor - "Terülj, terülj asztalkám!" c. népmese-feldolgozására.
4./ Wass Albert - Üzenet Haza.
5./ Utalás József Attila - Születésnapomra c. versére.
6./ Utalás Wass Albert - Magukrahagyottak c. regényére.
7./ Utalás Döbrentei Kornél - Halottak napi vers c. versére.
8./ Utalás Döbrentei Kornél - Halottak napi vers c. versére.
9./ Wass Albert - Üzenet Haza.
10./ Utalás Kovács Gábor - "Terülj, terülj asztalkám!" c. népmese-feldolgozására.
11./ Utalás Kovács Gábor - A Nemzet Dala c. versére
12./ Részletek Wass Albert - Magukrahagyottak c. regényéből.
13./ Utalás Wass Albert -Rézkígyó c. regényére.
14./ Elhangzott Wass Alberttől, a Duna TV által 1997-ben, Astorban (Florida) készített riportban
(A látó ember - rendezte: Marius Tabacu).
15./ Elhangzott Wass Alberttől, a Duna TV által 1997-ben, Astorban (Florida) készített riportban
(A látó ember - rendezte: Marius Tabacu).
16./ Utalás a "Balassi Bálint Emlék-Kard" kitüntetésre, melyet Wass Albert 1998 februárjában, élete
utolsó napjaiban kapott meg.
17./ Kiss Benedek: Balassiáda (2004). A költő a "Balassi Bálint Emlék-Kard" kitüntetést 2003-ban
vehette át.

 

Alois Irlmaier látnok jövendölései

Alois Irlmaier (1894 jún. 8.-1959. júl. 26.) egyszerű német kútásó és kubikos volt, aki felnőtt életét Freilassingban (Bajorország) élte le. Híressé azzal vált, hogy már fiatal kora óta tisztánlátó képességekkel rendelkezett. A II. világháború után sok német ember vele kerestette meg családját vagy eltűnt szeretteit. Hírneve okán sok ellenséget is szerzett, akik nevetségessé akarták tenni és boszorkánysággal is megvádolták. Egyszer egy ilyen ügyben a szövetségi bíróság elé idézték, de amikor Irlmaier elmondta az általa soha nem látott és nem ismert bírónak, hogy a bíró feleségén aznap milyen ruha volt és mit csinál a tárgyalással egyidőben, a biró azonnal felmentette.

Irlmaiert tisztánlátó képességein túl az tette híressé, hogy filmszerű képekben látomásokat közölt  az általa nem túl távolinak tartott jövőről. Bár látomásai olyanok voltak mint egy film, a víziókban megjelenő számok sokszor fátyolosan, kódoltan vagy hiányosan jelentek meg. Ennek ellenére okunk van azt feltételezni, hogy Irlmaier a világ egy lehetséges jövőképét vázolta fel.

Kinyilatkoztatásai egy jövőbeni nagy háborúról szólnak. Ezeket a kinyilatkoztatásokat barátja Conrad Adlmaier jegyezte fel Irlmaierrel történt beszélgetései során, amelyeket később könyv formájában tett közzé. Léteznek ezenkívül olyan kinyilatkoztatások is, amelyeket harmadik személyeknek, szóban tett. Ezek Adlmaier könyvében nem szerepelnek.

Lássuk hát a kinyilatkoztatásokat:

"Mi okozza a háborút?"

"Amikor ez bekövetkezik, a Közel-Keleten háború és forradalom tör ki., ami hirtelen lángol fel. A Földközi-tengeren nagy haditengerészeti erők néznek ellenségesen szembe egymással - a helyzet rendkívül feszült. De a gyújtószikra a Balkánon gyullad be. Látom egy "magas valaki" bukását, egy véres tőr fekszik mellette - hatás hatást követ."

"A harmadik világháború eljön, de, hogy melyik évben, azt nem tudom megmondani.

"Két férfi meggyilkol egy magasrangú harmadikat. Őket más emberek fizetik."

"A harmadik meggyilkolása megtörtént. Ezután kezdődik a háború."

"Az egyik gyilkos egy kicsi fekete ember, a másik kicsit magasabb világos hajjal. Úgy gondolom, ez a Balkánon fog megtörténni, de ebben nem vagyok biztos."

"A háborút megelőző év nagyon gyümölcsöző lesz, sok gabona és gyümölcs fog teremni. A harmadik meggyilkolása után egyik napról a másikra elkezdődik minden. Igen világosan látok három számot, két nyolcast és egy kilencest, de, hogy ezek milyen időpontot jelölnek, azt nem tudom megmondani. A háború napkeltekor kezdődik, egy esős éjszakát követően, röviddel az aratás ideje után. Mig a bajorok egy fogadóban kártyáznak, furcsa, idegen katonák néznek be az ablakokon és az ajtókon. Egy teljesen fekete menetoszlop fog keletről érkezni. Minden hirtelen és gyorsan történik. Az Arany Városból (Prága) indul ki minden. Az első féreg a Duna kék vizétől északnyugatra a svájci határig megy. Regensburgnál nem áll többé hid a folyón, de a déliek nem jönnek el a kék víztől. A második nagy nyomás Szászországon keresztül nyugatra a Ruhr-vidék ellen lesz. A harmadik katonai hadoszlop északnyugatról Berlinen keresztül nyugatra halad. Mindannyian nagyon sebesen és gyorsan haladnak. A Dunától a tengerpartig a Szürkék által lesz ellenőrizve. Két menekülő csoport átkel a folyón, de a harmadik elveszik az ellenség által körülvéve. Münchennek, Dél-Bajorországnak és Ausztriának nem kell félni."

"Az ellenség központja egy vörös tetejű kolostor, amelynek oltára északra néz [Freyung?]."

"Akkor hatás hatást követ. Megerősített egységek menetelnek Belgrádba majd tovább Olaszországba. Ezt követően három páncélos ék halad előre azonnal villámgyorsan a Dunától északra Nyugat-Németország fölött a Rajna felé - minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Ez az eset olyan váratlanul fog történni, hogy a lakosság teljes pánikban fog menekülni nyugatra. A rengeteg gépkocsi eltömíti az utakat - ha otthon maradtak volna vagy nem a főutakat használnák. Bármit, ami akadályozza a tankok haladását az autópályákon, eltapossák. Alig marad valami Frankfurt nagy városából. A Rajna völgyét pusztítják...főleg a levegőből."

"Látok három harcoló alakulatot érkezni: az alsó alakulat az erdőn  jön keresztül, de aztán felhúznak északnyugatra a Duna mellé. A határvonal például Prága, a Bajor-erdő és északnyugat. A második alakulat keletről nyugatra jön Szászországon keresztül, a harmadik északkeletről délnyugatra. Látom a Földet magam előtt, mint egy labdát, amelyen repülőgép kötelékek lépnek ki (kirepülés), amelyek most felszállnak, mint fehér galambok raja a homokból. Az orosz nem áll meg sehol, amíg a három ék halad előre. Éjjel és nappal futnak előre a Ruhr-vidék elérése érdekében, ahol sok gyár és kohó van."

"A második alakulat Nyugatra megy Szászországon keresztül a Ruhr-vidék felé, pontosan olyan, mint a harmadik,  amelyik északkeleten, Berlinen keresztül megy nyugat felé."

"A visszavágás azonnal megérkezik a nagy vízen keresztül. Azonban a sárga sárkány megszállja Alaszkát és Kanadát ugyanebben az időben. De a bosszú megérkezik, nincs messze..."

"Látom a Földet, magam előtt, mint egy labdát. Amellett, ahol a fehér galambok felrepültek, egy nagyon nagy szám emelkedik ki a homokból. És akkor sárga por kezd hullani egy vonalban. Ez akkor kezdődik, amikor az Arany Város (Prága) elpusztul. Mint egy sárga vonal fog felmenni az öbölparti városig. Tiszta éjszaka lesz, amikor elkezdik kiszórni. A tankok még haladnak, de akik a tankokban ülnek, teljesen feketévé válnak. Ahol ez leesik, minden meghal, nem lesz sem fa, sem bokor, sem szarvasmarha, sem fű. Minden elszárad és megfeketedik. A házak megmaradnak. Nem tudom mi ez, így nem tudok róla beszélni. Ez egy hosszú vonal. Aki keresztül megy ezen a vonalon, meghal. Az alakulatokban minden lerobban. Északra kell menniük. Mindent eldobnak, ami náluk van. Senki nem tér vissza többé..."

"A repülőgépek a sárga port a Fekete-tenger és az Északi-tenger között dobják le. Így egy halálos csík keletkezik a Fekete-tengertől egyenesen az Északi-tengerig, olyan széles, mint fél Bajorország. Ebben a zónában nem tud többé fű nőni, az emberi életről nem is beszélve. Az orosz utánpótlás megszakad."

"Galambok raja emelkedik ki a homokból. Két kötelék eléri a csatateret nyugatról délnyugatra.  A századok északnak fordulnak és elvágják a harmadik hadsereg vonulását. Rengeteg lánctalpas van ott keletről. De a lánctalpasokban mindenki meghal azonnal, a járművek még gördülnek,  de sorban fokozatosan megállnak automatikusan.  Itt a pilóták szintén kiszórják kis fekete, kb. 25 cm-es dobozaikat. Ezek sátáni dobozok. Felrobbannak, mielőtt elérnék a talajt és zöld meg sárga füst vagy por szóródik ki belőlük. Bármi, ami érintkezik vele, halott lesz, akár ember, akár állat, akár növény. Egy évig semmilyen élő dolog nem léphet be erre a területre, különben a legnagyobb halálos veszélynek teszi ki magát. A Rajnánál a támadást végül visszaverik. A három hadseregből egyetlen katona sem tér haza többé. Rengeteg halott lesz ott...fekete testek ezrei, a rothadó hús leesik a csontokról."

"Aztán egy magányos repülőgép érkezik keletről. Ez veti a "semlegesítő"-t Angliánál a nagy vizbe. A viz egy nagy darabban megemelkedik, olyan magasra, mint egy torony, majd visszahullik. Egy földrengés és egy hatalmas hullám keletkezik, ami elönt mindent. Elsüllyed Anglia egész területe és az európai partok Berlinig, kivéve néhány hegycsúcsot. A tengerparti országok nagy veszélyben lesznek, a hullámok olyan magasak lesznek, mint egy ház, habosak lesznek és a viz a mélyben főni/forrni fog. A szigetek eltűnnek és éghajlatváltozás lesz. "

"Ezzel párhuzamosan egy új föld emelkedik ki, amely már korábban létezett (Atlantisz). Három nagyváros viszont elsüllyed. Az egyiket (London) a tenger lerombolja, a másikat (New York) olyan magasan lepi el a tenger, hogy csak a templomtornyok(?) látszanak ki, a harmadik (Róma) összeomlik."

"Olaszországban is rossz dolgok történnek. A papokat hat kivételével megölik, a pápa elmenekül."

"Aki a Duna déli részén él, nem kell aggódnia az oroszok miatt, a Watsman hegyek és Wendelstein közt élő embereknek sem kell aggódni, el lesznek zárva."

"A háború alatt eljön a nagy  sötétség, amely 72 órán át tart."

"Egy kiáltás hatására villámlás és mennydörgés tör ki és egy földrengés megrázza a Földet. Ne menjenek ki akkor a házakból, ne gyújtsanak fényeket, kivéve a gyertyát, minden mást oltsanak el. Aki belélegzi a port, görcsöt kap és meghal. Ne nyissák ki az ablakot, borítsák be teljesen fekete papírral. Minden nyílt víz mérgező lesz és minden étel is, ami nincs teljesen lezárva. Az üvegben lévő ételek is, mivel az üveg nem védi meg az ételeket. Kint a halál a por miatt körbejár, rengeteg ember fog meghalni. 72 óra múlva mindennek vége lesz. De ismétlem: ne menjenek ki a házból, ne nézzenek ki az ablakon és tartsák égve a gyertyát. És imádkozzanak. Ez alatt az éjszaka alatt több ember fog meghalni, mint az előző két háborúban összesen."

"Ne nyissák ki az ablakokat 72 órán keresztül. A folyókban olyan kevés viz lesz, hogy könnyedén át lehet kelni rajtuk. A szarvasmarhák elhullanak, a fű sárgává és szárazzá válik és a hullák sárgává és feketévé válnak. A halál felhőit a szél hajtja kelet felé."

"A város vastoronnyal (Párizs) a saját népe áldozatává válik. Mindent felgyújtanak. Forradalom lesz és minden vadul történik. A város ég. De ezt saját népe okozza, nem azok az emberek, akik keletről érkeznek A szigetek a tengerpart előtt elsüllyednek, mivel a viz nagyon vad. Nagy lyukakat látok a tengerben, amelyek feltöltődnek, amikor a hatalmas hullámok visszatérnek. A gyönyörű város a kék tenger partján majdnem teljesen elsüllyed a tengerben, a mocsokban és a homokban, amelyet a tenger kilök magából."

"A müncheni emberekkel nem sok fog történni, de lesz egy kis nyugtalanság. Nagy éhinség lesz és az emberek elveszik a gazdáktól az állatokat. A gazdák ezután megvédik magukat, különben mindent ellopnának tőlük."

"Ezzel egyidőben fellép egy nagy ember és a háború ezen a ponton véget ér. Az egész dolog nem fog sokáig tartani."

"A hét tegnap szakállas népe fogja teljesen befejezni a háborút és ellenségeik menekülni fognak. A folyóparton fognak tábort verni és kétségbeesetten harcolnak. Ott azonban meg fognak semmisülni, erejük megtörik és alig marad közülük valaki, aki hazatér, hogy elmondja a vereséget."

Látok egy hármas számot, de, hogy ez három nap, három hét vagy három hónap, azt nem tudom."

"Oroszországban új forradalom és polgárháború tör ki. Olyan sok lesz a halott, hogy nem tudják eltávolítani az utcákról. Az orosz emberek elkezdenek hinni Krisztusban és a Keresztet újra tisztelni fogják."

"A vezetők megölik magukat és a vérben a bűnök eltörlődnek. Látok egy vörös tömeget sárga arcokkal keverve. Látok egy totális felkelést, borzalmas mészárlást és fosztogatást. Azután ők eléneklik a Húsvéti Dalt és gyertyát gyújtanak Mária arcképe előtt"

"A kereszténység imáinak erejével ez a Poklon Kivüli Szörnyeteg meg fog halni és a fiatalok nagy része elkezd újra hinni Isten Anyjának közbenjárásában."

"Ezt követően a pápa visszatér és elénekli az első nagy Te Deum-ot a kölni Dómban. Majd megkoronáz három királyt, a magyart, az osztrákot és a bajort. A bajor egy öregember lesz fehér hajjal, aki bőrnadrágot visel. Kezdetben éhínség lesz, de aztán a Duna szintje újra a régi lesz és annyi zöldséget és gabonát hoznak fel a Dunán délről, hogy mindenkit etetni tudnak. Az ősi koronát délen újra tisztelni fogják"

"Az éghajlat mindeközben megváltozik és melegebb lesz. Bajorországban könnyen megterem majd a déligyümölcs és a szőlő. Akkor mindenki oda megy ahová csak akar és mindenki ott tud élni, ahol akar, mindenkinek annyi földje lesz, amennyit meg tud művelni. A Duna északi és keleti részén élő embereket áttelepítik. A kolbász lefolyik a tányérokról, olyan bőség lesz. Ezután, hosszú, boldog időszak jön el. Akik megérik nagyon boldogok lesznek és szerencsésnek tartják majd magukat. De az embereknek onnan kell elkezdeni, ahonnan nagyapáik elkezdték."

(Forrás: http://www.crystalinks.com/irlmaier.html, http://www.bibliotecapleyades.net/profecias/esp_profecia01c3b.htm)

András apostol napja

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Andr%C3%A1s_apostol

András apostol egyike volt a tizenkét tanítványnak, akik szem- és fültanúi lettek Jézus Krisztus földi művének. A Galileából (nem-zsidók-tartománya) származó András testvére volt Simon Péter, akit Jézus az egyház alapjává tett meg. András Isten-keresésére jellemző, hogy a Jézus szolgálatát előkészítő utolsó próféta, Keresztelő János tanítványává szegődött, majd miután szolgálata csúcsán Keresztelő János rámutatott az „Isten Bárányára” (Jézusra), András azonnal Jézus követője lett. Testvérét, Pétert is András vitte Jézushoz, s míg András a maga elhatározásából akart Jézus tanítványa lenni, addig Pétert Jézus szólította fel erre a szolgálatra. Így a két testvér otthagyta a halászéletet és háromévnyi tanítványságot vállaltak, utána pedig életük végéig tanúságot tettek szerte a világon, és Jézus Krisztus mellett életük árán is kiálltak.

Szent András a magyar Szent Koronán, a szkíta hagyománynak megfelelő üdvözlő kéztartással

András apostol működése

Az evangéliumokban András apostol a józan gondolkodású, kulturálisan nyitott, tettre kész tanítvány képét jeleníti meg, mely természete a legendákban fennmaradt élettörténetében is kirajzolódik. Apostoli gondolkodása és tettrekészsége leginkább a kenyérszaporítás csodája alkalmával tűnik ki. Kulturális nyitottságát pedig akkor érjük tetten, mikor a Júdeában örökké fennálló idegengyűlölet ellenére szívélyes az idegen görögökhöz, ugyanis meghallgatja kérésüket, és azt tolmácsolja is Jézus felé.
Valószínűleg ezen mélyen emberséges tulajdonságainak köszönhető az is, hogy Jézus feltámadása után az isteni elhívást elsőként Kis-Ázsiában teljesíti, de nem a Pál által látogatott tengerparti területeken, hanem Örményországban és Kurdisztánban, tehát a Fekete-tengertől délre eső vidékeken. Valószínűsíthető, hogy András szeretettel és nem erőszakkal végzett szolgálatának eredménye, hogy a világon először Örményországban lett államvallás a kereszténység. Nyitottságának, megértő szemléletének köszönhetjük talán, hogy a különböző kultúrákban is képviselni tudta Jézus Krisztus evangéliumát, feltehetően nem olyan formán, hogy a számára újszerűnek tűnő kultúrára ráerőszakolta a sajátját a hozott üzenet megértése végett, hanem ő vette magára az adott kultúrát, és annak a népnek a hagyomány-elemeit használva adta tovább a jóhírt. Ennél hatékonyabb misszionáriusi módszer azóta sem létezik.
Csak ennek tudjuk tulajdonítani azt a soha felül nem múlt tettét, hogy a legendás és titokzatos szkíták is beengedték Jézus apostolát belső életükbe, miután átlépte a Dunát. A „szkíta erkölcs” és a „szkíta törvény” igen híresek voltak az ókorban, s ma már azt is tudjuk, hogy elképesztően szervezett társadalmú, magas kultúrát művelő ősi és hatalmas nép voltak. De András nem csak hogy az országukban telepedhetett le egy időre, hanem komoly mértékben részt vett Szkítia vallási életének alakításában is. András apostol, ahogy más kultúrák esetében, úgy a szkítáknál is alaposan elmerülhetett a hagyományokban, a nép Isten-hitében. Nem írnak róla sokat, pedig megilletné a dicséret az apostolt, hogy András ezzel egyedülálló dolgot kísérelt és valósított meg az egész ókort tekintve! Ezt a teljesítményt András apostolon kívül, csak Fülöp apostol közelítette meg, a „ló-szerető”. Ezért nevezzük Andrást és Fülöpöt máig úgy, hogy „a két szkíta-térítő”. Jellemző a szkítákra, hogy Jézus tanítványain kívül más történelmi személy nem mondhatja el magáról, hogy ilyen mélyre hatolhatott a titokzatos szkíták életébe. András apostoli műve óta keresztények a szkíták.
A szkíták és Thrákia után András Görögországba ment, ahol megint kapcsolatba kerül a görögséggel.
Aztán az achaiai Pátra(Pátrai) városába ment, ahol a királlyal hitvitát folytatva, az uralkodó igen alacsony szellemi erényekről bizonyságot téve a hitvitájuk végeztével börtönbe vetette, majd keresztre feszíttette Kr. u. 60-ban, a legendák által tanúsított ún. „Andráskeresztre„ (X-formára ácsolt kereszt).
Egyházi ünnepe november 30-ára került.

Ereklyéi

A pátrai Szent András székesegyház, melyben a szent ereklyéi találhatóak

Szent Jeromos állítása szerint András ereklyéit II. Constantius parancsára 357 körül Pátrából Konstantinápolyba szállították. A szent fejét1461-ben Palaiologosz Tamás bizánci despota II. Pius pápának ajándékozta, az ereklyét a vatikáni Szent Péter bazilikában helyezték el. Ereklyéi napjainkban Pátrában találhatók, a vértanúság helyszínén, miután a VI. Pál pápa 1964-ben visszaajándékozta azt a keleti egyháznak a barátság erősítése végett. A Pátrában található ereklyék a szent kisujját, koponyacsontjának tetejét, és annak a keresztnek egy darabját tartalmazzák, melyre keresztre feszítették.

Más templomokban is találhatóak Szent András ereklyék: így Varsóban (Kościół Św. Andrzeja), Edinburghben (Roman catholic St. Mary's Cathedral), Amalfiban (Duomo de Sant'Andrea).

Ábrázolása

Tipikus Szent András ábrázolás andráskereszttel

Szent András ikonográfiai ábrázolása a késő középkor óta tipikusan „andráskereszttel„ történik, amelyet vagy átfog, vagy melyre felfeszítik. A legenda szerint a saját kérésére feszítették andráskeresztre, mivel azt mondta, hogy nem méltó a Krisztuséval azonos formájú keresztre feszítésre.

András apostol és a magyar nemzet

András apostol nagyon fontos személy a magyar nemzet emlékezetében. Annál is inkább, mivel a magyarság önmagát szkítának jelölte meg ezer éven át, és számtalan szkíta-hagyomány mutatható ki a mai napig a gazdag magyar kultúrában. Továbbá a honfoglalás kori arab és európai írók mind, de a magyarság szövetségesei és ellenfelei is mindannyian szkítának nevezik a magyarokat. A szkíta emlékezet ezért megtartotta azt a hagyományt, hogy a magyarság a jóhírt elsőként nem térítőpapoktól, hanem András és Fülöp apostoltól, Jézus két tanítványától kapta.
Éppen ezért nem véletlen, hogy a Kárpát-medencében épített első keresztény templomok zöme Szent András tiszteletére épült. Valószínűleg eme régi keresztény hit miatt jellemző lelete a magyar honfoglalás kori síroknak a kereszt.
Továbbá fennmaradt egy kevés információ a magyar táltos-hagyományokból is, mely alapján a magyar táltosok önmagukat az András apostol által hozott hit őrzőinek tartották, az általuk újnak nevezett, „római hittel” szemben. Ez a hivatástudatuk még a 20. században is élénken élt. (Wass Albert: Hagyaték)

András apostol nevének jelentése

Az András (Andreas) értelme: ‚ékes’ vagy ‚válaszadó’ vagy ‚férfias’ az ander, azaz ‚férfi’ szóból; vagy András annyi, mint anthropos, azaz ‚ember’ az ama, azaz ‚fölfelé’ és a tropos, azaz ‚megfordulás’ szavakból, mintegy ‚aki fölfelé, a mennyeiek felé fordult és Teremtőjéhez egyenesedett’. Ékes volt életében, válaszadó a bölcs tanításban, férfias a szenvedésben és anthropos a dicsőségben. Vértanúságát Achaia vagy Ázsia papjai és diákonusai írták meg, amiképpen saját szemükkel látták.(Jacobus de Voragine: Legenda Aurea)

Magyarok Madara

 

Nostradamus jóslata a Magyarságra.....

Nostradamus Pannoniáról
Nostradamus élete végén, öregen és betegen kapta a megrendelést egy
magyar főembertől, hogy írjon próféciákat Magyarországról. Ez a
"nagyhírű és vitéz" nemzet fia háromezer ezüstöt fizetett
Nostradamusnak ezért a munkáért, s a megrendelő személyében gróf
Zrínyi Miklósra ismerünk, a szigetvári hősre, aki valóban három
hónappal élte túl a jóslatok szerzőjét, s 1566. Szept. 8.-án halt hősi
halált.
Napjaink történései is visszaköszönnek

84. /
Az írott szó elhal majd,
és egyre szegényebb lesz a beszéd,
a nemzetre egy talány hoz bajt,
mely elveszi az emberek eszét.
Egész nap otthonukban ülnek,
bámulnak hazug, mozgó képeket,
s mire a bálványok ledőlnek,
már alig születnek gyermekek.

85. /
Ötven esztendő lejártán új világ lesz,
a magyarok végre kézbe veszik sorsuk.
Nem a pénz lesz az úr, hanem a munka,
a törvény az uzsorásokat sújtja.
Az ország még sokáig nem lesz gazdag,
de többé senki sem hal éhen,
a néppel új királyt is választanak,
s kezdődik elölről minden, mint régen.
87. /

Amit értelmes elme el sem képzel,
az megtörténik majd Hungáriában.
Senki nem boldogul erővel, sem ésszel,
csak gyilkos ármány és ravaszság van.
Dolgozni akarnál, de nincs munka,
pedig a földek parlagon hevernek,
aki eddig a munkát csak unta,
most koldusa lesz az idegeneknek.
90. /
Az erdőn túl él az ország jobbja,
de számában kisebbik része,
földjét az erősebb elrabolja,
ezeregyszázból nyolcvan évre.
Már csupán nyelvében él, de él még,
s gyarapszik, míg Erdőn innen fogynak,
az ő küzdelmük hozza el a békét
és egységét minden magyaroknak.
91. /
Csak temetni tudnak, nem ünnepelni,
erejük gyorsan elfogy, szalmaláng,
türelmesek, de kitartásuk semmi,
vezérük rosszul végzi mindahány.
Költőiket elfelejtik gyorsan,

akárcsak régi énekeiket,
magyar se marad sok a honban,
de magyarul szólnak az idegenek.
92. /
Immár vén és beteges koromban
távoli nemzetnek ködképeit láttam,
Isten a tanúm, hogy amit eddig mondtam,
megtörténik egyszer majd a valóságban.
Nagyhírű és vitéz nemzet fia kérte,
lebbentsem előtte föl a jövő fátylát, -
háromezer ezüst volt a munkám bére,
örvendenek neki koldusok és árvák.

93. /
Akinek mindezt írtam rendelésre,
három hónappal él tovább, mint magam.
Csatát veszít, de a harcnak nem lesz vége,
minden ledőlt toronynak súlya van.
A pogány még százhúsz évig itt lesz,
de egyre jobban gyengül -
személye két nemzet közt híd lesz,
s utódja nagy művet ír a küzdelemről.
94. /
Keletről primitív, barbár horda tör
Magyarországra, nem először.
A nép minden vagyonát elhordja,
a csőcselék a mélyből előtör.
Megérkeznek a haza elárulói,
sértődöttek, és idegenek

Itt tartunk most

tíz évig tudják a népet zsarolni:
vörös és sárga a címerben egyek.
97. /
Lesz majd, hogy a pénz egyre kevesebbet ér,
s az emberek apraját eldobják,
és hiába lesznek a pénzek egyre szebbek,
súlyuk miatt már a koldusok sem hordják.
Értéke nem lesz semmi a munkának,
és nem lesz semmi haszna a pénznek,
uzsorások magyar földre licitálnak,
gazdagok helyett fizetnek a szegények.
98. /
Róka, s hiéna vezeti a népet,
alattuk szétesik az ország,
a róka egyedül sokat téved,
a hiéna megássa a sírját.
Végtelen a nép ostobasága,
de lassan feltámad az új erő,
nem hallgat róka hiéna szavára,
Pannónia nem lesz dögtemető.
99. /
Jön új nemzedék, mely erős lesz,
és nem szégyelli többé, hogy magyar,

Ennek a kezdetnek szeretnék a szemtanúja lenni még…

a vének nemzedéke önmagán erőt vesz,
s nem csak önmagának túr és kapar.
Erkölcsében megújul majd az ország,
és végre büszke lesz minden fia,
mert ámulatba ejti egész Európát
sokszáz évnek elteltével Pannónia.

Badiny Jós Ferenc: Atilla szent koronája

A szakemberek között élénk vita folyik a Szentkoronánk történetéről. Ma már tudjuk, hogy nem két koronából rakták össze, amint a római egyház tanította, hanem egységesen készített, ötvösi remekmű, az 'ATYA-ANYA-FIÚ' Szentháromság legtökéletesebb ábrázolásával. Érdekesen ír róla dr. Pap Gábor, amint 'Szent Csillagnak' nevezi, mely 'a szkíta ősbölcsességen keresztül jön le a teremtés forrásából... egy üdvtörténeti program, amely csak szkíta-utód királynak szólhat'. (Pap Gábor: 'Angyali Korona, szent csillag' (1996. 21. Oldal.)

Sokszor felmerült bennem az a gondolat, hogy talán Atilla szkíta-hun-magyar nagykirályunknak készült...? Talán akkor akarta fejére illeszteni, amikor Rómát és Bizáncot legyőzve vissza akarta állítani a Jézusban megújult, szkíta ősbölcsesség hitvilágát, Skytianusz és Mani szervezeteinek a felélesztésével. Lehetséges, hogy Aetius is 'beavatottja' volt ennek a tervnek. Ugyanis más indoka nem lehetett Valentius, római császárnak arra, hogy orvul megölesse. (Érdekes itt megjegyezni azt is, hogy Aetius származásáról, családjáról semmit nem közöl Róma.)

Atillára vonatkozólag van még egy fontos adatunk is, melyet IMRE Kálmán munkatársam szívességéből közölhetek, nevezetesen az, hogy:

'Izgató kérdés a krónikás azon megjegyzése, hogy Atilla 'Engadiban nevelkedett', mivelhogy ENGADI csak egy található térképen és ez a Holt-tenger nyugati partján fekszik, azonos távolságra Jeruzsálemtől és Aradtól, nem is messze az esszeusok vagy esszenusok fő fészkétől, Qumrantól'

Itt a Palesztinában lévő 'ARAD'-ról van szó, és azt is tudni kell, hogy Atilla 'királyi cserefiúként' volt a római császárnál, mialatt a római herceg - Aetius - a hun-király udvarában nevelkedett. Így kerültek Atilla és Aetius (Éciusz) szoros barátságba. 'Engadi' tehát Atilla idejében a Római Birodalomhoz tartozó terület és így is mondhatjuk - 'zsidótalanított' terület volt, ahol Péter apostol által alapított ún. 'antiochiai' gyülekezethez tartozók éltek. Vagyis ezek is a Saul-Pál-féle zsidó-kereszténység visszautasítói voltak, tehát az ortodoxia 'eretnekei'.

Ha Atilla itt nevelkedett, akkor kétszeresen volt 'Jézushitű'. Születésénél fogva, mint hun-királyfi és a mai 'kopt-kereszténység' őseinél is a saját vallását élhette Engadiban. De valószínűleg a kaukázusi hun-testvéreit is meglátogatta, és Edessaban is járt, hiszen útjába esett és azért küldte királyi apja a rómaiakhoz, hogy a római és a velük szomszédos 'hun' területeket és népeiket megismerje.

Ezek az adatok váltották ki belőlem azt az elgondolást, hogy a mi Szentkoronánk Atillának készült. De tovább is megyek a feltételezésben. Mondom: Atillának és a Szentkoronánk készítőinek ismerniük kellett a mi Ószövetségünket, a 'Fokos Teremtését' és 'En-Lil szentkoronájának az EM-BAR fejére való helyezését' úgy, amint azt a káldeus bölcsek leírták. Ugyanis ez a Pap Gábor által említett 'szkíta ősbölcsesség, mely a teremtés forrásából jön'. Jobban mondva: csakis ez, mert NINCS más ős-okmányunk a ma sumírnak nevezett szkíta bölcsességről. Így lett a Szentkoronánk az ősi 'SI-hagyomány' üdvtörténeti bizonylata a szkíta-pártus vérrel testet öltött Üdvözítőnk akarata és tőrvénye szerint örökítve meg a Tudást és az Igazságot.

A zsidó-kereszténység Rómája talán tud valamit erről és azért hever MA Szentkoronánk egy múzeumban/jelenleg egy hasonló helyen a Parlament épületében elzárva!/, mert a római egyház egyáltalában nem tartja 'szentnek' és még ma is fél a 'szkíta ősbölcsességet' megújító nem zsidó Jézustól - a Pártus Hercegtől, aki feltámadt és 'Fény Fiaként' itt hagyta örök valóságát a Turini Leplen.

Tudáskincsünkként tehát be kell sorolnunk a 'SI-hagyományunkba' Szentkoronánkat és a Turini Lepel Jézus Képét is, mert ezek az élő bizonyítékai a káld, vagy szkíta ősbölcsességünk létezésének és Jézus Urunk általi megújításának.

Hatalmas kincs és erő birtokosai vagyunk így, mint az isteni üdvterv beavatottjai... és így válik a Nemzetszolgálatunk Istendicséretté, Mindenhatónk és Szentfia akarata szerint.

'Én és az Atya EGY VAGYUNK'!!!

* * *

Elmélkedjetek, Testvérek, és e szavak alapján vegyétek számba a Magyar Múltat.

Ebben a Pártus Birodalom története őstörténetünk legérdekesebb szakaszát képezi éppen azért, mert a Jézusi magvetésnek itt volt a legbővebb aratása. Miután innen szakadtunk ki mindnyájan és Dentu-mahgaria népe is, akik a Pártus Birodalmi államvallást, a Jézusi hitet vallották és hitték az Úr Jézus, mint Mah-Gar-Ember-Fia - Népének történelmétől el nem választható.

Ő nem 'csak' vallási tartalom, hanem Istenfiának lelkével Mah-Gar testet öltött valóságos ember, aki életével, beszédével, tanításával és Törvényével Népe történelmében a legfontosabb fejezeteket alkotta meg.

Ne felejtsétek el, hogy a júdai-kereszténység azzal okolta meg a júdai népnek más népek felett való uralmát és 'kiválasztottságát', hogy a vérünkből lett Isten fiát zsidó-fajúnak tanította és hirdette. Mivel Jézus nem volt zsidó, evidens, hogy a zsidók nem kiválasztottak !!!

Csakis Jézus Urunkkal sikerült annak a népnek részére, melyet az Úr 'hazugnak és hamisnak' nevezett, a világ összes júdai-keresztény népei felett uralkodó 'nemzetségi ideológiát' kialakítani.

De az Úr Jézus nem volt júdai. Ő a Mah-Gar népből született, a mah-gar nép vérével és testével járt emberként a földön, így hamisítás ez a judai ideológia.

Ö a miénk és akkor a Magyar Nemzetséghivatásra való rendelése nem lehet kétséges.

Minket - a Magyar Nemzetcsaládot - az Úr munkára választott ki. Magyar történelemmé tette azt a feladatot, amit adott nekünk és ez az Ő Törvényének hirdetése, tanítása és alkalmazása. Ezért nem hagyott minket elpusztulni annak ellenére, hogy megérdemeltük volna, hisz csatlakoztunk azokhoz, akik az Isten-Fiából, a Magyarok Istenéből 'bűnbakot' csináltak és egyszerű 'bűnbocsánati alanyként' használtuk Őt is és emlékét is.

Kezdjünk hát a munkához! A Magyar Nemzetcsalád Istenszolgálatának Szent Öntudatával tömörüljünk az Ő követésében. Fogjunk össze és Tudásunk hatalma majd megadja a Magyar Nemzetcsalád részére a SI-Hagyomány diadalát, - a 'láthatatlan korona ékesítését', amely nekünk az Úr áldása, magunkra ébredésünk, Nemzetcsaládi erőnk, tudásunk és igazságunk glóriája és majdan az Ország is - a mi Földünk - a Kárpát-medence, amelyet Ő nekünk ígért és adott.

* * *

A Magyar Hitben való összeállásunkban vegyétek hát így át és tudatosítsátok magatokban a PA-IDEOLÓGIA szent kötelességét, a TE-HAGYOMÁNY igazságának iszonyú erejét és a SI-HAGYOMÁNY tudáskincsének uralkodó hatalmát.

Ha ez a három összetevő a Magyar Népben tudatosul, akkor a Magyar Nemzetcsalád el van készítve hivatásának betöltésére, amit el kell végeznie. Ezzel a tökéletességgel pedig hivatásában visszanyeri ősi vezető szerepét korunk felfogása szerint. Tehát most nem a 'szkíták királyi törzseként' vezet, hanem mint a Jézushitű nemzetcsaládok PA-TE-SI-je, az Úr Jézus által megerősített 5000 éves írás rendelkezése szerint indul az új ezer évre, az 5000 éves szentírást betöltve így:

'ÚR OLTÁRA VAGY TE - EMELD FEL A FEJED!'

* * *

Eddig az írás és ez nem egyszerű üzenet. Nem felhívás és nem tudományos felvilágosítás.
Ez a Magyarság SZENTÍRÁSA.

Magyar egyház

A kozmikus úton haladók mindegyike szükségesnek tartja egy MAGYAR Egyház létesítését... Magyarországon. Hivatkoznak sokan arra, hogy a jelenlegi magyar törvények szerint:

'Száz ember minden érdemi kontroll nélkül, jogi szempontból azonos egyházat alapíthat, mint a katolikus vagy református egyház.'

Tehát 'száz' aláírásos kérvényt kell az illetékes 'vallásügyi' minisztériumhoz benyújtani, az előírt egyéb formaságok betartásával. Ez meg is lenne könnyen. Az egyetlen nehézsége a mi ügyünknek a jelző szónk: 'MAGYAR'. Ugyanis rögtön visszavágnak a mai hatalmasok azzal a kérdéssel, hogy: 'Akkor a jelenleg Magyarországon működő egyházak nem 'magyarok'...? Azt nem mondhatjuk a kérvényben, hogy azok 'júdai-keresztények' és mi 'mások' vagyunk.

Tehát a hivatalos létesítésnél feltétlen el kell hagyni a 'magyar' szót. Igen, de akkor hogyan lesz mégis 'Magyar Egyház'? E sorok írója javasolja egy bölcs fedőnév használatát és a 'Boldogasszony Gyülekezete' elnevezés alatti tömörülést. A 'bölcseknek', akik az indulást végrehajtják, biztosan indokolást kell adni a kérvényben arra vonatkozólag, hogy valójában mi is az a 'tartalom' mely indokolja egy új 'szekta' (mert szerintük csak az lesz) létrehozását.

Itt javasolnám az 'ATYA-ANYA-FIÚ' Szentháromság bevezetésének szükségességét hangsúlyozni és a jelenlegi 'kereszténység' hiányának feltüntetni, mert már az ún. 'pogány' magyarok ősvallásában is szerepelt az ősvallás Istenasszonya, akit azonosnak vélünk a Magyarok Boldogasszonyával.

Azonban ezt az elhatározást meg kell előznie a kozmikus úton haladó 'bölcseink' tanácskozásának.

Vagyis okosainkat kell összehívni egy 'zsinat-féleségre', ahol a hivatalosítása ügyek mellett rögzítve lesznek ennek a 'Magyar Vallású' Boldogasszony Gyülekezete nevet viselő 'EGYHÁZ'-nak az alaptételei. Vagyis ebben a könyvben felsorakoztatott adatok kiegészítendők lennének egy 'Kozmikusteológiai Bölcsész Kutatócsoport' megállapításaival. Ez a 'kutató-csoport' azután átalakulna 'Kozmikus Teológiai Bölcsész' Tanszékké azzal a céllal, hogy kiképezze a Gyülekezet Tanítóit.

Ugyanis meg kell találni azt a Jézusi módszert, mely szerint NEM püspökök vagy főpapok 'rendelkezése' szerint működtetjük az egyházba tömörült fényben-állók közös vallását, hanem a 'tudás' tudós-bölcsei vezetik a hívőket az 'Úton, az Igazság és Élet' Ura felé.

De a létesítés és az előrejutás a fejlődés anyagi részét is valahogyan meg kell oldani. Ezért szükséges a 'történelmi honossághoz' kötöttség bizonyítása, valamint annak bizonyítása is, hogy a megalapított 'Boldogasszony Gyülekezete' közfeladatot vállal át és akkor az államtól megkapja az elismert, az egyházaknak járó költségvetési illetményt.

Nehéz dolog tehát ebben a megcsontosodott júdai-keresztény világban kinyitni a nemzsidó Jézus Urunkhoz vezető kaput, mert bizony oly bátor 'prédikátorokra' van szükség, mint az a bizonyos 'negyven' volt, akit gályarabnak adtak el az akkori jezsuiták. Ezért nagyon meggondolandó az indulás formája.

Van másik módszer is. Egyik: a '2 x 2 = 5'. Vagyis mindenki magához kapcsol 'két' hívőt. A hozzám kapcsolt 'kettő' mindegyike ugyancsak 'kettőt' köt magához és ez a tanítás útja is, valamint a híradás is.

A 'titkos társaságok' módszere is használható. Ugyanis ők ezt az 'eretnekként üldözött' gnosztikusoktól vették át, ahol a tudás és az igazság, a Jézusi Igazság közlése és megtartása volt a cél és csak a 'beavatottak' (a minden titkot ismerők) írtak le mindent és vezették a hűségeseket az 'ahogy lehet' helyzeti alkalmak szerint.

Most lenne szükség egy prófétára, talán olyanra, mint Mohamed volt, hogy ő is leírjon mindent, mert nehéz az átállás a zsidó-kereszténység 'szentírásának' hiedelméből. A keleti ortodox egyházak megoldották a 'nemzeti' vallás problémáját, hiszen eddig nem ismerték el a római pápa fennhatóságát. Minden 'szláv' nemzetnek meg van a saját 'pópája'. Az oroszoknak - orosz, a szerbnek - szerb és az oláhnak - oláh, akik a 'szentírás' magyarázata előtt, a nemzeti öntudatra nevelik népüket. Mindezt pedig a zsidóság felmagasztalása nélkül.

Ezzel teljesen ellentétesek a magyarok egyházai, mert akár katolikus, akár protestáns legyen az, mindegyik 'teológiája' az 'ó-szövetségnek' nevezett zsidó történeteket és legendákat illeszti be a 'hitébe', és a papok minden erőlködéssel akarják ezeket a szövegeket drága Üdvözítőnkkel, Jézus Urunk tanításaival összehangolni. Vannak sokan, akik ezeket a történelmileg nem ellenőrizhető és legkevésbé bizonyítható bibliai történéseket, legendákat stb. csak 'zsidó mitológiának' nevezik és így hozzák a köztudatba annak érdekében, hogy megmaradjon. Nem 'szentírás', hanem csak mitológia, amit el is lehet hinni, hogy valóság. A cél tehát mindenképpen az, hogy ezek a zsidóféleségek megmaradjanak.

A mitológia síkján pedig mennyivel előnyösebb helyzetben van a Magyarság, hiszen a NIMRUD-ig érő mitológiánk évezredekkel előzi meg a biblikus leírásokat, és ezek egyenes vonalban viszonylanak Jézusunkhoz és drága Édesanyjához, a mi Boldogasszonyunkhoz. Le is írom ezt a 'mitológiát', mert majd kiderül róla, hogy őstörténelmi valóságunk.

Urunk-Istenünk rendelése szerint a káldeusok Istene - ÉN-LIL - nevezte fiának 'NIB-ÚR'-t, kinek nevét a biblikus sémi-népek írták így: 'NIMRUD'. Ez a neve maradt meg a zsidó mitológiában is, miként az ő 'szentírásuk' mond,~ a: 'Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimrud... a Sineár földjén'. (Móz. I. 10., 9-10.)

NIMRUD, nemzeti ősünk nevével ismeri a mitológiánk az Orion csillagképet. Mitológiai értelmezés szerint tehát:

'Isten (ÉN-LIL) az Orionban lakó Fiát leküldte a Földre, aki uralkodott a 'SINEÁR' földjén.' Azóta bizonyítást nyert, hogy ez a 'Sineár' azonos Káldeával, vagyis a ma Sumeriának nevezett területtel.

A mitológiánkban ez volt az Isten-Fiának az 'első' leküldése Földünkre. És NIMRUD uralkodott a Földön és feleségül vette a tündérszép 'EN-É(h)'-t. Ez ékírással van leírva az ún. sumír-mitológiában 'INNANA leszállása' címmel közreadva.

Lényege az, hogy ez a NIMRUD, akit a mindent kisajátító sémita népek GILGAMES-nek neveztek el, nagyon megtetszik a NAPISTEN leányának - INNANA-nak-, akit 'IL-AMA'-nak is neveznek az ékiratok. (Itt találjuk meg a későbbi magyar mondavilág 'Tündér IL-ONÁ'-ját.)

INNANA megszereti Nimrudot és kéri Apját, hogy leszállhasson Nimrudhoz a Földre. A NAPISTEN azt feleli: 'Akkor a Földnek a törvénye szerint kell élned és holtoddal az alvilágba kerülsz, ahová az én fényem nem ér le. Így segíteni nem tudok rajtad.' INNANA mégis leszáll a Földre. Feleségül megy Nimrudhoz és két gyermeket is szül neki. Itt kapcsolódik össze ezzel a mitológiával a magyar mondai-hiedelem, mert Innana két gyermeke: 'HUN-ÁR' és 'MAG-ÁR'.

Amikor INNANA meghal, vagyis 'leszáll az alvilágba', két fiának szeretete emeli ki át onnan és újraéledve GÍMSZARVAS-ként vezeti két fiát a 'boldogság földjére.

Mi a lényege a mitológiának?

1. Az 'Isten-Fia 'embertestet ölt a 'KUS'-i nép vérével. Miután elvégezte azt, amit Istenünk-Urunk, a TE-RAM-TU reá bízott, visszatér égi honába.

2. A Napisten leánya, I NNANA, akit a későbbi ékiratok 'BAU-DUGASAN' néven ismernek, leszáll a földre, embertestet ölt és megszüli a HUNOK és a MAGYAROK ősfiát (nemzetségét). Az isteni üdv-terv szerint Hazát is ad nekik, a boldogság honába vezetve őket.

Amikor a gonoszság legnagyobb lett a földön, ez a 'mitológiai' történés megismétlődik. Az 'ISTEN-FIA' embertestet ölt a hun-magyar-pártus nép vérével. Ugyanúgy, mint NIMRUD-ról írja a héber mitológia, mert NIMRUD 'KUS-fia' lett emberként és a káldok-hunok-magyarok-pártusok is mind 'kusok'. A változatlan isteni üdv-terv szerint az ősi 'Anya-Istennő' - BAU-DUGASAN - mint 'BOLDOGASSZONY' is testet ölt ADIABANI-Mária pártus hercegnőben, aki emberi Édesanyjává válik a vérével embertestet öltött IstenFiának, 'Jézus Királynak - a Pártus Hercegnek'.

Az 'isteni üdv-terv' ezen második szakasza pedig mitológiának nem nevezhető, mert Jézus Urunk és Édesanyja élete valóság.

Elmélkedjünk azon, hogy milyen szépen tudnák az elmondottakat egy igaz 'szentírásba' foglalni a Magyar Lelkületű teológusok. Olyanok, akik a tudás és az igazság szolgálói. És milyen más ez a 'mitológiának' nevezett és szeretettel telített ősiség annál,

mint amit a mostani zsidó-kereszténység 'ó-szövetségében' lévő népgyilkolások, öldöklésre szólító 'Isteni rendelések' tartalmaznak.

Hiába mondta a scyhopolisi főpap - BASILIDES - és utána ORIGENES azt, hogy: 'Jézus igehirdetését és tanítását nem lehet és nem szabad a zsidó szellemmel összekeverni.' (Lásd: Igaz Történelmünk Vezérfonala Árpádig 391. oldal.)

Összemosták a kettőt azokban az írásokban, amit 'evangéliumnak' nevez a zsidó-kereszténységünk és minden egyháza 'szentírásnak', vagyis 'ISTEN IGÉJÉNEK' hirdet. Ma is ebben a szellemben oktatják a népet a papok és bizony ebből a környezetből kell új életre támadni a Magyarságnak - ha MAGYAR VALLÁS-t akarunk követni, és Jézus Urunk által hirdetett 'IGAZSÁG'-ot átvenni, hogy - miként Ő mondta - általa, az Igazság által szabadok legyünk.

De itt is van egy kiindulási támaszunk. A római pápa önmagát Péter apostol utódjának nevezi, és arra hivatkozik, hogy a római Szent Péter-katedrálisban és a római egyházban folytatódik a Péter Apostoli Tanok hirdetése. De mindnyájan jól tudjuk, hogy ez nem igaz, mert az egész zsidó-kereszténység ún. 'szkolasztikus filozófiája' Saul rabbi, alias Pál apostol által kitalált ideológián alapszik.

Itt az ideje, hogy betekintsünk - ismét együtt - abba, hogy milyenek is voltak valójában: Péter apostol tanai.

Péter Apostol Tanai

Így mondta Péter:
'NEKÜNK AZ IGE ÉS A TÖRVÉNY - JÉZUS! '


A Jézusi Igazság Megtalálásának kegyelmes áhítatával fogunk hozzá e tanok közléséhez, melyek valóságban az Úr Jézus által alapított Egyház fundamentumai... vagyis a MAGYAR HIT ALAPJAI.

A Péter Tanok megértéséhez szükséges az elnevezések helyes értelmezése. Szaknyelven mondva - ennek a tanításnak is meg van a maga 'vocabulario'-ja. Így:

1. Az Úr Jézus is és Péter is különbséget tesz 'izraelita' és 'júdai' között, minek következtében: Jézus idejében izraelita elnevezés alatt nem értendő júdai - azaz zsidó. (L.: KIG. III. 297. oldal.)

2. Amikor Péter a 'TÖRVÉNY'-ről beszél - magát az Úr Jézust és az Ő tanítását érti és sohasem a mózesi törvényt, vagyis a zsidókét.


Péter Apostol 'KÜLDETÉSI KIJELENTÉSÉNEK' töredékei

(Az alábbiakban közölt Péteri Tanításokat valóban Péter szájából elhangzottnak ismeri el a Kr.u. 180-ból származó Gnosztikus Herakleon és maga Origenes is.)

'Az Úr szól feltámadása után nemzettestvéreihez:

Tizenkét tanítványt választottam számotokra, mivel méltóknak találtam őket, hogy világgá küldetésetekkel a földkerekségen hirdessétek az embereknek az igazságot, azért, hogy van egy Isten, azáltal, hogy a belém (Jézusba) vetett hit által kinyilatkoztassátok a jövendőt azért, hogy akik meghallják és hisznek, megmentessenek.

* * *

Ismerjétek be tehát, hogy Egy Isten van, aki mindennek kezdetét alkotta és aki a Vég felett rendelkezik. Aki láthatatlan, de mindent lát. Aki megfoghatatlan, de mindent átfog. Aki igénytelen, de mindenkinek szüksége van Rá. Akinek akaratából létezik a felismerhetetlen, a mindig létező, az elmúlhatatlan, a más által nem teremtett, aki hatalmával mindent teremtett.

Ezt az Istent ne tiszteljétek görög módra. Mert (a görögök) tudatlanságba sodródva az Isten ismerete nélkül anyagból, amelyek használata felett nekik teljhatalmat adott: fából és kőből, ércből és vasból, aranyból és ezüstből, a használatukra szolgáló anyagokból - alkottak; abból, ami létüket szolgálja, készítettek és ezt tisztelik. Azt is, amit Isten eledelül adott nekik; a levegő szárnyasait, a tengerben úszót és a földón csúszót. A földműves négylábú barmán kívül a vadat, ürgét és egeret, macskát és kutyát és majmot és ezeket tisztelik. Azután élelmüket áldozzák, halottat a halottnak, miként isteneknek és ezzel hálátlanok lesznek Istennel szemben, mert ezek által megtagadják létét.

De ne tiszteljétek az Istent zsidó (júdai) módra sem. Mert ezek is - azon csalárd kábulatukban, hogy csak egyedül ők ismerik az Istent - tudatlanok. Mert angyaloknak és arkangyaloknak szolgálnak, meg a hónapnak és a Holdnak. És ha a Hold nem világít, nem ünnepelik az ún. első szombatot (Sabbath).'

(A felsoroltakból kivehető, hogy Péter úgy bírálja a zsidók hitének 'tudatlanságát', hogy az Istent dicsérni nem az Újhold tiszteletével, sem a kovásztalan kenyerek napjával, sem a sátoros ünneppel, sem a 'nagy engesztelő nappal', hanem szeretettel és imádsággal kell.)

* * *

'Ezért tanuljátok és őrizzétek meg tisztán és szent-tanként mindazt, amit átadunk Nektek. Ezzel Istent tisztelitek az új módon - a Jézus által. Mert a görögök és zsidók bölcselete elavult. Azért hát Ti vagytok a 'harmadik nemzetség' - az Urat tudással tisztelő Jézus-hitűek. AZ ÚR JÉZUS MAGA A TUDÁS ÉS Ő A TÖRVÉNY IS!'

* * *

'Az olyan lélek, aki törekszik, közel van Istenhez.

Gazdag az, aki sokakon könyörül meg és Isten követésében ad abból, amije van. Mert Isten mindenkinek mindent megadott abból, amit teremtett. Ezért gondoljátok meg ti gazdagok, hogy szolgálnotok (adnotok) kell, mert többet kaptatok, mint amire szükségetek van. Lássátok be, hogy mások hiányában vannak annak, amiben fölöslegetek van. Szégyelljétek magatokat, ha idegen javakat tartotok meg. Kövessétek Isten nagylelkűségét, akkor nem lesz senki sem szegény.'

* * *

Az Egyházalapítás

Nyilvánvaló, hogy a Péteri-Egyház alapítója az Úr Jézus (Mt. 16, 18.) és Ő nevezi ki Pétert Egyháza főnökévé. A tizenegy tanítvány részére utolsó utasításait és rendelkezéseit valahol Galileában a 'hegyen' adja (Mt. 28. 16.), ahol tanítványai utoljára látták Őt a feltámadás után.

Kövessük most Péter útját!

Galileából Jeruzsálembe tér, de a nagy synhedrium többször bebörtönzi és Péter eltűnik Jeruzsálemből. Több mint tíz évig nem tudunk róla semmit, de Kr.u. 40-ben Szíria fővárosában, Antiókiában alakul meg az első egyházközösség, amelyik mentes a zsidóságtól. Zsidókat nem neveznek rómaiak pogánykeresztényeknek és a 'názári' vagy 'galileai' elnevezés helyett ezekre használják először a 'christiani' nevet, és ezzel különböztetik meg az ide tartozó Jézus-követőket a Jeruzsálemi központ zsidó-keresztényeitől.

Ahogyan Jeruzsálem lett a központja az evangélium zsidók között való terjesztésének, úgy Antiókia a kiindulási pontja a nemzsidók Jézus-hitének és innen indult ki - Péter vezetésével - az a törekvés, hogy a Jézus-hit teljesen megszabaduljon a szűkkeblű zsidóság bilincseitől . Már erős az Antiókiai gyülekezet az első apostoli gyűlés összehívásának idején - Kr.u. 47-ben - és ennek a zsidómentes gyülekezetnek a hatalmára támaszkodik Péter Apostol, amikor szembehelyezkedik Saul-Pál által követelt állásponttal, és a nemzsidó Jézushitűeket mentesíti a mózesi törvények elismerése és követése alól ezekkel a szavakkal: 'Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk...?' (Ap. Csel. 15, 10.)

Az evangélium szerint Péter itt elhangzott szavai: 'Isten régebbi idő óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangéliumnak a beszédjét és higgyenek.' (Ap. Csel. 15, 7.) nyilvánvalóan megerősítik azt, hogy Péter az Antiókiai Egyház feje, és helyes az a történelmi megállapítás, hogy a jeruzsálemi központ első vezetője a zsidó Saul rabbi és utána a zsidó Jakab volt.

Érdekes véletlennek nem mondható az a hasonló eset, hogy a római egyház okmánytárából éppen úgy eltűntek a Péter-Tan iratai, és Péter apostolra vonatkozó minden történelmi adat, miképpen az I. István korabeli, és erre a 'nyugatbahelyezésre' alapított római térítés fosztotta meg a Magyarságot ugyancsak minden történelmi adatától és okmányától, amelyik Honfoglaló és Honalapító NAGY ÁRPÁD utódainak uralkodására vonatkozik. A rovásfáktól is!

Miután azonban az evangéliumi iratok között szereplő 'két' levelet Péter Apostol a 'Poptusban, Galatziában, Kappadociában, Ázsiában és Bithiniában elszéledteknek' írja, és ez a terület magába foglalja Kis-Ázsiát, a Káspi-tenger déli részét és az egész Pártus Birodalmat az Indus völgyéig - biztosan állíthatjuk, hogy Péter Apostol tökéletesen elvégezte a Jézusi megbízatás küldetésének munkáját és hirdette az Úr Igéjét a saját Népe között, akiket akkor 'scytháknak' neveztek görögösen és akiknek nyelvét beszélte is.

Mert nem a zsidóknak, hanem a nagy Mah-Gar Népnek mondja így:

'Ti pedig választott Nemzetség, királyi papság, Szent Nemzet, megtartásra való Nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, ki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el Titeket.' (Péter I. lev. 2, 9.)

De már nem Antiokiából köszönti őket, hanem azzal búcsúzik: 'Köszönt benneteket a Veletek együtt választott babiloni gyülekezet'. (Péter I. lev. 5, 13.)

A Pártus Birodalom nagy Babilonja lett így a zsidóktól mentes Péteri Egyház Eufráteszen inneni központja, és Antiókia maradt a római megszállás területén az egyházi székhely.

Igen fontos ennek az Egyháznak Péteri-Tanaiból hangsúlyozni azt a felfogást, hogy az Úr Jézus nem Megváltó, tehát nem azért jött, hogy minket a 'bűntől megváltson'.

Péter mindenkor MEGTARTÓ-nak nevezi az Urat. (Péter II. 1,11. és 3,2.) - aki megtartotta az Ő Népét.

Péter nem értett egyet Saul-Pál zsidó-kereszténységével és - mi úgy véljük - hogy azért tűntek el a Péteri írások, hogy a római módra kifejlődött kereszténység 'Páli módon' alakulhasson.

Péter 11. levelében inti híveit a Pál-féle 'nehezen érthető dolgok' (3,16.) ügyében, hogy 'ki ne essenek saját erősségükből' (3,17.)

Az Új-Szövetségbe foglalt iratokból - különösen az Apostolok Cselekedeteiből - azt látjuk, hogy a kereszténység terjesztésében azokra a feljegyzésekre esik a hangsúly, melyek a zsidóság, a görög és római területek lakosaira vonatkoznak. Viszont - a Szentlélek kitöltetésének tanúságtételében a számbeli fölény és túlsúly a 'Pártusok és Médek, Elamiták és azok, kik lakoznak Mezopotámiában... Kappadociában, Pontusban és Ázsiában' (Ap. Csel. 2,9.) oldalán van.

Ez tehát azt bizonyítja, hogy a 'Péteri Egyház'-nak sokkal több híve volt, mint a Saul alapítású júdai-kereszténynek.

Miután a 'Bibliát' e júdai-keresztény saulizmus szerkesztette és kanonizálta, teljesen érthető, hogy az Evangéliumi írásokban hiányoznak azok az adatok, melyek Péter Egyházára és a 'szkíta' népre vonatkoznak. De mindannak ellenére így is megállapítható az apokrifus iratokból és a 'gnosztikus' evangéliumokból, hogy a 'scythák és pártusok' között Péter és öccse András, valamint Tamás Apostolok voltak 'otthon'. Nagyszerűen leírja ezt Tamás Evangéliuma, hogy 'Párthia fejedelmei hogyan ragaszkodtak Tamás Párthiába való visszatéréséhez'.

Ezek mind beletartoznak abba a 'Nagy Népbe', amit a Biblia HGR héber jellel írt 'népnév' fordításaként 'hagarénus'-nak ír, akik ellen harcol Saul király, (I. Krónika 5, 10. 20.) Dávid is kapcsolatban van velük (I. Krónika 27, 31.) és akik a Júdea elleni népszövetség tagjai (Zsolt. 83, 7.). Nem véletlen, hogy a középkori és újkori zsidó írók HGR alatt Magyarországot értik és a héber írásokban a 'magyart' úgy írják... 'hagri'.

Így vezeti le a zsidó vallásos irodalom a zsidómentes babiloni Jézus-Hitet Péter apostol alapításától az Árpádokon át - a mai magyarokig. Ezért írja Izsák Ben Tróky: 'A magyarok a Názáreti Jézus vallásának egyetlen követői.'

Ugyanis a Pártus Birodalom babiloni Jézus-hitű központjának ellensúlyozására az a jeruzsálemi nagy szynhedrium, amelyiket a rómaiak Kr.u. 70-ben elhamvasztották és kiűzték onnan a zsidóságot, Babilonba települt át, ahol már 500 éve megerősödött zsidó kolónia élt azoknak a leszármazottaiból, akik Nabukodonozor babiloni fogságából nem tértek vissza Júdeába. Amikor Traján (Kr.u. 98-117.) és Hadrián (117-138) római császárok üldözték a zsidókat, csak szaporodott ezeknek a Babilonba települteknek a száma.

Ezek a babiloni zsidók voltak tulajdonképpen a szellemi vezetői és finanszírozói az ún. Bar Kochba féle jeruzsálemi zsidó lázadásnak, amelynek következménye a zsidóságnak Palesztinából való kiszórása lett (Kr.u. 135.) Így ezek a zsidók - nagyrészben - Babilonba vándoroltak. A Pártus Birodalom békés uralkodói Jézus szeretetből beengedték ezeket a bevándorlókat és támogatták a római hatalom (a Pártusok egyetlen ellensége) elleni politikai szervezettségüket is. A Babiloni Talmud tanúsága szerint vallásilag teljesen függetlenek voltak a Pártus Birodalomban. (Valahogy úgy, amint Magyarországon is voltak.) Ezeknek a babiloni zsidóknak a feje az 'exilarcha' - vagyis 'a száműzöttség feje' nevet viselte és Kr.u. 299-ben már 'három tudományos intézetük' van Párthiában, az Eufrátesz partján.

A Pártus Birodalom bukását és a perzsa-szaszanida dinasztia fellépését ők támogatják a Pártus kereszténység ellen és a perzsák alatt államot alkotnak az államban. A pártus Jézus-hitűek ellen azonban Ardasir, az új szaszanida király nem lép fel, hanem visszaállítja a régi perzsa zoroasztriánizmust és a két 'jó vallás' - a Jézus-hit és Zoroaszter mágus-tana - megfér egymás mellett, sőt kölcsönös hatást is gyakorolnak egymásra.

Amikor azonban a Római Birodalomban Nagy Konstantin államvallásé teszi a kereszténységet, perzsa kortársa, II. Sapor hadjáratot vezet a keresztények ellen. Érthető, hogy innen települnek át a Kaukázus fölé a Jézus-hitűek, a Dantu-magharia népe is, Árpád népének őselejei. A babiloni zsidó 'akadémiák' tehát pontosan tudták, hogy a Jézushitű és Péter Tanain alapuló Pártus Birodalom-beli 'mágus papok' merre vitték az Igét és a Népet is.

Így lett a 'babiloni Péteri gyülekezet' örököse a Kárpát-medencei Magyarság, mert [b]NAGY ÁRPÁD isteni küldetéssel mentette át a Hitet és a Népet is a júdai-kereszénység és az iszlámmal szövetkezett zsidóság pusztításából.
[/b]
És így maradt meg a Mah-Gar nép 'HAGRI' neve is azzal a 'bosszúállási' tradícióval, hogy 'ez is az a nép, amelyiket el kell pusztítani'.


Mi az igazság Péter Apostolról...?

Ott kell kezdenünk, hogy a két személy - Péter és Pál - valóban léteztek. PÉTER - galileai volt, aki a galileai nemzsidó-fajú lakosság nyelvét beszélte. A görögöt hibásan bírta, mert az evangéliumi írásokban hivatkozás van arra, hogy a beszédjéből vették észre, hogy 'galileai' - vagyis 'gojim'. Pál éppen fordítottja volt ennek. Tiszta zsidófajú, neve SAUL, foglalkozása rabbi, vagyis júdai-pap, héberül és görögül beszélt, - Jézus anyanyelvét nem ismerte.

Péter úgy van beállítva a római teológiában, hogy a 'tanult, művelt, teológiai képzettségű hivatásos pap - Saul-Pál mellett' csak egyszerű 'halászféle', aki talán írni sem tudott. És itt a 'teológia' elhallgatja azt a legfontosabbat, hogy:

Péter az Úr Jézus tanítványa volt, aki kb. 10 évig 'tanult' a Világ Világosságától, a Mesterek Mesterétől, akivel együtt élt, akit követett, s akit nem hagyott el soha. Tehát Péter e hosszú idő alatt 'legalábbis' olyan tudásra kellett szert tegyen a Jézus-hitben, mint aminővel rendelkezett Saul a júdaiságban, de a két hitvilág merőben különbözött egymástól. Tekintetbe kell azt is venni, hogy:

Péter csak és kizárólag az Úrtól tanulta azt, amit tudott, ezzel szemben Saul sohasem látta az Urat, és sohasem beszélt vele.

A 'pálfordulás' a júdai 'huncutság' egyik módszere, amivel kisajátította az Úr alakját kizárólagos, júdai használatra'.

Itt kell keresnünk tulajdonképpen annak a felfogásnak a különbözőségét is, ami Péter és Saul között - éppen az Úr Jézus alakjának és feladat-betöltésének és magának a 'Jézusi Tanításnak' magyarázatában - mutatkozik.

A Jézus-hit és Péter hirdeti az Isteni Univerzalitást - vagyis az Édesatya mindenkire ható gondoskodását és az Ő szeretetén alapuló szeretetet, míg a judaizmus és Saul - csak a júdaiak Jehováját szolgálja, aki csak a júdaiakról gondoskodik és a többi népeket a júdaiak szolgájának rendelte. Itt tehát egy zárt, elkülönített nép részére sajátítódik ki minden isteni gondoskodás és ez az 'istentan' a júdaiakkal kihasználtatja és gyűlölteti a többi népeket. Szeretet helyett a gyűlölet és a bosszú az uralkodó.

Péter és Saul környezete, nevelése, irányítása és tanultságának tartalma tehát teljesen ellentétes pólusok indítéka. Ez a magyarázata annak, hogy sohasem tudták egymást megérteni, jobban mondva - nem is keresték a megértés lehetőségét, hiszen az evangéliumi történéseket kiértékelve, egymást két ízben látták. Ez azt jelenti, hogy nem is keresték a kapcsolatot. Nyilván azért nem, mert az Úr Jézus szolgálatában, illetőleg az Úri Tanítás folytatásában közöttük áthidalhatatlan szakadék tátongott.

Péter bizalmatlanul nézte Saul váratlan elhatározását, aki a Jézus-követők üldözését hirtelen 'messianizmussá' változtatta. Péter sohasem hirdette azt, hogy az Úr Jézus a zsidók messiása, mert 'mashijas' héber politikai cím, olyan 'ember' neve, aki a júdaizmus ideológiájában a más népek feletti uralomra juttatja a júdaiakat. Ez nem egy 'istenfiúi' hivatás, hanem egy önző, emberi, gyűlöletre alapozott politikai uralom, mely semmiképpen sem lehetett az Úr Jézus feladata. (Itt van a júdai-kereszténység legnagyobb tévedése, hogy ezt a Sauli messianizmust 'vallássá' tette.)

Péter nem úgy látta Sault, mint a mai biblikusok, mert az Ő idejében az a 'damaszkuszi ( Damaszkusz - Dámaszék - Dómaszék) útkanyarban történt Jézus jelenés' még ismeretlen volt. Péter észrevette, hogy Saul az Úr Jézust nem Isten Fiaként hirdeti. Tehát nem mint az ősi sumír hitvilág újraélesztőjét, megtisztítóját és megtartóját, hanem őt a júdaizmus hamistanának legalizálására sajátítja ki, mondva:

'Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a zsidóknak...' (Róm. 15. 8.)

Ugyanis ezzel a kijelentéssel Saul az Ábrahámi 'szövetség' szolgálatába állítja az Urat, hiszen emlékezzünk csak vissza erre, hogy mi is tulajdonképpen az 'ó-szövetség'...? Így van leírva:

'Annak felette mondta Isten Ábrahámnak: ...ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én köztem és ti közöttetek és a te utánad való magod között: minden férfi körülmetéltessék nálatok.' (Mózes I. 17, 10.)

Az Urat tehát Saul legelőször ennek a júdai tannak szolgájává teszi, s aztán - mint nem zsidót - a talmudi és biblikus felfogás szerint - egyszerű áldozati állatként veszi, amint az írva vagyon a nem zsidókról:

'kiknek teste olyan, mint a szamarak teste. (Ezékiel 23, 20.) és így Péter nagyon jól látta, hogy Saul az Úr Jézust egyszerű 'áldozati állatnak' hirdeti, aki 'eltörli a júdai nép bűneit' éppen úgy, mint az évenként erre a célra áldozott valóságos 'bűnbak', hisz Saul így tanította:

'Mert amely állatoknak vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül. Annak okáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vérével a népet, a kapun kívül) szenvedett. (Isid. 13, 11-12.)

Tehát az Úr olyan, mint az 'állatok, melyek vérét a főpap beviszi' és Saul a 'nép' kifejezés alatt csakis a zsidó népet érti, hiszen hozzájuk intézi e levelet. De még nem elégszik meg ennyivel, hanem azt a zsidó áldozati rítust és júdai-ideológiát, ami ellen az Úr a keresztre feszítéséig küzdött, csak fokozza, mondva:

'és csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat.' (Isid. 9,22.)

Ez pedig nem más, mint a Jézusi Igehirdetés teljes kiforgatása és a júdai ideológiával való behelyettesítése, mert azt a Mózesi Törvényt, amire itt Saul hivatkozik, az Úr sohasem ismerte el és az 'öldöklő áldozatokat' az Úr megvetette mondva:

'...jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik' (Ján. 16, 2.) ...nyilvánvalóan a vérontás júdai rítusát értve ez alatt. Péter azt is nagyon jól tudta, hogy az Úr nem 'bűnbocsánat szerzésre' és a 'júdai nép' megmentésére jött, hiszen még élénken emlékében voltak azok a súlyos szavak, amiket az Úr a zsidóknak mondott - elítélve őket, így:

'Ti az ördög atyától valók vagytok és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug és a hazugság atyja. (Ján. 8,44.)


Péter állásfoglalása Saullal szemben

Feltételezheti-e egy logikusan gondolkodó ember Péterről azt, hogy 'bizalommal' viseltetett Saul rabbi iránt akkor, amikor az Úr 'istenfiúi' tanítása valóban 'sziklakővé' vált benne...? Ugye, nem.

De nézzük csak a többi körülményt is. Péter koronatanúja volt Jézus Urunk ellen elkövetett fondorlatos bűnténynek. Látta, hogy a nagy-szynhedrium ügynökei miként kísérték állandóan az Urat, hogy a judai hóhér-törvények szerint át minél hamarább megöljék. Látta az 'iskáriotes'-nek nevezett Júdás - 'beépített júdai ügynök' munkáját, aki igen nagy pénzért tette meg terhelő vallomását hivatalosan és jegyzőkányvileg az Úr Jézus - mint 'hamis próféta és más vallást hirdető prédikátor' ellen. Ugyanis ezek azok a megnevezések, amik meghatározták a 'júdaizmus ellenségeinek' tevékenységét és amennyiben ezek a tevékenységek szavahihető tanúk által lettek tanúsítva, a halálos ítélet meghozható volt a vádlott ellen. Júdás tehát csak kiegészítette a többi hivatalos ügynök vallomását és főleg azt bizonyította, hogy

1. az Úr Jézus olyan Istent hirdet és olyan 'mennyei Atyáról' tanít, aki univerzális, tehát nemcsak a júdaiak istene, hanem - éppen úgy, mint a NAP - mindenkié;

2. azt mondja, hogy ez az Isten mindenkit egyformán szeret, tehát azokra a népekre is kiterjeszti gondoskodását, akik nem júdaiak;

3. ez az isten mindenkinek örök életet ad, tehát az emberi lélek nem hal meg a testtel, hanem ehhez az Istennez, mint szerető mennyei Atyához tér vissza és örökké él.

És itt álljunk meg egy pillanatra, ennél az 'iskáriotes'-nek nevezett Júdásnál. Úgy tanította nekünk a bölcs Aisleitner professzorunk a teológián, hogy a biblikusok először azt hitték, hogy az 'is-kariot' egy helységet jelent. Ilyet azonban eddig nem sikerült találni. Ellenben az arámi nyelvben e szó eredeti gyöke 'kár' és így a 'kártevő, hazug, áruló és gonosz emberek' megjelölésére használták, tehát a héberesített formája az 'iskár' Júdás... annyit jelent magyarul, mint 'kár-os'(is) Júdás', gonosz Júdás.

De mondott még mást is az igazságot hirdető Aisleitner porfesszorunk Júdásra vonatkozóan. Nevezetesen azt, hogy 'az ephipani iratokat megelőző hivatkozások úgy említik Júdást, mint aki a Pállá lett Saul rabbinak a testvére volt'.

Most már megérthetjük Péter Apostol - Saul felé megnyilatkozó - bizalmatlanságát, de Saul tartózkodását is Péter felé.

Péter látta, hogy itt egy zsidó maffia folyik, amelyik először eladta pénzért az Urat, aztán áldozati bárányként a 'júdai népért' feláldozottnak nyilvánította - úgy, mint Kajafás mondta: 'Jobb nekünk, hogy egy ember haljon meg a népért és az egész nép el ne vesszen.' (Ján. 11, 50.)

Ugyanis, ha az Urat nem szegezik bitófára - Aisleitner szerint - a bosszúállás vallása - a júdaizmus megszűnt volna, s így a júdai papság valóban elvesztette volna a 'népet'.

Amikor mindezeket véghez vitték, szükség volt valakire, aki a szynhedrium azon határozatát teljesíti, mellyel megállapították az Úrra vonatkozóan:

'ha az ő emléke megmarad - az ő népe (a szamariai nép) magára talál' hiszen a szamariaiak fegyveres felkelésben törtek a rómaiakra, amikor Jézust felfeszítették a zsidókkal. Ezt a 'veszedelmes' népet tehát félre kellett vezetni, s mivel az Úr 'emlékét' náluk eltörölni lehetetlen volt, ezt az 'emléket' meg kellett változtatni a 'júdai ideológiához' simulóan. Nos erre a feladatra jelölte ki Sault a zsidó legfelsőbb tanács - a nagy szynhedrium. És - míg a 'zsidó szolgálatba illesztett Jézust' hirdető Saul minden támogatást megkapott a zsidóságtól és Heródestől is, addig Heródes Pétert 'halálra kerestette', tömlöcbe is veti (Ap. Csel. 12, 3-12.) nyilván azért, hogy 'jézusi igehirdetését megakadályozza'. Ugyanis nem tételezhető fel az a zsidóságról, hogy 'tervszerűtlenül' folytatta volna a Jézusi inkvizíciót, azt, amit oly zseniális tervszerűséggel vezetett le a keresztre feszítésig.

Figyelembe kell vennünk azt, hogy az Úr Jézus 'istenalakja' csupán a 'testi halál' bekövetkezése után mutatkozott a zsidó materializmus realitásában, hiszen a 'feltámadás' - zsidó gondolkodás szerinti - 'lehetetlenségének'' bekövetkezését, a Jehovai rendeleteket továbbító júdai papi testületnek - a nagy szynhedriumnak is - el kellett ismernie, mert a szemeik láttára történt meg és tudomásul kellett venni azt is, hogy a halottnak hitt Jézus - a 'hamis próféta' nem halott, hanem feltámadt és emberi testével együtt eltűnt a materializmus világából.

Itt kerül szembe az 'ördög-Atya fiainak' világa a valóságos és univerzális Isteni Akarattal. Viszont ezek a cinikus júdai főpapok nagyon jól tudják azt, hogy a nép azt hiszi, amit neki bebeszélnek.

Kivárják tehát az események lefolyását, és amikor már biztosak abban, hogy nem kell sem az előttük érthetetlen Isteni Akarattal, sem a halált legyőző Jézussal vitázniuk, hanem a 'tanítványok' - azaz emberek hirdetik a szerintük 'más vallás' tanait - akkor indítják Sault a Jézusi ideológia megmásítására.

Teljesen érthető tehát, hogy Péter és a többi 'szkítavérű' tanítvány otthagyja a zsidó környezetet és a 'saját' népük között hirdetik az ősi sumír. vallás Istenfiának igazságát. Így teszi át székhelyét Péter Babilonba, majd Antiokiába.

Itt látjuk Babilon fontosságát, hiszen itt a Péter anyanyelvét beszélő Pártus Birodalom - Róma egyetlen ellenfele - uralkodik és innen Babilonból - azaz egyik városából SIPPÁRBÓL - mentek az ősi sumir hit mágus papjai Jézushoz, amikor megszületett. Ők voltak az egyetlenek, akik a régi sumír iratokból ismerték a jövendölést, hogy az 'isten fia emberi testet ölt'. (Lásd: Werner Keller: 'Der Bibel hat doch Recht'.)

Nézzük csak meg, mit ír erről Eusebius egyházatya (1. Vita Constantini 4,3,): 'Korán jelentek meg az igehirdetők Párthiában és terjesztették Jézus tanait. Ugyanis az itt uralkodó Pártus Dinasztia - az ARSZÁK - türelmessége folytán - akik a perzsák régi vallását, Zoroaszter tanát megvetették - a Jézushit nemcsak háborítatlanul terjedt el, hanem oly gyors virágzásnak indult, hogy a 2. század elején 360 kőtemploma volt.'

Azóta már tudjuk, hogy ezt a 'gyors terjedést' az segítette elő, hogy a Jézus-hit lett a Pártus Birodalom államvallása. Ennek az államvallásnak központja Babilon volt és feje Péter Apostol, akinek segítői voltak itt testvére András és Tamás, aki itt is halt meg és nem Indiában 'vértanúhalált'. (Tamás párfiai működését nagyon sok apokrif irat említi.) De az Apostolok Cselekedetei is tanúsítja ezt a Pártus Birodalmi Péteri Egyház létezését, hisz azon a bizonyos pünkösdi napon a pártusok népe volt túlsúlyban a Jeruzsálemi összejövetelen - mint 'pártusok, médek, elamiták' - vagyis az egész Pártus Birodalom népeinek képviselete. (Ap. Csel. 2, 9.) Így indokolt Péter azon írása, melyben híveit így üdvözli:

'Köszönt titeket a veletek együtt választott babiloni gyülekezet.' (I. Péter, 5,13.)


Egy 'péteri' igehirdető cifraszűrben, Antiokia kórnyékéről

Még egy dologra szeretném felhívni a Magyar Lelki Megújhodás Péterhitű kedveseinek a figyelmét. Megint csak a bölcs Aisleitner professzoromhoz kell visszamennem, aki szintén 'péterhitü' volt, és mindig azt mondta, hogy Péter úgy gondolkodott, mint a székelyek. [Ö még nem ismerte azokat a palesztinai legújabb ásatási eredményeket, melyek azt állapították meg, hogy a PLST-i (filiszteus) nép hozta mozgásba a kánóni őslakosokat, a 'SCL - sicul' népet, (akiknek nyelve ismeretlen).] Ha ezt ismerte volna, akkor biztosan azt mondta volna, hogy Péter 'sicul - azaz székely' volt. Péter gondolkodásmódja ezt tökéletesen igazolja is. Ugyanis sohasem nyugodott bele a 'rossz helyzetbe' és furfangos (székely) módon keresett és talált is mindig kiutat. Aisleitner igen mérgesen cáfolta azt a biblikus kitételt, hogy 'Péter megtagadta' az Urat és ezt szeretném éppen úgy megmagyarázni az igazhitűeknek, miképpen azt ez a bölcs teológiai tanár a mi értésünkre adta.


Péternek az Úr rendeli, hogy őt 'megtagadja'

Vegyük elő az evangéliumot, János 13. rész 37. versét. Itt látjuk, hogy Péter a végső kitartásig menő hűségét jelenti ki az Úrnak 'életemet adom éretted' kijelentéssel. Feltételezhető-e az Úr Jézusról, aki Péter hűségét annyira komolyan vette, hogy reá bízta az Anyaszentegyházát és őt 'kősziklának' nevezte - e g y ü t t élt vele - hogy az 'életének felajánlásáért' az Úr Jézus Pétert kifigurázza és hazugságnak minősíti mondását... miként az a 38. versben magyarázva van...? Ugye nem feltételezhető az Úrról ily gúnyos cinizmus. Tehát itt a magyarázat is és a fordítás is helytelen.

Jézus és Péter egymás között a 'szamariai' nyelven beszéltek, amit egyesek aráminak, mások szkíta nyelvnek mondanak. Sir Rawlinson az ékiratok nyelvét nevezi szkíta nyelvnek. Az ő nyelvük tehát nem semita nyelv, hanem aglutináló. Az ősnyelvek majdnem mindegyikének meg van az a sajátossága - a ragozó nyelveknél pedig azonnal bizonyítható - mely szerint a parancsoló módot rendszerint a ,jövő idő' segítségével fejezi ki.

Mindjárt vegyünk egy példát a magyarból. Azt mondom pl.: 'te el fogsz oda menni, mert én így akarom'. Ez ugyan jövő időben van mondva, de parancsoló hangsúllyal, tehát a parancsoló mód kifejezése. Ugyanígy mondhatjuk: 'te meg fogsz engem, tagadni'... tehát kötelezlek arra, hogy tagadj meg... és hogy az Úr ezt így mondta Péternek, azt bizonyítja az ő tisztánlátó képessége. Tehát tudta, ha Péter becsületesen felfedi személyazonosságát a zsidóknak, talán őt ott, azonnal a helyszínen megölik és ezt az Úr nem akarta. Viszont ismerte Pétert, tudta, hogy utána megy azzal a szándékkal, hogy kiszabadítsa, hát inkább arra kötelezte, hogy ki ne adja magát. Mondja azt, hogy nem ismeri az Urat. Ez logikus és érthető a Jézusi jóság és gondoskodás szempontjából is. Megerősíti ezt a fordítás bizonytalansága, mert a septuaginta görög szövege nem mondja 'bizony bizony' és latin fordítása sem, hanem így kezdi: 'Amen...! Amen...! azaz 'úgy legyen - úgy legyen!'... Tehát az Úr Jézus azon kívá nsága van ebbe belefordítva, mellyel Péternek azt a rendelést adta, hogy azon az éjszakán fel ne fedje a hozzá tartozását, és az Úr nagyon jól tudta miért teszi, hisz Péter nélkül talán semmiféle Jézusi 'kereszténység' nem maradt volna. A júdaiak mindent kiirtottak volna.

Az evangéliumi szöveg már a Saul-páli teológia szüleménye, mely másfélezer év alatt iszonyú változtatásokat szenvedett - mindig Péter hátrányára és Saul-Pál előnyére.

Az Úr Jézus és Galilea-i nemzettestvérei által alapított 'Péteri Anya-Szent-Egyház' Szimbóluma, ahol:

a HÁRMAS HALOM: ősi mah-gar (sumír) írásjel, Kur, mada, mád, jelentése: ország.

A KETTŐS KERESZT szintén az ősi képírás jele: PA = pásztor. A 'PA-TE-SI' hagyományban a 'PA'ideológiát jelent.


Péter Rómában...?

Végezetül pedig összesíteni szeretném az ész-okokat arra vonatkozólag, hogy miért nem tartózkodhatott Péter Rómában.

1. Az apokrif írások szerint Péter is és öccse is családjuk szkíta nyelvét beszélték, ami a pártusok nyelve volt. A logika szerint tehát oda ment 'igét hirdetni', ahol megértették.

Ez pedig a Pártus Birodalom volt és a Pontus-i szkíták Antiokiája, ahol szintén ez a nyelv uralkodott. Így alapította az egynyelvű Babiloni Gyülekezetet Babilon és Antiokia központokkal. Az ortodox egyház még ma is ünnepli február 6-án az Antiokiai Egyházalapítás ünnepét.

2 . Péter Rómába nem juthatott be, mert nem volt római állampolgár, viszont Rómába jutási útlevelet szerezni nem tudott, hiszen a rómaiak kegyence - Heródes - halálra kerestette.

3. Nem szabad összetévesztenünk Péter helyzetét Saul-Pál adottságaival, aki római állampolgár és zsidó farizeusként jutott el Rómába, és ott nem 'kereszténységet', hanem egy messianizmusra alapított zsidó szektát hoz létre, mely 'áldozatra és a vérontási rítus folytatására' épül. A római teológusok állandóan a Saul-Pál Róma-beliekhez írt levelét emlegetik bizonyításul arra, hogy Péter már Rómában hirdet, s Pál is odament... pedig ilyen ott írva nincs, a 15. rész 21. versében éppen azt olvassuk, hogy 'Rómában még nem hirdetik az igét és Saul éppen azért megy oda'... és a 16. részben Saul mindenkit üdvözöl, aki Rómában van. Feltételezhető, hogy Pétert - a Jézusi Egyház fejét - ne üdvözölné, ha ott lenne...? De nincs ott, és sohasem tette lábát a római földre az Úr Babiloni Anyaszentegyházát alapító Főpásztor - Péter Apostol.

Péter egyháza tehát NEM A RÓMAI.

Hiába tesz a Vatikán a Szent Péterről elnevezett katedrálisába egy Péterszobrot. Hiába hívja magát a pápa 'Péter utódjának'... nem az igazi Péter utódja ő, hanem Saul rabbié, akinek teológiai alakja behelyettesíti a péteri hagyatékot, s ami az Úri hitben 'fehér' volt, - azt a júdaiság feketeségébe öltözteti. Így válik a Szent Péter-bazilikában kiállított 'Fekete Péter' szobor a Péter helyén működé Saul-páti ideológia szimbólumává, s így lett Saul rabbi a római júdai-kereszténység FEKETE PÉTERE.

(Megjegyzés: nem ismerős?
'Fekete Péter öcsém te kis ügyefogyott,
Ki a szerencsemalac fülit sose fogod,
akinek a jobb keze bal,
jót sose hall,
él, mint a parton a hal.')

A Magyar Egyház az ősi Péter Tanokra építi feltámadását és kizárja hittudományából a Saul-páli judaizmust.

A júdai-kereszténység mai helyzete nagyon hasonlít a Péter korabeli induláshoz. A Magyar Egyháznak követnie kell abban is Pétert tehát, ahogy Ő az első jeruzsálemi zsinaton felemelte szavát a júdaizmus ellen, amikor azt ordította azok fülébe, akik a Jézus-hitűekre ki akarták terjeszteni a mózesi törvények erejét: 'Most mit kísértetitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, se mi el nem hordozhattunk...' (Ap. Csel. 15.10.)

A MAGYAR EGYHÁZ is ezt hirdeti. Vagyis minden júdaiságtól mentes tiszta Jézus-hitet.
A MAGYAR EGYHÁZ A MAGYAR NÉPNEK HITET ÉS ORSZÁGOT AD!
A MAGYAR EGYHÁZ jelképe és jelvénye az ősi Káld-babiloni szimbólum:
a HÁRMAS HALOM - KETTŐS KERESZTTEL.

* * *

Az ' IDŐK TELJESSÉGE' közeleg és ez nem más, mint az Úr Jézus viszszajövetele.

De ne várjátok Őt megint emberi testben. Ő visszatér az Ő Igéjének erejében...Az Úr Igéjét és Szeretet-Törvényét az Ő népénél hagyta és most az Ő Népe - a Mah-Gar Nép - lelki megújhodásában látta meg az Úri Igazságot. Azok a megvilágosodottak és új életre keltek, akik a Mah-Gar Nép vérével testet öltött Isten-Fiát az Ő valóságos alakjában felismerték, felsorakoznak az Úr mögé. Az Ő útján, az Ő rendelkezése szerinti módon, a Péter Apostol által ezerkilencszáz-egynéhány évvel előttünk megalapított és most a megvilágosodottak által újra életre hívott MAGYAR EGYHÁZBAN.

A MAGYAR EGYHÁZ tehát nem új alakulás és nem új alapítás, hanem az Úr Jézus és Péter által alapított és elindított szeretet-közösség felújítása.

A Magyar Egyháznak semmi köze nincs a júdai-kereszténységhez... és Istenszemlélete, valamint ideologikus tartalma - a MAGYAR HIT - attól lényegben és igazságban különbözik.

A júdai teológia Jézus nemzetségét 'KUTAI' vagy 'KUTEUS' néven említi, amit 'szamaritánusnak vagy nazarénusnak' neveznek a magyarázatok. (Mimé Tóra, Holkót: Rocéach 2.11.) A rabbinizmus iratai Kr.u. 1340-ben még mindig használják a KUTAI vagy NAZARÉNUS elnevezést, de kizárólag a magyarokat hívják így - megkülönböztetve őket a római-hitű 'keresztényektől'.

Vannak utalások a júdai teológia középkori irataiban arra vonatkozólag, hogy Jézus Nemzetségét, amelyiket subar-sabar-samar elnevezéséből júdaiak 'szamaritánusnak' azaz 'kuta fiainak' mondtak és írtak, a vallásfilozófiai beállítódottságuk és istenszemléleti rítusuk után 'oroszlántisztelőknek' neveztek, akiknek - a magaslatokon épített templomaikban - oroszlános jelképek voltak a falakra festve... Szamárfában és Galileában. Ők voltak a megtartói az oroszlán- vagy párductestű emberszobroknak, amiben nagy ősüket - NIMRUDOT - tisztelték vallásos kegyelettel.

A mai kutatások azt bizonyítják, hogy az OROSZLÁN is a NIMRUD Nemzetség EMBER-FIÁT - a názári-pártus Jézus Urunkat jelképezte FELTÁMADÁSA UTÁN.

Ilyen 'oroszlános' jelképeket tettek a Pártus Birodalomból Hazánkba visszatérö kangár-avarok az Ister-Gami szentélyük falaira díszítésül és 'törvényként' is. (Lásd a Lánchíd oroszlánjait! -szerk.)

Már XXIII. János pápa is kimondta, hogy a hivatalos római 'kereszténység' nem az igazi, főleg, mert az un. Ószövetséggel nyomták telibe!

Íme egy részlet a beszédéből, amit a II. Vatikáni Zsinaton mondott el:

' Senki nem érti, ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fontosságot, amit nagyrészt egy összelopkodott és átírt ókori hanyománynak és népeknek (sumír, akkád, kád, babiloni) megmásított történelme. Szóval, kötve vagyunk valami ósdi judaizmuzssal, és nekünk nem elég Krisztus, az Isten fia!'

Ezt a beszédét 1962. július 1-jén mondta el.

Érdekes, hogy XXIII. János pápa 'hirtelen' meghalt, s utána az a pápa jött, akit Montini néven is ismertek, s VI. Pál lett ismerté. S állandóan azt hangsúlyozták nála, hogy zsidó családban született.

Akkor hogyan is lehet a hivatalos egyház 'zsidóellenes'?

Badiny Jós Ferenc

Magyarnak lenni jó !

A világ folyamatosan változik.

Az igazság, az emberi lélek az, ami nem változik: ugyanaz marad.

Kilencven éve Kós Károly a Kiáltó szóban megírta az országát, hazáját vesztett erdélyi magyarság kiáltványát. Minden szava igaz volt – akkor.

Minden szava igaz ma is – de a világ mégiscsak változik.

Mert igaz ugyan, hogy a Kárpát-medencei magyarság kétszer is elveszítette a Hazát, az is igaz, hogy a hiú remények sokszor öngyilkos illúziókba kergettek bennünket: mindazonáltal van még ország, ahol „az adjonistent magyarul viszonozzák”, és él még egy erős, egyre erősödő magyar közösség, amelyik így vagy úgy, de legalább ezerszáz esztendeje építi az emberiség közös jövőjét.

Ennél rosszabb idők is voltak. Sokkal rosszabbak ennél. A nemzethalál a tatárjárás, a törökdúlás, a labancvilág, a kommunizmus és számtalan más vész és veszedelem formájában sokszor megkörnyékezett bennünket.

És nézhettünk nyugat felé, amíg könnyes lett a szemünk. És néztünk kelet felé, amíg össze nem szűkült a szemünk.

Az igazi újulást mindig az hozta, amikor magunkba néztünk. És felfedeztük, újra, hogy magyarok vagyunk, bárhol, bármilyen felségjel alatt. Újulást magunktól kell várnunk, és magunknak kell hoznunk: szorgalommal, önfeláldozással, hittel.

Miként tettük ezt 1848-ban, 1956-ban és 1989 decemberében.

Mert mindig van feltámadás, hogyha hittel hisszük.

Magyar feltámadás is van. Nem lesz, hanem van. Egy ideje újra, az új idők új jegyeiben megújul, erősödik, gyarapodik, egységesül a magyarság. Felvidék, Délvidék, Kárpátalja, Erdély, a magyar diaszpóra és az Anyaország ezernyi hajszálere egyesül most a honosítás útján, és hozza újra közelebb szívünkhöz a 15 milliós magyarság teljességét.

Nekünk, magyaroknak, legyünk bár székelyek, kunok, csángók, jászok, bármelyik hímzés a nemzet köpenyén: egyetlen Hazánk van. A Hazára kell tekintenünk, amíg az a „Haza” névre érdemes: és most ismét érdemes.

A világnak ebben a sarkában, ahol élünk, megtanultunk egymással élni, néha egymás ellenében is. De megtanultuk azt is, hogy együtt könnyebb és hasznosabb, mint egymás ellen. A románságnak nem vagyunk ellenségei Erdélyben, ahogyan a románság sem nekünk. Nem vagyunk többek, de kevesebbek sem: és ezt meg kell értenie mindenkinek, hogy jogunk, célunk és saját jövőnk van Erdélyben. Nem mások ellenében – hanem önmagunkért.

A legsoványabb békesség is jobb, mint a legkövérebb veszekedés: és egy székely közmondás szerint a jó szomszédság titka az erős sövény. Ezért hát építsük fel magunk köré újra magyarságunkat, intézményeinket, anyagi lehetőségeinket. Legyünk szelídek, mint a galambok, és okosak, mint a kígyók.

Erdély közös bennvalónk: de csak a mi nyelvünkön Erdély, mindazzal, amit ez magyarként jelent. Hinnünk kell abban, hogy ez a jelentés nemcsak hogy nem vész el, de kibővül dédunokáink számára is – és újra lesz magyar Erdély, és lesz Székelyföld: ahogyan most is van a felszín alatt. Nem valakik ellen: hanem önmagáért, mert létezik.

És hogy létezik, ez az örök hitnek köszönhető, és az áldozatnak is. A lófőként hadba induló székelyeknek, az adót fizető polgároknak, az ágyúöntő iparosoknak, a jövőteremtő igékkel élőknek.

A mi feladatunk sem kevesebb. Tisztességgel, munkával, és legfőképpen: hittel kell újraépítenünk Erdélyországot, Székelyföldet. Helyben cselekedve, de összefüggésekben gondolkodva – mert most ilyen idők járnak.

Ebben a fáradozásunkban nem vagyunk egyedül. Ismét együtt vagyunk, az egész Kárpát-medence magyar népe, szemben a balsorssal: mert amíg van egységes nemzettudat, addig jövőnk is van.

Hogy meddig, az legfőképpen rajtunk múlik. És az is, hogy ez a jövő milyen lészen.

A tatárjárás után kevesen hitték, hogy lesz még Magyarország, és mégis eljött Mátyás tündöklő országlása. A világosi fegyverletételnél minden elveszett – és mégis „fölébredt a szolga népek Bábele”! És ’56 világosságot gyújtott a kommunizmus sötét ködében, és ’89 decemberében kiderült, még reménytelen helyeken is születhet új élet.

Ezért születik hát újra magyar világ, magyar jövő, székely világ, székely autonómia, és minden, amivel nemcsak őseinknek, hanem magunknak is tartozunk.

Kilencven éve Kós Károly írta:

„Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája.

De kiáltom mégegyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való; mert az a mi igazi ellenségünk: a mi árulónk.”

A világ folyamatosan változik. De a lényeg örök érvényű: és ez a mi megtartó erőnk. Higgyünk benne!

Magyarnak lenni jó.

2011. március 15.

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

Honvágy Erdély

 

 

A Káld-Pártus hagyomány és a magyarok Jézus-vallása

részlet Badinyi Jós Ferenc azonos c. tanulmányából

Atilla szent koronája

A szakemberek között élénk vita folyik a Szentkoronánk történetéről.
Ma már tudjuk, hogy nem két koronából rakták össze, amint a római egyház tanította, hanem egységesen készített, ötvösi remekmű, az „ATYA-ANYA-FIÚ" Szentháromság legtökéletesebb ábrázolásával. Érdekesen ír róla dr. Pap Gábor, amint „Szent Csillagnak" nevezi, mely „a szkíta ősbölcsességen keresztül jön le a teremtés forrásából... egy üdvtörténeti program, amely csak szkíta-utód királynak szólhat". (Pap Gábor: „Angyali Korona, szent csillag" (1996. 21. Oldal.)

Sokszor felmerült bennem az a gondolat, hogy talán Atilla szkíta-hun nagykirályunknak készült...? Talán akkor akarta fejére illeszteni, amikor Rómát és Bizáncot legyőzve vissza akarta állítani a Jézusban megújult, szkíta ősbölcsesség hitvilágát, Skytianusz és Mani szervezeteinek a felélesztésével. Lehetséges, hogy Aetius is „beavatottja" volt ennek a tervnek. Ugyanis más indoka nem lehetett Valentius, római császárnak arra, hogy orvul megölesse. (Érdekes itt megjegyezni azt is, hogy Aetius származásáról, családjáról semmit nem közöl Róma.)

Atillára vonatkozólag van még egy fontos adatunk is, melyet IMRE Kálmán munkatársam szívességéből közölhetek, nevezetesen az, hogy:

„Izgató kérdés a krónikás azon megjegyzése, hogy Atilla „Engadiban nevelkedett", mivelhogy ENGADI csak egy található térképen és ez a Holt-tenger nyugati partján fekszik, azonos távolságra Jeruzsálemtől és Aradtól, nem is messze az esszeusok vagy esszenusok fő fészkétől, Qumrantól”

Itt a Palesztinában lévő „ARAD"-ról van szó, és azt is tudni kell, hogy Atilla „királyi cserefiúként" volt a római császárnál, mialatt a római herceg - Aetius - a hun-király udvarában nevelkedett. Így kerültek Atilla és Aetius (Éciusz) szoros barátságba. „Engadi" tehát Atilla idejében a Római Birodalomhoz tartozó terület és így is mondhatjuk - „zsidótalanított" terület volt, ahol Péter apostol által alapított ún. „antiochiai" gyülekezethez tartozók éltek. Vagyis ezek is a Saul-Pál-féle zsidó-kereszténység visszautasítói voltak, tehát az ortodoxia „eretnekei". Ha Atilla itt nevelkedett, akkor kétszeresen volt „Jézus­hitű". Születésénél fogva, mint hun-királyfi és a mai „kopt-kereszténység" őseinél is a saját vallását élhette Engadiban. De valószínűleg a kaukázusi hun-testvéreit is meglátogatta, és Edessaban is járt, hiszen útjába esett és azért küldte királyi apja a rómaiakhoz, hogy a római és a velük szomszédos „hun" területeket és népeiket megismerje.

Ezek az adatok váltották ki belőlem azt az elgondolást, hogy a mi Szentkoronánk Atillának készült. De tovább is megyek a feltételezésben. Mondom: Atillának és a Szentkoronánk készítőinek ismerniük kellett a mi Ó­szövetségünket, a „Fokos Teremtését" és „En-Lil szentkoronájának az EM-BAR fejére való helyezését" úgy, amint azt a káldeus bölcsek leírták. Ugyanis ez a Pap Gábor által említett „szkíta ősbölcsesség, mely a teremtés forrásából jön". Jobban mondva: csakis ez, mert NINCS más ős-okmányunk a ma sumírnak nevezett szkíta bölcsességről. Így lett a Szentkoronánk az ősi „SI-hagyomány" üdvtörténeti bizonylata a szkíta-pártus vérrel testet öltött Üdvözítőnk akarata és tőrvénye szerint örökítve meg a Tudást és az Igazságot.

A zsidó-kereszténység Rómája talán tud valamit erről és azért hever MA Szentkoronánk egy múzeumban, mert a római egyház egyáltalában nem tartja „szentnek" és még ma is fél a „szkíta ősbölcsességet" megújító nem zsidó Jézustól - a Pártus Hercegtől, aki feltámadt és „Fény Fiaként" itt hagyta örök valóságát a Turini Leplen.

Tudáskincsünkként tehát be kell sorolnunk a „SI-hagyományunkba" Szentkoronánkat és a Turini Lepel Jézus Képét is, mert ezek az élő bizonyítékai a káld, vagy szkíta ősbölcsességünk létezésének és Jézus Urunk általi megújításának.

Hatalmas kincs és erő birtokosai vagyunk így, mint az isteni üdvterv beavatottjai... és így válik a Nemzetszolgálatunk Istendicséretté, Mindenhatónk és Szentfia akarata szerint.

„Én és az Atya EGY VAGYUNK"!!!

* * *

Elmélkedjetek, Testvérek, és e szavak alapján vegyétek számba a Magyar Múltat.

Ebben a Pártus Birodalom története őstörténetünk legérdekesebb szakaszát képezi éppen azért, mert a Jézusi magvetésnek itt volt a legbővebb aratása. Miután innen szakadtunk ki mindnyájan és Dentu-mahgaria népe is, akik a Pártus Birodalmi államvallást, a Jézusi hitet vallották és hitték az Úr Jézus, mint Mah-Gar-Ember-Fia - Népének történelmétől el nem választható.

Ő nem „csak" vallási tartalom, hanem Istenfiának lelkével Mah-Gar testet öltött valóságos ember, aki életével, beszédével, tanításával és Törvényével Népe történelmében a legfontosabb fejezeteket alkotta meg.

Ne felejtsétek el, hogy a júdai-kereszténység azzal okolta meg a júdai népnek más népek felett való uralmát és „kiválasztottságát", hogy a vérünkből lett Isten fiát zsidó-fajúnak tanította és hirdette.

Csakis Jézus Urunkkal sikerült annak a népnek részére, melyet az Úr „hazugnak és hamisnak" nevezett, a világ összes júdai-keresztény népei felett uralkodó „nemzetségi ideológiát" kialakítani.

De az Úr Jézus nem volt júdai. Ő a Mah-Gar népből született, a mah-gar nép vérével és testével járt emberként a földön, így hamisítás ez a judai ideológia.

Ö a miénk és akkor a Magyar Nemzetséghivatásra való rendelése nem lehet kétséges.

Minket - a Magyar Nemzetcsaládot - az Úr munkára választott ki. Magyar történelemmé tette azt a feladatot, amit adott nekünk és ez az Ő Törvényének hirdetése, tanítása és alkalmazása. Ezért nem hagyott minket elpusztulni annak ellenére, hogy megérdemeltük volna, hisz csatlakoztunk azokhoz, akik az Isten-Fiából, a Magyarok Istenéből „bűnbakot" csináltak és egyszerű „bűnbocsánati alanyként" használtuk Őt is és emlékét is.

Kezdjünk hát a munkához! A Magyar Nemzetcsalád Istenszolgálatának Szent Öntudatával tömörüljünk az Ő követésében. Fogjunk össze és Tudásunk hatalma majd megadja a Magyar Nemzetcsalád részére a SI-Hagyomány diadalát, - a „láthatatlan korona ékesítését", amely nekünk az Úr áldása, magunkra ébredésünk, Nemzetcsaládi erőnk, tudásunk és igazságunk glóriája és majdan az Ország is - a mi Földünk - a Kárpát-medence, amelyet Ő nekünk ígért és adott.

* * *

A Magyar Hitben való összeállásunkban vegyétek hát így át és tudatosítsátok magatokban a

PA-IDEOLÓGIA szent kötelességét,

a TE-HAGYOMÁNY igazságának iszonyú erejét

és a SI-HAGYOMÁNY tudáskincsének uralkodó hatalmát.

Ha ez a három összetevő a Magyar Népben tudatosul, akkor a Magyar Nemzetcsalád el van készítve hivatásának betöltésére, amit el kell végeznie. Ezzel a tökéletességgel pedig hivatásában visszanyeri ősi vezető szerepét korunk felfogása szerint. Tehát most nem a „szkíták királyi törzseként" vezet, hanem mint a Jézushitű nemzetcsaládok PA-TE-SI-je, az Úr Jézus által megerősített 5000 éves írás rendelkezése szerint indul az új ezer évre, az 5000 éves szentírást betöltve így:

„ÚR OLTÁRA VAGY TE - EMELD FEL A FEJED!"

* * *

Eddig az írás és ez nem egyszerű üzenet. Nem felhívás és nem tudományos felvilágosítás.

Ez a Magyarság SZENTÍRÁSA.


Magyar egyház

A kozmikus úton haladók mindegyike szükségesnek tartja egy MAGYAR Egyház létesítését... Magyarországon. Hivatkoznak sokan arra, hogy a jelenlegi magyar törvények szerint:

„Száz ember minden érdemi kontroll nélkül, jogi szempontból azonos egyházat alapíthat, mint a katolikus vagy református egyház."

Tehát „száz" aláírásos kérvényt kell az illetékes „vallásügyi" minisztériumhoz benyújtani, az előírt egyéb formaságok betartásával. Ez meg is lenne könnyen. Az egyetlen nehézsége a mi ügyünknek a jelző szónk: „MAGYAR". Ugyanis rögtön visszavágnak a mai hatalmasok azzal a kérdéssel, hogy: „Akkor a jelenleg Magyarországon működő egyházak nem „magyarok"...? Azt nem mondhatjuk a kérvényben, hogy azok „júdai-keresztények" és mi „mások" vagyunk. Tehát a hivatalos létesítésnél feltétlen el kell hagyni a „magyar" szót. Igen, de akkor hogyan lesz mégis „Magyar Egyház"? E sorok írója javasolja egy bölcs fedőnév használatát és a „Boldogasszony Gyülekezete" elnevezés alatti tömörülést. A „bölcseknek", akik az indulást végrehajtják, biztosan indokolást kell adni a kérvényben arra vonatkozólag, hogy valójában mi is az a „tartalom" mely indokolja egy új „szekta" (mert szerintük csak az lesz) létrehozását. Itt javasolnám az „ATYA-ANYA-FIÚ" Szentháromság bevezetésének szükségességét hangsúlyozni és a jelenlegi „kereszténység" hiányának feltüntetni, mert már az ún. „pogány" magyarok ősvallásában is szerepelt az ősvallás Istenasszonya, akit azonosnak vélünk a Magyarok Boldogasszonyával.

Azonban ezt az elhatározást meg kell előznie a kozmikus úton haladó „bölcseink" tanácskozásának.

Vagyis okosainkat kell összehívni egy „zsinat-féleségre", ahol a hivatalosítása ügyek mellett rögzítve lesznek ennek a „Magyar Vallású" Boldogasszony Gyülekezete nevet viselő „EGYHÁZ"-nak az alaptételei. Vagyis ebben a könyvben felsorakoztatott adatok kiegészítendők lennének egy „Kozmikus­teológiai Bölcsész Kutatócsoport" megállapításaival. Ez a „kutató-csoport" azután átalakulna „Kozmikus Teológiai Bölcsész" Tanszékké azzal a céllal, hogy kiképezze a Gyülekezet Tanítóit.

Ugyanis meg kell találni azt a Jézusi módszert, mely szerint NEM püspökök vagy főpapok „rendelkezése" szerint működtetjük az egyházba tömörült fényben-állók közös vallását, hanem a „tudás" tudós-bölcsei vezetik a hívőket az „Úton, az Igazság és Élet" Ura felé.

De a létesítés és az előrejutás a fejlődés anyagi részét is valahogyan meg kell oldani. Ezért szükséges a „történelmi honossághoz" kötöttség bizonyítása, valamint annak bizonyítása is, hogy a megalapított „Boldogasszony Gyülekezete" közfeladatot vállal át és akkor az államtól megkapja az elismert, az egyházaknak járó költségvetési illetményt.

Nehéz dolog tehát ebben a megcsontosodott júdai-keresztény világban kinyitni a nemzsidó Jézus Urunkhoz vezető kaput, mert bizony oly bátor „prédikátorokra" van szükség, mint az a bizonyos „negyven" volt, akit gályarabnak adtak el az akkori jezsuiták. Ezért nagyon meggondolandó az indulás formája.

Van másik módszer is. Egyik: a „2 x 2 = 5". Vagyis mindenki magához kapcsol „két" hívőt. A hozzám kapcsolt „kettő" mindegyike ugyancsak „kettőt" köt magához és ez a tanítás útja is, valamint a híradás is.

A „titkos társaságok" módszere is használható. Ugyanis ők ezt az „eretnekként üldözött" gnosztikusoktól vették át, ahol a tudás és az igazság, a Jézusi Igazság közlése és megtartása volt a cél és csak a „beavatottak" (a minden titkot ismerők) írtak le mindent és vezették a hűségeseket az „ahogy lehet" helyzeti alkalmak szerint.

Most lenne szükség egy prófétára, talán olyanra, mint Mohamed volt, hogy ő is leírjon mindent, mert nehéz az átállás a zsidó-kereszténység „szentírásának" hiedelméből. A keleti ortodox egyházak megoldották a „nemzeti" vallás problémáját, hiszen eddig nem ismerték el a római pápa fennhatóságát. Minden „szláv" nemzetnek meg van a saját „pópája". Az oroszoknak - orosz, a szerbnek - szerb és az oláhnak - oláh, akik a „szentírás" magyarázata előtt, a nemzeti öntudatra nevelik népüket. Mindezt pedig a zsidóság felmagasztalása nélkül.

Ezzel teljesen ellentétesek a magyarok egyházai, mert akár katolikus, akár protestáns legyen az, mindegyik „teológiája" az „ó-szövetségnek" nevezett zsidó történeteket és legendákat illeszti be a „hitébe", és a papok minden erőlködéssel akarják ezeket a szövegeket drága Üdvözítőnkkel, Jézus Urunk tanításaival összehangolni. Vannak sokan, akik ezeket a történelmileg nem ellenőrizhető és legkevésbé bizonyítható bibliai történéseket, legendákat stb. csak „zsidó mitológiának" nevezik és így hozzák a köztudatba annak érdekében, hogy megmaradjon. Nem „szentírás", hanem csak mitológia, amit el is lehet hinni, hogy valóság. A cél tehát mindenképpen az, hogy ezek a zsidóféleségek megmaradjanak.

A mitológia síkján pedig mennyivel előnyösebb helyzetben van a Magyarság, hiszen a NIMRUD-ig érő mitológiánk évezredekkel előzi meg a biblikus leírásokat, és ezek egyenes vonalban viszonylanak Jézusunkhoz és drága Édesanyjához, a mi Boldogasszonyunkhoz. Le is írom ezt a „mitológiát", mert majd kiderül róla, hogy őstörténelmi valóságunk.

Urunk-Istenünk rendelése szerint a káldeusok Istene - ÉN-LIL - nevezte fiának „NIB-ÚR"-t, kinek nevét a biblikus sémi-népek írták így: „NIMRUD". Ez a neve maradt meg a zsidó mitológiában is, miként az ő „szentírásuk" mond,~ a: „Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimrud... a Sineár földjén". (Móz. I. 10., 9-10.)

NIMRUD, nemzeti ősünk nevével ismeri a mitológiánk az Orion csillagképet. Mitológiai értelmezés szerint tehát:

„Isten (ÉN-LIL) az Orionban lakó Fiát leküldte a Földre, aki uralkodott a „SINEÁR" földjén.” Azóta bizonyítást nyert, hogy ez a „Sineár" azonos Káldeával, vagyis a ma Sumeriának nevezett területtel.

A mitológiánkban ez volt az Isten-Fiának az „első" leküldése Földünkre. És NIMRUD uralkodott a Földön és feleségül vette a tündérszép „EN-É(h)"-t. Ez ékírással van leírva az ún. sumír-mitológiában „INNANA leszállása" címmel közreadva. Lényege az, hogy ez a NIMRUD, akit a mindent kisajátító sémita népek GILGAMES-nek neveztek el, nagyon megtetszik a NAPISTEN leányának - INNANA-nak-, akit „IL-AMA"-nak is neveznek az ékiratok. (Itt találjuk meg a későbbi magyar mondavilág „Tündér IL-ONÁ"-ját.)

INNANA megszereti Nimrudot és kéri Apját, hogy leszállhasson Nimrudhoz a Földre. A NAPISTEN azt feleli: „Akkor a Földnek a törvénye szerint kell élned és holtoddal az alvilágba kerülsz, ahová az én fényem nem ér le. Így segíteni nem tudok rajtad." INNANA mégis leszáll a Földre. Feleségül megy Nimrudhoz és két gyermeket is szül neki. Itt kapcsolódik össze ezzel a mitológiával a magyar mondai-hiedelem, mert Innana két gyermeke: „HUN-ÁR" és „MAG-ÁR". Amikor INNANA meghal, vagyis „leszáll az alvilágba", két fiának szeretete emeli ki át onnan és újraéledve GÍMSZARVAS-ként vezeti két fiát a „boldogság földjére.


Mi a lényege a mitológiának?

1. Az „Isten-Fia „embertestet ölt a „KUS"-i nép vérével. Miután elvégezte azt, amit Istenünk-Urunk, a TE-RAM-TU reá bízott, visszatér égi honába.

2. A Napisten leánya, INNANA, akit a későbbi ékiratok „BAU-DUG­ASAN" néven ismernek, leszáll a földre, embertestet ölt és megszüli a HUNOK és a MAGYAROK ősfiát (nemzetségét). Az isteni üdv-terv szerint Hazát is ad nekik, a boldogság honába vezetve őket.

Amikor a gonoszság legnagyobb lett a földön, ez a „mitológiai" történés megismétlődik. Az „ISTEN-FIA" embertestet ölt a hun-magyar-pártus nép vérével. Ugyanúgy, mint NIMRUD-ról írja a héber mitológia, mert NIMRUD „KUS-fia" lett emberként és a káldok-hunok-magyarok-pártusok is mind „kus­ok". A változatlan isteni üdv-terv szerint az ősi „Anya-Istennő" - BAU-DUG­ASAN - mint „BOLDOGASSZONY" is testet ölt ADIABANI-Mária pártus hercegnőben, aki emberi Édesanyjává válik a vérével embertestet öltött Isten­Fiának, „Jézus Királynak - a Pártus Hercegnek".

Az „isteni üdv-terv" ezen második szakasza pedig mitológiának nem nevezhető, mert Jézus Urunk és Édesanyja élete valóság.

Elmélkedjünk azon, hogy milyen szépen tudnák az elmondottakat egy igaz „szentírásba" foglalni a Magyar Lelkületű teológusok. Olyanok, akik a tudás és az igazság szolgálói. És milyen más ez a „mitológiának" nevezett és szeretettel telített ősiség annál, mint amit a mostani zsidó-kereszténység „ó-szövetségében" lévő népgyilkolások, öldöklésre szólító „Isteni rendelések" tartalmaznak.

Hiába mondta a scyhopolisi főpap - BASILIDES - és utána ORIGENES azt, hogy: „Jézus igehirdetését és tanítását nem lehet és nem szabad a zsidó szellemmel összekeverni." (Lásd: Igaz Történelmünk Vezérfonala Árpádig 391. oldal.)

Összemosták a kettőt azokban az írásokban, amit „evangéliumnak" nevez a zsidó-kereszténységünk és minden egyháza „szentírásnak", vagyis „ISTEN IGÉJÉNEK" hirdet. Ma is ebben a szellemben oktatják a népet a papok és bizony ebből a környezetből kell új életre támadni a Magyarságnak - ha MAGYAR VALLÁS-t akarunk követni, és Jézus Urunk által hirdetett „IGAZSÁG"-ot átvenni, hogy - miként Ő mondta - általa, az Igazság által szabadok legyünk.

De itt is van egy kiindulási támaszunk. A római pápa önmagát Péter apostol utódjának nevezi, és arra hivatkozik, hogy a római Szent Péter-katedrálisban és a római egyházban folytatódik a Péter Apostoli Tanok hirdetése. De mindnyájan jól tudjuk, hogy ez nem igaz, mert az egész zsidó-kereszténység ún. „szkolasztikus filozófiája" Saul rabbi, alias Pál apostol által kitalált ideológián alapszik.

Itt az ideje, hogy betekintsünk - ismét együtt - abba, hogy milyenek is voltak valójában: Péter apostol tanai.


Péter Apostol Tanai

Így mondta Péter:

„NEKÜNK AZ IGE ÉS A TÖRVÉNY - JÉZUS! "

A Jézusi Igazság Megtalálásának kegyelmes áhítatával fogunk hozzá e tanok közléséhez, melyek valóságban az Úr Jézus által alapított Egyház fundamentumai... vagyis a MAGYAR HIT ALAPJAI.

A Péter Tanok megértéséhez szükséges az elnevezések helyes értelmezése. Szaknyelven mondva - ennek a tanításnak is meg van a maga „vocabulario"-ja. Így:

1. Az Úr Jézus is és Péter is különbséget tesz „izraelita" és „júdai" között, minek következtében: Jézus idejében izraelita elnevezés alatt nem értendő júdai - azaz zsidó. (L.: KIG. III. 297. oldal.)

2. Amikor Péter a „TÖRVÉNY"-ről beszél - magát az Úr Jézust és az Ő tanítását érti és sohasem a mózesi törvényt, vagyis a zsidókét.


Péter Apostol „KÜLDETÉSI KIJELENTÉSÉNEK" töredékei

(Az alábbiakban közölt Péteri Tanításokat valóban Péter szájából elhangzottnak ismeri el a Kr.u. 180-ból származó Gnosztikus Herakleon és maga Origenes is.)

„Az Úr szól feltámadása után nemzettestvéreihez:

Tizenkét tanítványt választottam számotokra, mivel méltóknak találtam őket, hogy világgá küldetésetekkel a földkerekségen hirdessétek az emberek­nek az igazságot, azért, hogy van egy Isten, azáltal, hogy a belém (Jézusba) vetett hit által kinyilatkoztassátok a jövendőt azért, hogy akik meghallják és hisznek, megmentessenek.

* * *

Ismerjétek be tehát, hogy Egy Isten van, aki mindennek kezdetét alkotta és aki a Vég felett rendelkezik. Aki láthatatlan, de mindent lát. Aki megfoghatatlan, de mindent átfog. Aki igénytelen, de mindenkinek szüksége van Rá. Akinek akaratából létezik a felismerhetetlen, a mindig létező, az elmúlhatatlan, a más által nem teremtett, aki hatalmával mindent teremtett.

Ezt az Istent ne tiszteljétek görög módra. Mert (a görögök) tudatlanságba sodródva az Isten ismerete nélkül anyagból, amelyek használata felett nekik teljhatalmat adott: fából és kőből, ércből és vasból, aranyból és ezüstből, a használatukra szolgáló anyagokból - alkottak; abból, ami létüket szolgálja, készítettek és ezt tisztelik. Azt is, amit Isten eledelül adott nekik; a levegő szárnyasait, a tengerben úszót és a földón csúszót. A földműves négylábú barmán kívül a vadat, ürgét és egeret, macskát és kutyát és majmot és ezeket tisztelik. Azután élelmüket áldozzák, halottat a halottnak, miként isteneknek és ezzel hálátlanok lesznek Istennel szemben, mert ezek által megtagadják létét.

De ne tiszteljétek az Istent zsidó (júdai) módra sem. Mert ezek is - azon csalárd kábulatukban, hogy csak egyedül ők ismerik az Istent - tudatlanok. Mert angyaloknak és arkangyaloknak szolgálnak, meg a hónapnak és a Hold­nak. És ha a Hold nem világít, nem ünnepelik az ún. első szombatot (Sabbath)."

(A felsoroltakból kivehető, hogy Péter úgy bírálja a zsidók hitének „tudatlanságát", hogy az Istent dicsérni nem az Újhold tiszteletével, sem a kovásztalan kenyerek napjával, sem a sátoros ünneppel, sem a „nagy engesztelő nappal", hanem szeretettel és imádsággal kell.)

* * *

„Ezért tanuljátok és őrizzétek meg tisztán és szent-tanként mindazt, amit átadunk Nektek.

Ezzel Istent tisztelitek az új módon - a Jézus által.

Mert a görögök és zsidók bölcselete elavult. Azért hát Ti vagytok a „harmadik nemzetség" - az Urat tudással tisztelő Jézus-hitűek.

AZ ÚR JÉZUS MAGA A TUDÁS ÉS Ő A TÖRVÉNY IS!"

* * *

„Az olyan lélek, aki törekszik, közel van Istenhez.

Gazdag az, aki sokakon könyörül meg és Isten követésében ad abból, amije van. Mert Isten mindenkinek mindent megadott abból, amit teremtett. Ezért gondoljátok meg ti gazdagok, hogy szolgálnotok (adnotok) kell, mert többet kaptatok, mint amire szükségetek van. Lássátok be, hogy mások hiányában vannak annak, amiben fölöslegetek van. Szégyelljétek magatokat, ha idegen javakat tartotok meg. Kövessétek Isten nagylelkűségét, akkor nem lesz senki sem szegény."

* * *

Az Egyházalapítás

Nyilvánvaló, hogy a Péteri-Egyház alapítója az Úr Jézus (Mt. 16, 18.) és Ő nevezi ki Pétert Egyháza főnökévé. A tizenegy tanítvány részére utolsó utasításait és rendelkezéseit valahol Galileában a „hegyen" adja (Mt. 28. 16.), ahol tanítványai utoljára látták Őt a feltámadás után.

Kövessük most Péter útját!

Galileából Jeruzsálembe tér, de a nagy synhedrium többször bebörtönzi és Péter eltűnik Jeruzsálemből. Több mint tíz évig nem tudunk róla semmit, de Kr.u. 40-ben Szíria fővárosában, Antiókiában alakul meg az első egyházközösség, amelyik mentes a zsidóságtól. Zsidókat nem nevezik a rómaiak pogány­keresztényeknek és a „názári" vagy „galileai" elnevezés helyett ezekre használják először a „christiani" nevet, és ezzel különböztetik meg az ide tartozó Jézus-követőket a Jeruzsálemi központ zsidó-keresztényeitől.

Ahogyan Jeruzsálem lett a központja az evangélium zsidók között való terjesztésének, úgy Antiókia a kiindulási pontja a nemzsidók Jézus-hitének és innen indult ki - Péter vezetésével - az a törekvés, hogy a Jézus-hit teljesen megszabaduljon a szűkkeblű zsidóság bilincseitől. Már erős az Antiókiai gyülekezet az első apostoli gyűlés összehívásának idején - Kr.u. 47-ben - és ennek a zsidómentes gyülekezetnek a hatalmára támaszkodik Péter Apostol, amikor szembehelyezkedik Saul-Pál által követelt állásponttal, és a nemzsidó Jézus­hitűeket mentesíti a mózesi törvények elismerése és követése alól ezekkel a szavakkal: „Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk...?" (Ap. Csel. 15, 10.)

Az evangélium szerint Péter itt elhangzott szavai: „Isten régebbi idő óta kiválasztott engem mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangéliumnak a beszédjét és higgyenek." (Ap. Csel. 15, 7.) nyilvánvalóan megerősítik azt, hogy Péter az Antiókiai Egyház feje, és helyes az a történelmi megállapítás, hogy a jeruzsálemi központ első vezetője a zsidó Saul rabbi és utána a zsidó Jakab volt.

Érdekes véletlennek nem mondható az a hasonló eset, hogy a római egyház okmánytárából éppen úgy eltűntek a Péter-Tan iratai, és Péter apostolra vonatkozó minden történelmi adat, miképpen az I. István korabeli, és erre a „nyugatbahelyezésre" alapított római térítés fosztotta meg a Magyarságot ugyancsak minden történelmi adatától és okmányától, amelyik Honfoglaló és Honalapító NAGY ÁRPÁD utódainak uralkodására vonatkozik. A rovásfáktól is!

Miután azonban az evangéliumi iratok között szereplő „két" levelet Péter Apostol a „Poptusban, Galatziában, Kappadociában, Ázsiában és Bithiniában elszéledteknek" írja, és ez a terület magába foglalja Kis-Ázsiát, a Káspi-tenger déli részét és az egész Pártus Birodalmat az Indus völgyéig - biztosan állíthatjuk, hogy Péter Apostol tökéletesen elvégezte a Jézusi megbízatás küldetésének munkáját és hirdette az Úr Igéjét a saját Népe között, akiket akkor „scytháknak" neveztek görögösen és akiknek nyelvét beszélte is.

Mert nem a zsidóknak, hanem a nagy Mah-Gar Népnek mondja így:

„Ti pedig választott Nemzetség, királyi papság, Szent Nemzet, megtartásra való Nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, ki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el Titeket." (Péter I. lev. 2, 9.)

De már nem Antiokiából köszönti őket, hanem azzal búcsúzik: „Köszönt benneteket a Veletek együtt választott babiloni gyülekezet". (Péter I. lev. 5, 13.)

A Pártus Birodalom nagy Babilonja lett így a zsidóktól mentes Péteri Egyház Eufráteszen inneni központja, és Antiókia maradt a római megszállás területén az egyházi székhely.

Igen fontos ennek az Egyháznak Péteri-Tanaiból hangsúlyozni azt a felfogást, hogy az Úr Jézus nem Megváltó, tehát nem azért jött, hogy minket a „bűntől megváltson".

Péter mindenkor MEGTARTÓ-nak nevezi az Urat. (Péter II. 1,11. és 3,2.) - aki megtartotta az Ő Népét.

Péter nem értett egyet Saul-Pál zsidó-kereszténységével és - mi úgy véljük - hogy azért tűntek el a Péteri írások, hogy a római módra kifejlődött kereszténység „Páli módon" alakulhasson.

Péter 11. levelében inti híveit a Pál-féle „nehezen érthető dolgok" (3,16.) ügyében, hogy „ki ne essenek saját erősségükből" (3,17.)

Az Új-Szövetségbe foglalt iratokból - különösen az Apostolok Cselekedeteiből - azt látjuk, hogy a kereszténység terjesztésében azokra a feljegyzésekre esik a hangsúly, melyek a zsidóság, a görög és római területek lakosaira vonatkoznak. Viszont - a Szentlélek kitöltetésének tanúságtételében a számbeli fölény és túlsúly a „Pártusok és Médek, Elamiták és azok, kik lakoznak Mezopotámiában... Kappadociában, Pontusban és Ázsiában" (Ap. Csel. 2,9.) oldalán van.

Ez tehát azt bizonyítja, hogy a „Péteri Egyház"-nak sokkal több híve volt, mint a Saul alapítású júdai-kereszténynek.

Miután a „Bibliát" e júdai-keresztény saulizmus szerkesztette és kanonizálta, teljesen érthető, hogy az Evangéliumi írásokban hiányoznak azok az adatok, melyek Péter Egyházára és a „szkíta" népre vonatkoznak. De mindannak ellenére így is megállapítható az apokrifus iratokból és a „gnosztikus" evangéliumokból, hogy a „scythák és pártusok" között Péter és öccse András, valamint Tamás Apostolok voltak „otthon". Nagyszerűen leírja ezt Tamás Evangéliuma, hogy „Párthia fejedelmei hogyan ragaszkodtak Tamás Párthiába való visszatéréséhez".

Ezek mind beletartoznak abba a „Nagy Népbe", amit a Biblia HGR héber jellel írt „népnév" fordításaként „hagarénus"-nak ír, akik ellen harcol Saul király, (I. Krónika 5, 10. 20.) Dávid is kapcsolatban van velük (I. Krónika 27, 31.) és akik a Júdea elleni népszövetség tagjai (Zsolt. 83, 7.). Nem véletlen, hogy a középkori és újkori zsidó írók HGR alatt Magyarországot értik és a héber írásokban a „magyart" úgy írják... „hagri".

Így vezeti le a zsidó vallásos irodalom a zsidómentes babiloni Jézus-Hitet Péter apostol alapításától az Árpádokon át - a mai magyarokig. Ezért írja Izsák Ben Tróky: „A magyarok a Názáreti Jézus vallásának egyetlen követői."

Ugyanis a Pártus Birodalom babiloni Jézus-hitű központjának ellensúlyozására az a jeruzsálemi nagy szynhedrium, amelyiket a rómaiak Kr.u. 70-ben elhamvasztották és kiűzték onnan a zsidóságot, Babilonba települt át, ahol már 500 éve megerősödött zsidó kolónia élt azoknak a leszármazottaiból, akik Nabukodonozor babiloni fogságából nem tértek vissza Júdeába. Amikor Traján (Kr.u. 98-117.) és Hadrián (117-138) római császárok üldözték a zsidókat, csak szaporodott ezeknek a Babilonba települteknek a száma.

Ezek a babiloni zsidók voltak tulajdonképpen a szellemi vezetői és finanszírozói az ún. Bar Kochba féle jeruzsálemi zsidó lázadásnak, amelynek következménye a zsidóságnak Palesztinából való kiszórása lett (Kr.u. 135.) Így ezek a zsidók - nagyrészben - Babilonba vándoroltak. A Pártus Birodalom békés uralkodói Jézus szeretetből beengedték ezeket a bevándorlókat és támogatták a római hatalom (a Pártusok egyetlen ellensége) elleni politikai szervezettségüket is. A Babiloni Talmud tanúsága szerint vallásilag teljesen függetlenek voltak a Pártus Birodalomban. (Valahogy úgy, amint Magyarországon is voltak.) Ezeknek a babiloni zsidóknak a feje az „exilarcha" - vagyis „a száműzöttség feje" nevet viselte és Kr.u. 299-ben már „három tudományos intézetük" van Párthiában, az Eufrátesz partján.

A Pártus Birodalom bukását és a perzsa-szaszanida dinasztia fellépését ők támogatják a Pártus kereszténység ellen és a perzsák alatt államot alkotnak az államban. A pártus Jézus-hitűek ellen azonban Ardasir, az új szaszanida király nem lép fel, hanem visszaállítja a régi perzsa zoroasztriánizmust és a két „jó vallás" - a Jézus-hit és Zoroaszter mágus-tana - megfér egymás mellett, sőt kölcsönös hatást is gyakorolnak egymásra. Amikor azonban a Római Birodalomban Nagy Konstantin államvallásé teszi a kereszténységet, perzsa kortársa, II. Sapor hadjáratot vezet a keresztények ellen. Érthető, hogy innen települnek át a Kaukázus fölé a Jézus-hitűek, a Dantu-magharia népe is, Árpád népének őselejei. A babiloni zsidó „akadémiák" tehát pontosan tudták, hogy a Jézus­hitű és Péter Tanain alapuló Pártus Birodalom-beli „mágus papok" merre vitték az Igét és a Népet is.

Így lett a „babiloni Péteri gyülekezet" örököse a Kárpát-medencei Magyarság, mert NAGY ÁRPÁD isteni küldetéssel mentette át a Hitet és a Népet is a júdai-kereszénység és az iszlámmal szövetkezett zsidóság pusztításából.

És így maradt meg a Mah-Gar nép „HAGRI" neve is azzal a „bosszúállási" tradícióval, hogy „ez is az a nép, amelyiket el kell pusztítani".


Mi az igazság Péter Apostolról...?

Ott kell kezdenünk, hogy a két személy - Péter és Pál - valóban léteztek. PÉTER - galileai volt, aki a galileai nemzsidó-fajú lakosság nyelvét beszélte. A görögöt hibásan bírta, mert az evangéliumi írásokban hivatkozás van arra, hogy a beszédjéből vették észre, hogy „galileai" - vagyis „gojim". Pál éppen fordítottja volt ennek. Tiszta zsidófajú, neve SAUL, foglalkozása rabbi, vagyis júdai-pap, héberül és görögül beszélt, - Jézus anyanyelvét nem ismerte.

Péter úgy van beállítva a római teológiában, hogy a „tanult, művelt, teológiai képzettségű hivatásos pap - Saul-Pál mellett" csak egyszerű „halászféle", aki talán írni sem tudott. És itt a „teológia" elhallgatja azt a legfontosabbat, hogy:

Péter az Úr Jézus tanítványa volt, aki kb. 10 évig „tanult" a Világ Világosságától, a Mesterek Mesterétől, akivel együtt élt, akit követett, s akit nem hagyott el soha. Tehát Péter e hosszú idő alatt „legalábbis" olyan tudásra kellett szert tegyen a Jézus-hitben, mint aminővel rendelkezett Saul a júdaiságban, de a két hitvilág merőben különbözött egymástól. Tekintetbe kell azt is venni, hogy:

Péter csak és kizárólag az Úrtól tanulta azt, amit tudott, ezzel szemben Saul sohasem látta az Urat, és sohasem beszélt vele. A „pálfordulás" a júdai „huncutság" egyik módszere, amivel kisajátította az Úr alakját kizárólagos , júdai használatra".

Itt kell keresnünk tulajdonképpen annak a felfogásnak a különbözőségét is, ami Péter és Saul között - éppen az Úr Jézus alakjának és feladat-betöltésének és magának a „Jézusi Tanításnak" magyarázatában - mutatkozik.

A Jézus-hit és Péter hirdeti az Isteni Univerzalitást - vagyis az Édesatya mindenkire ható gondoskodását és az Ő szeretetén alapuló szeretetet, míg a judaizmus és Saul - csak a júdaiak Jehováját szolgálja, aki csak a júdaiakról gondoskodik és a többi népeket a júdaiak szolgájának rendelte. Itt tehát egy zárt, elkülönített nép részére sajátítódik ki minden isteni gondoskodás és ez az „istentan" a júdaiakkal kihasználtatja és gyűlölteti a többi népeket. Szeretet helyett a gyűlölet és a bosszú az uralkodó.

Péter és Saul környezete, nevelése, irányítása és tanultságának tartalma tehát teljesen ellentétes pólusok indítéka. Ez a magyarázata annak, hogy sohasem tudták egymást megérteni, jobban mondva - nem is keresték a megértés lehetőségét, hiszen az evangéliumi történéseket kiértékelve, egymást két ízben látták. Ez azt jelenti, hogy nem is keresték a kapcsolatot. Nyilván azért nem, mert az Úr Jézus szolgálatában, illetőleg az Úri Tanítás folytatásában közöttük áthidalhatatlan szakadék tátongott.

Péter bizalmatlanul nézte Saul váratlan elhatározását, aki a Jézus-követők üldözését hirtelen „messianizmussá" változtatta. Péter sohasem hirdette azt, hogy az Úr Jézus a zsidók messiása, mert „mashijas" héber politikai cím, olyan „ember" neve, aki a júdaizmus ideológiájában a más népek feletti uralomra juttatja a júdaiakat. Ez nem egy „istenfiúi" hivatás, hanem egy önző, emberi, gyűlöletre alapozott politikai uralom, mely semmiképpen sem lehetett az Úr Jézus feladata. (Itt van a júdai-kereszténység legnagyobb tévedése, hogy ezt a Sauli messianizmust „vallássá" tette.)

Péter nem úgy látta Sault, mint a mai biblikusok, mert az Ő idejében az a „damaszkuszi (Damaszkusz - Dámaszék - Dómaszék) útkanyarban történt Jézus jelenés" még ismeretlen volt. Péter észrevette, hogy Saul az Úr Jézust nem Isten Fiaként hirdeti. Tehát nem mint az ősi sumír hitvilág újraélesztőjét, megtisztítóját és megtartóját, hanem őt a júdaizmus hamistanának legalizálására sajátítja ki, mondva:

„Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a zsidóknak..." (Róm. 15. 8.)

Ugyanis ezzel a kijelentéssel Saul az Ábrahámi „szövetség" szolgálatába állítja az Urat, hiszen emlékezzünk csak vissza erre, hogy mi is tulajdonképpen az „ó-szövetség"...? Így van leírva:

„Annak felette mondta Isten Ábrahámnak: ...ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én köztem és ti közöttetek és a te utánad való magod között: minden férfi körülmetéltessék nálatok." (Mózes I. 17, 10.)

Az Urat tehát Saul legelőször ennek a júdai tannak szolgájává teszi, s aztán - mint nem zsidót - a talmudi és biblikus felfogás szerint - egyszerű áldozati állatként veszi, amint az írva vagyon a nem zsidókról:

„kiknek teste olyan, mint a szamarak teste. (Ezékiel 23, 20.) és így Péter nagyon jól látta, hogy Saul az Úr Jézust egyszerű „áldozati állatnak" hirdeti, aki „eltörli a júdai nép bűneit" éppen úgy, mint az évenként erre a célra áldozott valóságos „bűnbak", hisz Saul így tanította:

„Mert amely állatoknak vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül. Annak okáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vérével a népet, a kapun kívül) szenvedett. (Isid. 13, 11-12.)

Tehát az Úr olyan, mint az „állatok, melyek vérét a főpap beviszi" és Saul a „nép" kifejezés alatt csakis a zsidó népet érti, hiszen hozzájuk intézi e levelet. De még nem elégszik meg ennyivel, hanem azt a zsidó áldozati rítust és júdai-ideológiát, ami ellen az Úr a keresztre feszítéséig küzdött, csak fokozza, mondva:

„és csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat." (Isid. 9,22.)

Ez pedig nem más, mint a Jézusi Igehirdetés teljes kiforgatása és a júdai ideológiával való behelyettesítése, mert azt a Mózesi Törvényt, amire itt Saul hivatkozik, az Úr sohasem ismerte el és az „öldöklő áldozatokat" az Úr megvetette mondva:

„...jön idő, hogy aki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik" (Ján. 16, 2.) ...nyilvánvalóan a vérontás júdai rítusát értve ez alatt. Péter azt is nagyon jól tudta, hogy az Úr nem „bűnbocsánat szerzésre" és a „júdai nép" megmentésére jött, hiszen még élénken emlékében voltak azok a súlyos szavak, amiket az Úr a zsidóknak mondott - elítélve éket, így:

„Ti az ördög atyától valók vagytok és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug és a hazugság atyja. (Ján. 8,44.)


Péter állásfoglalása Saullal szemben

Feltételezheti-e egy logikusan gondolkodó ember Péterről azt, hogy „bizalommal" viseltetett Saul rabbi iránt akkor, amikor az Úr „istenfiúi" tanítása valóban „sziklakővé" vált benne...? Ugye, nem.

De nézzük csak a többi körülményt is. Péter koronatanúja volt Jézus Urunk ellen elkövetett fondorlatos bűnténynek. Látta, hogy a nagy-szynhedrium ügynökei miként kísérték állandóan az Urat, hogy a judai hóhér-törvények szerint át minél hamarább megöljék. Látta az „iskáriotes"-nek nevezett Júdás - „beépített júdai ügynök" munkáját, aki igen nagy pénzért tette meg terhelő vallomását hivatalosan és jegyzőkányvileg az Úr Jézus - mint „hamis próféta és más vallást hirdető prédikátor" ellen. Ugyanis ezek azok a megnevezések, amik meghatározták a „júdaizmus ellenségeinek" tevékenységét és amennyiben ezek a tevékenységek szavahihető tanúk által lettek tanúsítva, a halálos ítélet meghozható volt a vádlott ellen. Júdás tehát csak kiegészítette a többi hivatalos ügynök vallomását és főleg azt bizonyította, hogy

1. az Úr Jézus olyan Istent hirdet és olyan „mennyei Atyáról" tanít, aki univerzális, tehát nemcsak a júdaiak istene, hanem - éppen úgy, mint a NAP - mindenkié;

2. azt mondja, hogy ez az Isten mindenkit egyformán szeret, tehát azokra a népekre is kiterjeszti gondoskodását, akik nem júdaiak;

3. ez az isten mindenkinek örök életet ad, tehát az emberi lélek nem hal meg a testtel, hanem ehhez az Istennez, mint szerető mennyei Atyához tér vissza és örökké él.

És itt álljunk meg egy pillanatra, ennél az „iskáriotes"-nek nevezett Júdás­nál. Úgy tanította nekünk a bölcs Aisleitner professzorunk a teológián, hogy a biblikusok először azt hitték, hogy az „is-kariot" egy helységet jelent. Ilyet azonban eddig nem sikerült találni. Ellenben az arámi nyelvben e szó eredeti gyöke „kár" és így a „kártevő, hazug, áruló és gonosz emberek" megjelölésére használták, tehát a héberesített formája az „iskár" Júdás... annyit jelent magyarul, mint „kár-os"(is) Júdás", gonosz Júdás.

De mondott még mást is az igazságot hirdető Aisleitner porfesszorunk Júdásra vonatkozóan. Nevezetesen azt, hogy „az ephipani iratokat megelőző hivatkozások úgy említik Júdást, mint aki a Pállá lett Saul rabbinak a testvére volt".

Most már megérthetjük Péter Apostol - Saul felé megnyilatkozó - bizalmatlanságát, de Saul tartózkodását is Péter felé.

Péter látta, hogy itt egy zsidó maffia folyik, amelyik először eladta pénzért az Urat, aztán áldozati bárányként a „júdai népért" feláldozottnak nyilvánította - úgy, mint Kajafás mondta: „Jobb nekünk, hogy egy ember haljon meg a népért és az egész nép el ne vesszen." (Ján. 11, 50.)

Ugyanis, ha az Urat nem szegezik bitófára - Aisleitner szerint - a bosszúállás vallása - a júdaizmus megszűnt volna, s így a júdai papság valóban elvesztette volna a „népet".

Amikor mindezeket véghez vitték, szükség volt valakire, aki a szynhedrium azon határozatát teljesíti, mellyel megállapították az Úrra vonatkozóan:

„ha az ő emléke megmarad - az ő népe (a szamariai nép) magára talál" ­hiszen a szamariaiak fegyveres felkelésben törtek a rómaiakra, amikor Jézust felfeszítették a zsidókkal. Ezt a „veszedelmes" népet tehát félre kellett vezetni, s mivel az Úr „emlékét" náluk eltörölni lehetetlen volt, ezt az „emléket" meg kellett változtatni a „júdai ideológiához" simulóan. Nos erre a feladatra jelölte ki Sault a zsidó legfelsőbb tanács - a nagy szynhedrium. És - míg a „zsidó szolgálatba illesztett Jézust" hirdető Saul minden támogatást megkapott a zsidóságtól és Heródestől is, addig Heródes Pétert „halálra kerestette", tömlöcbe is veti (Ap. Csel. 12, 3-12.) nyilván azért, hogy „jézusi igehirdetését megakadályozza". Ugyanis nem tételezhető fel az a zsidóságról, hogy „tervszerűtlenül" folytatta volna a Jézusi inkvizíciót, azt, amit oly zseniális tervszerűséggel vezetett le a keresztre feszítésig.

Figyelembe kell vennünk azt, hogy az Úr Jézus „istenalakja" csupán a „testi halál" bekövetkezése után mutatkozott a zsidó materializmus realitásában, hiszen a „feltámadás" - zsidó gondolkodás szerinti - „lehetetlenségének'' bekövetkezését, a Jehovai rendeleteket továbbító júdai papi testületnek - a nagy szynhedriumnak is - el kellett ismernie, mert a szemeik láttára történt meg és tudomásul kellett venni azt is, hogy a halottnak hitt Jézus - a „hamis próféta" ­nem halott, hanem feltámadt és emberi testével együtt eltűnt a materializmus világából.

Itt kerül szembe az „ördög-Atya fiainak" világa a valóságos és univerzális Isteni Akarattal. Viszont ezek a cinikus júdai főpapok nagyon jól tudják azt, hogy a nép azt hiszi, amit neki bebeszélnek.

Kivárják tehát az események lefolyását, és amikor már biztosak abban, hogy nem kell sem az előttük érthetetlen Isteni Akarattal, sem a halált legyőző Jézussal vitázniuk, hanem a „tanítványok" - azaz emberek hirdetik a szerintük „más vallás" tanait - akkor indítják Sault a Jézusi ideológia megmásítására.

Teljesen érthető tehát, hogy Péter és a többi „szkítavérű" tanítvány otthagyja a zsidó környezetet és a „saját" népük között hirdetik az ősi sumír. vallás Istenfiának igazságát. Így teszi át székhelyét Péter Babilonba, majd Antiokiába.

Itt látjuk Babilon fontosságát, hiszen itt a Péter anyanyelvét beszélő Pártus Birodalom - Róma egyetlen ellenfele - uralkodik és innen Babilonból - azaz egyik városából SIPPÁRBÓL - mentek az ősi sumir hit mágus papjai Jézushoz, amikor megszületett. Ők voltak az egyetlenek, akik a régi sumír iratokból ismerték a jövendölést, hogy az „isten fia emberi testet ölt". (Lásd: Werner Keller: „Der Bibel hat doch Recht".)

Nézzük csak meg, mit ír erről Eusebius egyházatya (1. Vita Constantini 4,3,): „Korán jelentek meg az igehirdetők Párthiában és terjesztették Jézus tanait. Ugyanis az itt uralkodó Pártus Dinasztia - az ARSZÁK - türelmessége folytán - akik a perzsák régi vallását, Zoroaszter tanát megvetették - a Jézus­hit nemcsak háborítatlanul terjedt el, hanem oly gyors virágzásnak indult, hogy a 2. század elején 360 kőtemploma volt."

Azóta már tudjuk, hogy ezt a „gyors terjedést" az segítette elő, hogy a Jézus-hit lett a Pártus Birodalom államvallása. Ennek az államvallásnak központja Babilon volt és feje Péter Apostol, akinek segítői voltak itt testvére András és Tamás, aki itt is halt meg és nem Indiában „vértanúhalált". (Tamás párfiai működését nagyon sok apokrif irat említi.) De az Apostolok Cselekedetei is tanúsítja ezt a Pártus Birodalmi Péteri Egyház létezését, hisz azon a bizonyos pünkösdi napon a pártusok népe volt túlsúlyban a Jeruzsálemi összejövetelen - mint „pártusok, médek, elamiták" - vagyis az egész Pártus Birodalom népeinek képviselete. (Ap. Csel. 2, 9.) Így indokolt Péter azon írása, melyben híveit így üdvözli:

„Köszönt titeket a veletek együtt választott babiloni gyülekezet." (I. Péter, 5,13.)


Egy „péteri" igehirdető cifraszűrben, Antiokia kórnyékéről

Még egy dologra szeretném felhívni a Magyar Lelki Megújhodás Péterhitű kedveseinek a figyelmét. Megint csak a bölcs Aisleitner professzoromhoz kell visszamennem, aki szintén „péterhitü" volt, és mindig azt mondta, hogy Péter úgy gondolkodott, mint a székelyek. [Ö még nem ismerte azokat a palesztinai legújabb ásatási eredményeket, melyek azt állapították meg, hogy a PLST-i (filiszteus) nép hozta mozgásba a kánóni őslakosokat, a „SCL - sicul" népet, (akiknek nyelve ismeretlen).] Ha ezt ismerte volna, akkor biztosan azt mondta volna, hogy Péter „sicul - azaz székely" volt. Péter gondolkodásmódja ezt tökéletesen igazolja is. Ugyanis sohasem nyugodott bele a „rossz helyzetbe" és furfangos (székely) módon keresett és talált is mindig kiutat. Aisleitner igen mérgesen cáfolta azt a biblikus kitételt, hogy „Péter megtagadta" az Urat és ezt szeretném éppen úgy megmagyarázni az igazhitűeknek, miképpen azt ez a bölcs teológiai tanár a mi értésünkre adta.


Péternek az Úr rendeli, hogy őt „megtagadja"

Vegyük elő az evangéliumot, János 13. rész 37. versét. Itt látjuk, hogy Péter a végső kitartásig menő hűségét jelenti ki az Úrnak „életemet adom éretted" kijelentéssel. Feltételezhető-e az Úr Jézusról, aki Péter hűségét annyira komolyan vette, hogy reá bízta az Anyaszentegyházát és őt „kősziklának" nevezte - e g y ü t t élt vele - hogy az „életének felajánlásáért" az Úr Jézus Pétert kifigurázza és hazugságnak minősíti mondását... miként az a 38. versben magyarázva van...? Ugye nem feltételezhető az Úrról ily gúnyos cinizmus. Tehát itt a magyarázat is és a fordítás is helytelen.

Jézus és Péter egymás között a „szamariai" nyelven beszéltek, amit egyesek aráminak, mások szkíta nyelvnek mondanak. Sir Rawlinson az ékiratok nyelvét nevezi szkíta nyelvnek. Az ő nyelvük tehát nem semita nyelv, hanem aglutináló. Az ősnyelvek majdnem mindegyikének meg van az a sajátossága - a ragozó nyelveknél pedig azonnal bizonyítható - mely szerint a parancsoló módot rendszerint a ,jövő idő" segítségével fejezi ki.

Mindjárt vegyünk egy példát a magyarból. Azt mondom pl.: „te el fogsz oda menni, mert én így akarom". Ez ugyan jövő időben van mondva, de parancsoló hangsúllyal, tehát a parancsoló mód kifejezése. Ugyanígy mondhatjuk: „te meg fogsz engem, tagadni"... tehát kötelezlek arra, hogy tagadj meg... és hogy az Úr ezt így mondta Péternek, azt bizonyítja az ő tisztánlátó képessége. Tehát tudta, ha Péter becsületesen felfedi személyazonosságát a zsidóknak, talán őt ott, azonnal a helyszínen megölik és ezt az Úr nem akarta. Viszont ismerte Pétert, tudta, hogy utána megy azzal a szándékkal, hogy kiszabadítsa, hát inkább arra kötelezte, hogy ki ne adja magát. Mondja azt, hogy nem ismeri az Urat. Ez logikus és érthető a Jézusi jóság és gondoskodás szempontjából is. Megerősíti ezt a fordítás bizonytalansága, mert a septuaginta görög szövege nem mondja „bizony bizony" és latin fordítása sem, hanem így kezdi: „Amen...! Amen...! azaz „úgy legyen - úgy legyen!"... Tehát az Úr Jézus azon kívánsága van ebbe belefordítva, mellyel Péternek azt a rendelést adta, hogy azon az éjszakán fel ne fedje a hozzá tartozását, és az Úr nagyon jól tudta miért teszi, hisz Péter nélkül talán semmiféle Jézusi „kereszténység" nem maradt volna. A júdaiak mindent kiirtottak volna.

Az evangéliumi szöveg már a Saul-páli teológia szüleménye, mely másfélezer év alatt iszonyú változtatásokat szenvedett - mindig Péter hátrányára és Saul-Pál előnyére.

Az Úr Jézus és Galilea-i nemzettestvérei által alapított „Péteri Anya-Szent-Egyház" Szimbóluma, ahol:

a HÁRMAS HALOM: ősi mah-gar (sumír) írásjel, Kur, mada, mád, jelentése: ország.

A KETTŐS KERESZT szintén az ősi képírás jele: PA = pásztor. A „PA-TE-SI" hagyományban a „PA"ideológiát jelent.


Péter Rómában...?

Végezetül pedig összesíteni szeretném az észokokat arra vonatkozólag, hogy miért nem tartózkodhatott Péter Rómában.

1. Az apokrif írások szerint Péter is és öccse is családjuk szkíta nyelvét beszélték, ami a pártusok nyelve volt. A logika szerint tehát oda ment „igét hirdetni", ahol megértették.

1. Ez pedig a Pártus Birodalom volt és a Pontus-i szkíták Antiokiája, ahol szintén ez a nyelv uralkodott. Így alapította az egynyelvű Babiloni Gyülekezetet Babilon és Antiokia központokkal. Az ortodox egyház még ma is ünnepli február 6-án az Antiokiai Egyházalapítás ünnepét.

2. Péter Rómába nem juthatott be, mert nem volt római állampolgár, viszont Rómába jutási útlevelet szerezni nem tudott, hiszen a rómaiak kegyence - Heródes - halálra kerestette.

3. Nem szabad összetévesztenünk Péter helyzetét Saul-Pál adottságaival, aki római állampolgár és zsidó farizeusként jutott el Rómába, és ott nem „kereszténységet", hanem egy messianizmusra alapított zsidó szektát hoz létre, mely „áldozatra és a vérontási rítus folytatására" épül. A római teológusok állandóan a Saul-Pál Róma-beliekhez írt levelét emlegetik bizonyításul arra, hogy Péter már Rómában hirdet, s Pál is odament... pedig ilyen ott írva nincs, a 15. rész 21. versében éppen azt olvassuk, hogy „Rómában még nem hirdetik az igét és Saul éppen azért megy oda"... és a 16. részben Saul mindenkit üdvözöl, aki Rómában van. Feltételezhető, hogy Pétert - a Jézusi Egyház fejét - ne üdvözölné, ha ott lenne...? De nincs ott, és sohasem tette lábát a római földre az Úr Babiloni Anyaszentegyházát alapító Főpásztor - Péter Apostol.


Péter egyháza tehát NEM A RÓMAI.

Hiába tesz a Vatikán a Szent Péterről elnevezett katedrálisába egy Péter­szobrot. Hiába hívja magát a pápa „Péter utódjának"... nem az igazi Péter utódja ő, hanem Saul rabbié, akinek teológiai alakja behelyettesíti a péteri hagyatékot, s ami az Úri hitben „fehér" volt, - azt a júdaiság feketeségébe öltözteti. Így válik a Szent Péter-bazilikában kiállított „Fekete Péter" szobor a Péter helyén működé Saul-páti ideológia szimbólumává, s így lett Saul rabbi a római júdai-kereszténység FEKETE PÉTERE.

A Magyar Lelki Megújhodás alapja a Jézusi igazság.

A Magyar Egyház az ősi Péter Tanokra építi feltámadását és kizárja hittudományából a Saul-páli judaizmust.

A júdai-kereszténység mai helyzete nagyon hasonlít a Péter korabeli induláshoz. A Magyar Egyháznak követnie kell abban is Pétert tehát, ahogy Ő az első jeruzsálemi zsinaton felemelte szavát a júdaizmus ellen, amikor azt ordította azok fülébe, akik a Jézus-hitűekre ki akarták terjeszteni a mózesi törvények erejét: „Most mit kísértetitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, se mi el nem hordozhattunk..." (Ap. Csel. 15.10.)

* * *

A MAGYAR EGYHÁZ is ezt hirdeti. Vagyis minden júdaiságtól mentes tiszta Jézus-hitet.

* * *

A MAGYAR EGYHÁZ A MAGYAR NÉPNEK HITET ÉS ORSZÁGOT AD!

* * *

A MAGYAR EGYHÁZ jelképe és jelvénye az ősi Káld-babiloni szimbólum:

a HÁRMAS HALOM - KETTŐS KERESZTTEL.

* * *

Az „IDŐK TELJESSÉGE" közeleg és ez nem más, mint az Úr Jézus viszszajövetele.

De ne várjátok Őt megint emberi testben. Ő visszatér az Ő Igéjének erejében...Az Úr Igéjét és Szeretet-Tárvényét az Ő népénél hagyta és most az Ő Népe - a Mah-Gar Nép - lelki megújhodásában látta meg az Úri Igazságot. Azok a megvilágosodottak és új életre keltek, akik a Mah-Gar Nép vérével testet öltött Isten-Fiát az Ő valóságos alakjában felismerték, felsorakoznak az Úr mögé. Az Ő útján, az Ő rendelkezése szerinti módon, a Péter Apostol által ezerkilencszáz-egynéhány évvel előttünk megalapított és most a megvilágosodottak által újra életre hívott MAGYAR EGYHÁZBAN.

A MAGYAR EGYHÁZ tehát nem új alakulás és nem új alapítás, hanem az Úr Jézus és Péter által alapított és elindított szeretet-közösség felújítása.

A Magyar Egyháznak semmi köze nincs a júdai-kereszténységhez... és Istenszemlélete, valamint ideologikus tartalma - a MAGYAR HIT - attól lényegben és igazságban különbözik.

A júdai teológia Jézus nemzetségét „KUTAI" vagy „KUTEUS" néven említi, amit „szamaritánusnak vagy nazarénusnak" neveznek a magyarázatok. (Mimé Tóra, Holkót: Rocéach 2.11.) A rabbinizmus iratai Kr.u. 1340-ben még mindig használják a KUTAI vagy NAZARÉNUS elnevezést, de kizárólag a magyarokat hívják így - megkülönböztetve őket a római-hitű „keresztényektől".

Vannak utalások a júdai teológia középkori irataiban arra vonatkozólag, hogy Jézus Nemzetségét, amelyiket subar-sabar-samar elnevezéséből júdaiak „szamaritánusnak" azaz „kuta fiainak" mondtak és írtak, a vallásfilozófiai beállítódottságuk és istenszemléleti rítusuk után „oroszlántisztelőknek" neveztek, akiknek - a magaslatokon épített templomaikban - oroszlános jelképek voltak a falakra festve... Szamárfában és Galileában. Ők voltak a megtartói az oroszlán- vagy párductestű emberszobroknak, amiben nagy ősüket - NIMRUDOT - tisztelték vallásos kegyelettel.

A mai kutatások azt bizonyítják, hogy az OROSZLÁN is a NIMRUD Nemzetség EMBER-FIÁT - a názári-pártus Jézus Urunkat jelképezte FELTÁMADÁSA UTÁN.

Ilyen „oroszlános" jelképeket tettek a Pártus Birodalomból Hazánkba visszatérö kangár-avarok az Ister-Gami szentélyük falaira díszítésül és „törvényként" is.


Nagy Constantinus

Martin Lunn: A da Vinci-kód megfejtése - részlet

Nagy Constantinust a mai keresztények a sötét, pogány és eretnek múlt, illetve a felvilágosult, civilizált keresztény kor közötti közvetítőnek tartják. A hivatalos történelemben hemzsegnek a tévedések. Egy dolog biztos: Constantinus jóindulattal fordult a keresztények felé, akárcsak apja.

Amellett, hogy elsőként vitte el a kereszténységet Rómába, Constantinus a római államvallás, a Sol Invictus (a győzhetetlen napisten) vallás főpapja volt. A Sol Invictus-vallás napimádó volt, ahogyan azt Dan Brown is elbeszéli A Da Vinci­kódban. Akkoriban létezett egy másik napimádó vallás is, ami népszerű volt Rómában - a Mithrász-hit. Ez a vallás is hitt a lélek halhatatlanságában, az ítélet napjának eljövetelében és a holtak feltámadásában. A Sol Invictus-vallás és a Mithrász-hit a kereszténységhez hasonlóan csak egyetlen istent imádott. A Sol Invictus-vallás Szíriából származott, és körülbelül száz ével korábban jutott el Rómába. Constantinus meglátta a tökéletes alkalmat a három vallás egyesítésére és annak a politikai és vallási egységnek a megteremtésére, melyre véleménye szerint saját sikeréhez is szüksége volt. A Sol Invictus-vallás, a Mithrász-hit és a kereszténység ráadásul több szempontból is eléggé hasonlított egymásra ahhoz, hogy eggyé válhasson.

Constantinus korában a politikai siker a vallásos odaadás függvénye volt, így annak ellenére, hogy kétségtelenül odaadó híve volt a kereszténységnek, pragmatikus okok is közrejátszottak abban, hogy Constantinus kiemelt figyelmet szentelt a vallásnak. Rómában egyre nőtt a keresztények száma, és Constantinus úgy vélte, erős támogatókra lelhet bennük sógorával, Maxentiusszal szemben a birodalom trónjáért vívott küzdelemben. Amikor Constantinus 312-ben Róma előtt, a Milvius-hídi csatában legyőzte Maxentiust, megoldódott a probléma. Caesarea-i Euszébiosz IV. századi püspök és történetíró szerint Constantinusnak látomása volt a csata előtt, melyben egy fénylő keresztet látott az égen, az In Hoc Signo Vinces (E jelben győzni fogsz) felirat kezdőbetűivel. Constantinus ekkor elrendelte, hogy katonái a görög khi és rhó be­tűket, azaz Krisztus monogramját viseljék pajzsaikon. A látomás miatt győzelmét a kereszténység által a pogányság fölött aratott győzelemnek tekintették. Constantinus tehát a nyugat császára lett, miközben keleten Licinius uralkodott. Egyik első intézkedése az volt, hogy elhozatta Krisztus szögeinek egyikét, és belefoglaltatta koronájába. Nem sokkal a Maxentius felett aratott győzelem után találkozott Liciniusszal, s a találkozó nyomán elfogadott „Milánói ediktumban" közösen engedélyezték a keresztény vallást, illetve elrendelték a korábban a keresztényektől elkobzott javak visszaszolgáltatását. Constantinus a későbbiekben legyőzte Liciniust, Büzantiumot pedig elnevezte „Constantinople"-nak - ez a város Konstantinápoly, azaz a mai Isztambul. 313-ban nekiadta a lateráni palotát a római püspöknek, s itt egy új katedrálist építettek, a Basilica Constantinianát, a mai lateráni Szent György-templomot.

Ettől kezdve a kereszténység elfogadott vallás volt. A hagyománnyal ellentétben egyik társát, Sylvestert jelölte ki pápának, s ezzel megteremtette azt a szokást, hogy a pápát a császárok nevezik ki. Véget ért a keresztények üldözése ­ immár szabadon élhettek és nyíltan vállalhatták hitüket. Ugyanakkor sokan úgy érezték, hogy a fényes külsőségek ellentétben állnak Krisztus tanaival, és az egyház letért a számára kijelölt pályáról. Egyes keresztények úgy vélték, hogy a kereszténységet feláldozták Constantinus sikerének érdekében. Mintha csak kétségeiket akarta volna igazolni, Constantinus megerősítette szent státusát, kihirdetve, hogy a keresztény Isten őt támogatja. A kereszténység, a Sol Invictus-vallás, a Mithrász-hit és bizonyos szír és perzsa elemek elegyítésével Constantinus valóban egyetemes („katolikus") és hibrid vallást teremtett.

A látomása valójában egy pogány templomban történt, és Sol Invictus napistent jelenítette meg előtte. Constantinust nem sokkal korábban fogadták be a Sol Invictus-kultuszba. A Milvius-hídi csata után Constantinus diadalívet emelt Rómában, mely kijelentette, hogy a győzelmet az Istenség beavatkozásának köszönhetően nyerte el - de ez az Istenség nem a keresztény Isten, hanem Sol Invictus volt.

Euszébiosz szerint a Deszposzüni - ha nem is Jézusnak magának, de Jézus családjának a leszármazottai - 318-ban küldöttséget menesztettek Szilveszter pápához. Kijelentették, hogy számos püspökséget nekik kell adni, hogy az Anyaszentegyházat Jeruzsálemben saját Deszposzüni egyházuknak kell tekinteni, és hogy a római egyháznak pénzügyi támogatást kell nyújtania számukra. Szilveszter pápa elutasította követeléseiket, mondván, hogy a megváltás Constantinusra tartozik, nem pedig Jézus Krisztusra. Úgy tűnik, ez a meglehetősen fagyos találkozás volt az utolsó olyan alkalom, amikor a korábbi nazarénus hagyomány bármilyen módon kommunikált a római egyházzal, ami ekkorra már elkötelezte magát a páli hagyomány mellett.

321-ben Constantinus elrendelte, hogy a bíróságok ezután ne a zsidó sabbat napján, hanem „a nap tiszteletre méltó napján", azaz vasárnap legyenek zárva. Így a kereszténység pihenőnapja szombatról átkerült vasárnapra, s ezzel tovább nőtt a távolság a júdaizmus és a kereszténység között. Ezenkívül Krisztus születésének napját eddig január 6-án ünnepelték. Ez a dátum még ma is fontos Európa egyes részein a „királyok napja"-ként. A kereszténység azonban átvette a december 25-i Sol Invictus- és Mithrász-ünnepet Jézus Krisztus hagyományos születésnapja helyett. Ez az ünnep a nap újjászületését dicsőítette - ekkor kezdtek ismét hosszabbodni a nappalok, ekkor lett ismét a napé a világ. Ezért minden szekta ugyanazon a napon tartotta az ünnepet. A Mithrász-hit szintén sok olyan tanítást vallott, amit a kereszténység is, például a halál utáni életet és a lélek halhatatlanságát. Időszerű volt, hogy Jézus Krisztus immár Sol Tnvictust is képviselje, s ugyanakkor keresztény templomokat kezdtek építeni. Sol Invictus-szobrok is készültek, meglehetős hasonlóságot mutatva Constantinusszal. Constantinus saját maga előtérbe helyezésével gyakorlatilag lefokozta Jézust.

A karácsony ügyét tehát elrendezték. A húsvét dátumának meghatározására szolgáló rendszert azonban csak 325-ben, a niceai zsinaton fogadták el. A szavazás eredményeként húsvét napját a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő első telehold utáni első vasárnapban határozták meg - mivel egy adott dátumban nem tudtak megállapodni. A keresztény ünnep egy régi pogány fesztivál, az Eastre helyét vette át. Eastre (Eszter - Aranyi) volt a neve a tavasz istennőjének, s innen származik a női nemi hormon, az ösztrogén elnevezése is.

A niceai zsinat a keresztény egyház első ökumenikus ta­nácskozása volt az ókori Niceában, azaz a mai törökországi Imikben. Dan Brown nem tesz említést a zsinat összehívásának fő okáról: annak a problémának a megoldásáról, amit az ariánus eretnekség megjelenése okozott a keleti egyházban. Az ariánusok szerint Krisztus nem isteni, hanem emberi lény volt. A zsinat egyetlen szavazattöbbséggel úgy döntött, hogy Jézus Krisztus isten volt, nem pedig ember. Ez különösen a folyamatosan az egységre törekvő Constantinus számára volt fontos döntés, mivel az isten Jézus Krisztust közvetlen kapcsolatba lehetett hozni Sol Invictusszal. Az új elrendezésben Jézus Krisztus lett volna Sol Invictus falandó megtestesülése - ha bárki kényelmetlen kérdéseket kezdett volna feltenni. Szilveszter pápa nem vett részt a zsinaton, csak képviselőit küldte el. Constantinus saját maga száműzte Ariust, ezzel is kihangsúlyozva elsőbbségét az egyházi ügyekben.

A páli keresztények még mindig Messiásuk második eljövetelét várták, s Constantinusnak erre a problémára is megoldást kellett találnia. Arra a tényre építve, hogy Jézus Krisztusnak nem sikerült kiűznie a rómaiakat Jeruzsálemből, Constantinus elkezdte elhinteni a kétség magvait azzal kapcsolatban, hogy Jézus Krisztus lett volna a Messiás. Rámutatott, hogy ő, Constantinus valósította meg a kereszténység elfogadását, nem pedig Jézus. Biztos hát, hogy Jézus volt a Messiás? Azokat a keresztényeket, akik ragaszkodtak hozzá, hogy Jézus Krisztus volt a Messiás, eretneknek nyilvánították.

Tudnunk kell, hogy Jézus hithű zsidóként soha nem alapított volna egy a júdaizmustól elkülönülő, új vallást, sőt eretnekségnek tekintette volna azt. (Tehát nem volt zsidó! - vajon miért nem meri kimondani a szerző?.... - Aranyi) Amint azt a Jézus Krisztussal kapcsolatos tényeket és tévedéseket tárgyaló Hetedik fejezetben látni fogjuk, körülbelül 25 évvel Krisztus halála után szakadás következett be a keresztény egyházban Jakab, Krisztus testvére és Szent Pál között. (Merthogy Pál sohasem fogadta el magára nézve követendőnek a jézusi tanításokat - Aranyi.)

A status quo fenntartása érdekében Constantinus elrendelte minden olyan mű megsemmisítését, ami ellentmondásban állt az új vallással, köztük a pogány írók Jézus Krisztusról szóló írásaival, sőt azoknak a keresztény íróknak a műveivel is, akik „nem látták előre", hogyan kerül majd átírásra a történelem. A rendeletet hatékonyan és buzgón végrehajtották, s ennek következtében szinte az összes keresztény irat eltűnt, különösen a Rómában találhatók, helyet adva az őket felváltó új írásoknak. 331-ben Constantinus megragadta a lehetőséget a történelemhamisítás kiteljesítésére, és megparancsolta, hogy írják át az Újszövetséget. Az írók bármit mondhattak, amit akartak, amennyiben keresztény uraik elfogadhatónak találták szavaikat.

Mindez azt jelenti, hogy a ma általunk ismert Újszövetség a IV. században keletkezett, kifejezetten Constantinus politikai érdekeinek figyelembevételével. Olyan ez, mintha az Egyesült Államok elnöke átíratná Shakespeare műveit, hogy azok illeszkedjenek politikai propagandájához.

Ám Constantinusnak még ez sem volt elég. A Messiás várása fontos eleme volt a júdaizmus vallási hagyományának, az uralkodók istenné nyilvánítása pedig más civilizációkban, például az egyiptomiban és a rómaiban is előfordult. Az isteni uralkodó gyógyító képességekkel rendelkezett és helyrehozta a világ hibáit. Ez természetesen nemcsak az általunk ismert Krisztusra, hanem a Merovingokra is vonatkozik. Ugyanakkor Constantinus számára a keresztény isten nem volt más, mint a jól ismert Sol Invictus egy másik szemszögből. Saját magára a Messiás szerepét osztotta. Úgy vélte, Krisztus az próbált lenni - és abban vallott kudarcot - amit tőle is elvártak: hogy harcos legyen, spirituális vezető, egyesítse a politikát, a vallást és a birodalmat. Más szóval olyasvalakinek kellett volna lennie, mint aki maga Constantinus volt. És Constantinus úgy vélte, hogy sokkal alkalmasabb a feladatra.

Meglepő módon a római egyház nem tiltakozott ez ellen az elképzelés ellen. Talán tisztában volt azzal, hogy Constantinus anyja, Helena, a camulodi Elaine brit hercegnő, II. Coel király lánya Arimatheai Józseftől származott, s így a Grál vérvonalához tartozott. Constantinus így a Meroving-vérvonal révén jogot formálhatott magas pozíciójára. Az egyház azt is készségesen elismerte, hogy a Messiás küldetése nem az, hogy az emberek jóindulatú megváltója legyen, hanem az, hogy erős, határozott, harcias vezetőjükké váljon. Ettől kezdve az általunk ismert kereszténység alapítója nem az I. századi Jézus Krisztus, hanem a IV. századi Nagy Constantinus. Euszébiosz szintén hitt Constantinus félisteni mivoltában, és abban, hogy gyakorlatilag a császár volt a tizenharmadik apostol.

Ugyanakkor ez a füstfüggöny semmi Constantinus adományozásához, illetve annak a „felfedezése" óta a keresztény és nem keresztény nyugati világra gyakorolt hatásaihoz képest.

Constantinus egészen 337-ben bekövetkezett haláláig nem vette fel a keresztséget. A Jordán folyóban akart megkeresztelkedni, de a körülmények meggátolták ebben. A kereszteléshez levetette bíborszínű császári tógáját, és a neofiták fehérébe öltözött.


A Constantinus adományozása

Miután Constantinus római császár lett, a szó minden értelmében a lábai előtt hevert a világ. A VIII. században felbukkant egy dokumentum Constantinus adományozása címmel ­ azaz megtalálása előtt elméletileg négyszáz évig ismeretlen helyen rejlett. Tekintettel következményeire, furcsa, hogy nem került elő hamarabb. A dokumentum célja annak alátámasztása volt, hogy a pápák Isten földi képviselői. Ám ez még nem minden.

A római egyház azt állította, hogy a dokumentum a IV. században, feltehetőleg még Constantinus 337-ben bekövetkezett halála előtt keletkezett, hálából, amiért Szilveszter pápa kigyógyította a császárt a leprából. Köszönete kifejezéseképpen a császár a Szent Római Birodalom teljes hatalmát átruházta az egyházra. Ebbe beletartozott az uralkodók kijelölésének és visszahívásának joga is.

A római egyház azonnal munkához látott és 751-ben élve az állítólag rá ruházott hatalommal Franciaország első királyává emelte Pipint. Ekkor taszította le az egyház első alkalommal a Meroving-királyokat a trónról, hogy szolgáikkal, a háznagyokkal váltsa fel őket. Az egyház felajánlotta támogatását az egymást követő római katolikus bábkirályoknak, a Karolingoknak. Nem sok kétség fér ahhoz, hogy a Merovin­gok gyanakvással fogadták volna a dokumentumot. Constantinus végül is ugyanahhoz a vérvonalhoz tartozott, mint ők, és csak ámulattal vegyes értetlenkedéssel fogadták volna ostoba döntését, mellyel elajándékozta születési előjogaikat. Azt is feltételeznünk kell, hogy az adomány kiterjedt Constantinus császári palástjára és uralkodói jelvényeire is, de a pápa úriember lévén ezeket nem fogadta el.

Így bitorolta el az egyház a törvényes királyi vérvonalat saját maga számára. A nép szempontjából a jogok a Constantinuséi voltak, azt csinált velük, amit akart.

Ettől kezdve elsöprő erővel emelkedett a római egyház. Minden európai uralkodó az egyház képviselői által levezetett koronázási ceremóniák révén került hatalomba. A királyságok összes törvénye ezen a dokumentumon alapulva született meg. Az egyház tehát abszolút hatalomra tett szert.

A gond csak az, hogy a Constantinus adományozása hamisítvány volt, és az egyháznak törvényesen soha nem állt hatalmában ezeknek a jogoknak a bitorlása. Ezt azóta tudjuk, amióta Lorenzo Valla még a reneszánsz időkben megvizsgálta a dokumentum hitelességét. Megállapította, hogy az Adományozásban szereplő újszövetségi idézetek a Biblia Vulgáta­fordításából származnak, ami viszont nem létezett az irat állítólagos keletkezésekor. A Vulgátát Szent Jeromos állította össze, aki csak húsz évvel azután született meg, hogy Constantinus állítólag aláírta az Adományozást.

Emellett a szöveg latinsága csak a VIII. század körül alakult ki. A IV. században még a klasszikus latint használták. Constantinus idejében a dokumentumban említett szertartások egy része sem létezett még. Ám mindez nem vetett véget a történelem talán legnagyobb hamisításának - az Adományozásra mind a mai napig hivatkoznak!

Az egyház a középkorban nem tétovázott erre a hazugságra támaszkodva kinyilvánítani hatalmát. IX. Gergely pápa II. Frigyes császárhoz írt, „Si Memorium . Beneficiorum" című, 1236. október 23-án kelt levele kimondja:

...ahogy az Apostolok fejedelmének vikáriusa (a római pápa) kormányozza a papság és a lelkek birodalmát az egész világon, úgy uralkodik minden egyéb dolgokon és személyeken is az egész világban; tekintettel arra, hogy az igazságosság gyeplőjét kezében tartva kell uralkodnia a világi dolgokban azok fölött, akiket - amint tudjuk - Isten jelölt ki, hogy a spirituális dolgokban döntsenek a földön. Constantinus császár megalázkodott esküvésében, és a birodalmat a római pontifex örök gondoskodására bízta, a császári pecséttel, a jogarral és Róma városával és dukátusával egyetemben...


Nagy-Britanniában az Adományozás alkalmazása révén a koronázásokat az angol egyház érsekei végezték el. Amikor VIII. Henrik házassági problémái miatt szakított a római egyházzal, megőrizte az érsekek jogát arra, hogy a koronázással királyokat kreáljanak, és ezzel biztosította, hogy a csalás mindmáig tovább éljen minden brit uralkodóban. Persze Henriknek nem is lett volna szabad hatalomra kerülnie. Amint azt IV. Edward kapcsán a Harmadik fejezetből megtudtuk, a Tudoroknak soha még csak egy pillantást sem lett volna szabad a trónra vetniük.

Ha eljutunk a probléma logikus végkövetkeztetéséig, akkor láthatjuk, hogy a csalás következményei óriási jelentőségűek: minden olyan törvény, amit Nagy-Britanniában elfogadtak és olyan uralkodók szentesítettek, akit Constantinus adományozása alapján az érsekek koronáztak meg, érvénytelen.


Forrás: http://aranylaci.freeweb.hu/

Miért fekete bárány még mindig Wass Albert? 1.-2. rész + Wass Albert üzenete és Intelem! című verse videón

Miért fekete bárány még mindig Wass Albert? (2. rész)

Ifj. Tompó László – Hunhír.info

MAGYAR SZEMMEL

»Valahányszor egy óriásfa kidől, a roppanásba beleremeg az erdő. Fejüket összedugják a szálerdő tömegfái és suttogva adják tovább a hírt. A hegygerincek őrt állói, a ritkuló óriások, sötéten összenéznek s számítani kezdik az időt, ami még hátra van.

A történelem szaggatta magyar hegylánc újra kopárabb lett. Marschalkó Lajos kidőlt az őrizők sorából. Megüresedett helyén foghíjassá karsztosodott a magyar gyepű. Olyan ember dőlt ki, akinek helyére nem termett utánpótlás.

Országokon és tengereken túl miként szólhatna méltó emlékezéssel a kortárs? Méltatni az eltávozott bajtársat mögöttünk jövő nemzedékek dolga. Mi, öregek külön-külön hitet tettünk a magunk lelkiismerete és tudatos meggyőződése szerint s megpróbáltunk ennek alapján élni. Hogy emlékünket kővel dobálják, avagy márványba vésik, keveset számít. Éltünk, küzdöttünk, álltuk az időt, ahogy azt a lélek parancsa bennünk megkívánta. Másképpen nem tehettünk, ennyi az egész.

Marschalkó Lajos hitet tett a maga módja szerint s hite alapján élte életét, nemzetét szolgálva. Izzó magyarságában öklelt, mint a bika, védte a magyar gyepűt körömszakadtáig, utolsó leheletéig, mert mást nem tehetett. Önmagát adta életének minden percében s véres betűkkel viselte homlokán a jelszót: „Ne bántsd a magyart!“ Ember ennél többet nem tehet, minthogy önmagát veti küzdelembe, amikor nemzetéért síkra száll. Marschalkó Lajos élete egyetlen nagy síkraszállás volt, elejétől végéig. Hogy jobban remegett alatta a föld, mint mások alatt? Ez az óriások kiváltsága, avagy balsorsa, aszerint, hogy a megrendülő föld s a felszakadó szikla milyen pillanatnyi változásokat okoz közvetlen környezetében. Az igazi nagy eredmények csupán a kihatások és összefüggések hosszú láncolatainak során mutatkoznak majd s az abból fakadó gyümölcsöket jövendő nemzedékek új sarjai élvezik. A gyepűk viaskodó óriásainak csak a küszködés jut, meg a sebek, amiket nyílt ellenség, vagy pártütő barát fegyvere okoz.

Sok sebből vérzett Marschalkó Lajos ezen az átokkal sújtott magyar gyepűn. Emlékezetének adassék tisztelet: bármilyen mélyre hasítottak is olykor a sebek, a magyar szó hitet tett harcosa meg nem hátrált soha és nem roskadt térdre senki emberfia előtt.

Az egyre szegényebbé karsztosodó magyar őrgerincen most már üresen marad a helye. Gyöngemarkú utódok között nem akad olyan, ki elejtett fegyverét fölragadni merné. De ha lesznek még valamikor, akik kőbe véssék a magyar írás e hősi korszakát, fölróhatják majd arra a magányos sziklára: „Itt állt és küzdött a nemzeti eszme védelmében, szemközt a világgal, az utolsó óriások egyike!“

De az ő számára ma már ez se fontos. Óriások természetrajzához tartozik – s ez különbözteti meg őket a törpéktől –, hogy amit tesznek, azt nem elismerésért, érdemrendekért, csengő aranyakért teszik, hanem egyszerűen azért, mert lelki alkatuk olyan, hogy másként nem tehetnek. Minden porcikájukkal élik azt, amiben hisznek s lelkük minden izzó erejével hitet tesznek amellett, amit élnek.

Óriásfák tulajdonsága az is, hogy mankóval nem élhetnek. Amikor dőlnek, egymagukban dőlnek és egészen. Tegnap: viharral dacoló eleven valóság. Ma: föltépett seb a hegygerincen, sajgó üresség a láthatár peremén, szorongató emlékezés. A szemlélődés távlatából nézve kopár folt az egyre jobban elszegényedő magyar láthatáron.

Sokasodnak a törpék ezen a földön s az óriások rendre kivesznek.«

A törpék, a nácivadászok azonban nem elégedtek meg írónk antiszemitizmusának hangoztatásával: amint fiai közül Huba visszaemlékezésében olvassuk, „1979 késő nyarán megjelent egy levél a Gainsville-i „Daily Sun” napilapban, amely Czegei Wass Albertet háborús bűnösként vádolja, mint aki a ocalai nemzeti erdőben rejtőzködik. A cikket más cikkek követték néhány közép-floridai újságban, amelyekben interjúkat közöltek, melyeket szomszédos lakókkal, az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma meg nem nevezett forrásaival, a Simon Wiesenthal Bécsi Központjával és magával Czegei Wass Alberttel készítettek. Mint kiderült, a Floridai Egyetem rovartani professzora részt vett Bukarestben egy rovartani konferencián. Czegei Wass Albert és politikai szövetségesei azért lobbiztak, hogy Romániának addig ne adják meg a kedvezményezett ország státuszt, amíg az emberi-polgári jogok betartásában nincs javulás. A román kormány kiadta az ott látogató professzornak azokat a régi jegyzőkönyvet 1945-ből, amelyet a Simon Wiesenthal Központnak és az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma részére készítettek, amelyben Czegei Wass Albertet és édesapját halálra ítélték az 1940 szeptemberében történt határ menti incidensek miatt. Azóta e bizonyos jegyzőkönyvekről kiderült, hogy 65 jelentős földbirtokos állampolgárt fogtak perbe és ítéltek halálra távollétükben, tehát 1945. július 13-án egy egész napos perben, amely a jogrend minden alapelvének a kigúnyolása. Olyan bűntények miatt vádolták, amiket nem követhetett el, mert nem is volt jelen, de mégis neki tulajdonítják a megfélemlített és nem tiszta szándéktól vezérelt egyének tanúvallomásai alapján.”

Wass Albert regényköltészete, akárcsak Szabó Dezsőé, népmesei egyszerűséggel csak homo moralis-t és homo immoralis-t ismer, erkölcsöst és erkölcstelent, függetlenül származásuktól. Az utóbbiakról szól „fiatal magyaroknak” írt „tanulságos meséje".

PATKÁNYOK HONFOGLALÁSA

»Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn is, amelyik a domb mögött kezdődött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire. Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzelőfát. És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélszerűbb volt. Tél kezdetén beterelte állatait a legelőről, meleg istállókban adott szállást nekik, és gondoskodott róluk. Így élt az ember.

Még tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körül a házat, s nyáron madárdal és sok virág.

A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.

Így élt a ház és benne az ember, sokáig. Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott szürke patkány érkezett. Messziről jöttek, fáztak és éhesek voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében. Ennivalót bőven találtak, jóllaktak, és hamarosan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s tavaszra megint. A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel, már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.

Az ember eleinte meg sem látta őket. Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott belőle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk – gondolta. Éljen hát ő is, ha akar.

És telt az idő, és a patkányok szaporodtak. Először feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meglátta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást. Másnap reggelre újra ott volt. Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint. Akkor az ember legyintett, és azt gondolta:

– Ők is kell, hogy éljenek. S ha nekik csak így jó, hát legyen. És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót. Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott bajával. Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt. Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellőzi, gyilkos, gonosz és önző.

– Nem leszünk a rabszolgái tovább! – visította a főpatkány egy zsírosbödön tetejéről. – Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat. – És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. Az ember minderről nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett másik ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet, és az összes sajtot, sőt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad.

Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötözte, s a rudat a dróttal felakasztotta a gerendára. Ebből lett aztán csak igazán nagy felháborodás a patkányok között. – Szemtelenség, gyalázat! – kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkőzhetnek hozzá. – Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tűrjük tovább! – És fellázadtak. – Mienk a ház – hirdették ki maguk között –, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, amíg jól viselte magát! De most elég!

S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, a fáknak, az állatoknak és a madaraknak, még a virágoknak is, hogy a ház ezentúl nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra.. Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az eső, és kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok addigra már megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt. A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon. Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.

Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körút a házat. Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire jött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.

Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.

Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek!«

A „patkányemberek” szemében a „moral insanity”, az „erkölcsön kívüliség” rabjai, akik mindegy, kit, mit, mikor, hol szolgálnak, örökösen (amint egyik, róluk szóló regénye címe is tükrözi) „átoksori kísértetek” maradnak mindenütt. „Marschalkó Lajos után szabadon” további adalékokkal is szolgált a patkánylét anatómiájához.

ADALÉKOK A PATKÁNY TERMÉSZETRAJZÁHOZ

»A patkány a rágcsálóknak ama fajtájához tartozik, amely kísérteties biztonsággal megérzi a veszélyt és elmenekül, ha süllyed a hajó. Gondos és alapos kísérleteknek köszönhető, hogy sikerült kitenyészteni egy korszerűsített patkányfajtát, amely újságírónak adja ki magát, írogat, és miután azt hiszi, hogy a hajó el fog süllyedni, igyekszik megrágni a tartógerendákat. Hátha hamarabb következik be a katasztrófa. Mert a patkány azt hiszi, hogy hozzá kegyelmesek lesznek az elemek. Ha siet kirágni eddigi otthonát, lisztraktárát, kényelmes jólétét, akkor a lyukakon és a réseken nem jön be a víz. Megáll a határok előtt akármilyen áradat, akármilyen özönvíz legyen is, és Tenger őfelsége azt mondja majd: ezt a lyukat tiszteletben tartom, mert itt lakik a patkány, az én barátom, szövetségesem. A világot elsöpröm, meghódítom, de őt magát megmentem. A patkánynak nem kell menekülni, se megfutni, hiszen ő a világ legaljasabb állatfajtájához tartozik, reá szüksége van mindenkinek – véli saját magáról. Ebből is látszik, hogy a földkerekség legostobább teremtménye a patkány.

Ez a modern patkány korábban valamelyik baloldali lap szerkesztőségében lakott és mert hát patkány, akkor ott rágcsált. Kicsit tehetségtelen volt, hát rágta a tehetségesebbet. Másoknak jobban ment, tehát ette, csipdeste a gazdagabbat, az értékesebbet, vagy a szebbet. Én jobb patkány vagyok, mint ők, mert jobban tudok rágni! – gondolta. Odaát tehát leninistább volt Leninnél, marxistább Marxnál, sztálinistább Sztálinnál s mikor már szétmorzsolta saját környezetét, mikor mindenütt megutálták, főként pedig mikor elfogyott a kommunista habostorta, ráébredt, hogy át kell térni az ember-rágcsálásról a világnézeti patkányeledelre. Ez a baloldali hajó már úgyis süllyed! Így hát csupsz! – egyet csobbant a víz és a patkány már jelentkezett is valamelyik jobboldali szervezetnél, lapnál, mozgalomnál. Azt hitte, hogy itt zsákszámra áll a cukor s abból neki részesülni kell, mert rágni muszáj valamit.

Most, mikor nektek áll a világ – gondolta úgy 1989 táján –, akkor nekem, a neofita hazafinak még jobb sorsra van igényem. Én akarok itt kosztolni, élni, hősnek látszani, dinamikusabbnak feltűnni. És a patkány erre nemzeti alapon rágott.

Aztán, mivel a várt hatás és a hálapénz elmaradt, eszmetársai kasszájával a hóna alatt átiszkolt valamelyik áporodott szagú lap haladó, liberális szerkesztőségébe s most már onnan rágcsálta a régi elvbarátait. Azok kérlek fantaszták! – mondta. – Nekünk patkányoknak az a kötelességünk, hogy haladva a korszellemmel szétrágjuk őket, mert a demokráciát – ugyebár – meg kell menteni. Persze, legjobb, ha azért óvatosan lavírozunk, mint a patkánynépek szoktak két süllyedő hajó között. Amelyik nem merül el, arra majd csak felszállunk, illetőleg felszállnak patkányék, mert nekik zsebükben van a Népszabadság és a Magyar Fórum számozott előfizetési nyugtája, az összes jobboldali és baloldali pártok tagsági igazolványa, nem beszélve a vörös-csillagról, zsidó-csillagról, izraeli útleveléről. Csak rágni kell valamit, valakit szorgalmasan, célirányosan és a patkány biztosan életben marad.

Aztán, úgy 1993 tájékán valami olyasmi történt, amire még nem volt példa. A patkány kijelentette, hogy ő megszűnik patkány lenni. Ô oroszlán, sőt oroszlánabb az oroszlánnál. Ő hungarista! Sőt, az egyetlen hivatásos hungarista! Guruló dollárok, vagy megbízói által beígért hétágú gyertyatartó reményében mérgesen megmart mindenkit, aki már évtizedek óta itt volt. Ez nem elég száz százalékos! Ez nem elég fajvédő! Amaz nem elég erőteljesen képviseli az Eszmét. Kikezdett mindenkit, apró fogaival megőrölt minden jó szándékot. Tenyérnyi nyilaskeresztet hordott, zsidót falt és kommunistát reggelizett.

Eljött aztán a nap, amikor végleg megelégelték túlzásait és hirtelen elsüllyedt számára az a hajó, amelyen a patkány már kezdett otthonossá válni. Amíg nem lehetett világosan látni, a patkány sápadtan cincogott összekunyerált kacatjai között, hogy mi lesz eddigi kiadós táplálékával, a frontvonalban hősiesen megkeresett kenyerével, amelyből ő olyan kiadós adagot tudott harapni magának. Mikor aztán észrevette, hogy az ügyeken nem tud változtatni, hirtelen újra kitört belőle a rágcsáló természet. Újra meg kell rágni a tegnapi barátokat, de a patkány-sorsot így vagy úgy biztosítani kell. A patkány tehát feltűzte a becsületesség tenyérnyi jelvényét és elővette az 1989-es dinamizmust. Átvertek bennünket! – cincogta. –Pedig mi patkányok mindig hősök, jobboldaliak, nacionál-szocialisták voltunk. Mivel rikácsolása süket fülekre talált, 180 fokos fordulattal végigloholta az összes rózsaszínű szerkesztőségeket - nem árt a sajtóval jóban lenni - és rimánkodni kezdett. Hát most ti, akik ellen én olyan keményen harcoltam, írjátok meg helyettem a leghazugabb cikkeket, tegyetek meg mindent az érdekemben, vigyétek vásárra a hírneveteket, hogy az enyém megmaradjon, mert én mindig az igazság bajnoka voltam, a Kacsa Magazin hasábjain, a Jurta Színház rejtelmes szeánszain, szellemi honvédő koromban, de akkor is, amikor hungarista tigrisnek álcáztam patkányságom nyomorult mivoltát.

Most aztán már nincs hol és nincs mit rágni. A patkány tehát rágja a hazát. Egyszemélyes mozgalmának vezéreként, aki egy kopott bérház zárt ajtajú szobájában úgy hajol össze saját magával, hogy egy személyben Zrínyinek és Frangepánnak képzeli magát a sub rosa teremben. Most a cél nagyobb, mint eddig volt. Most ki kell rágni a magyar megmaradás egyetlen támasztékát, főként ki kell rágni az emberekből minden hitet, hősiességet, világnézetet, be kell mocskolni, hiteltelenné tenni mindent és mindenkit, aki felismerte valódi lényét. A patkány tehát rág, hogy megmentse egzisztenciáját: hol hazafias álarcban, hol nyíltan, hol titkon, mert semmi se fontos a világon, se haza, se becsület, se világnézeti elkötelezettség. Isten a patkányokért teremtette a világot. Ez a patkánylogika.

Megérdemelné, de mégse kívánjuk neki, hogy ugyanaz a sors érje őt is, mint Herczeg Ferenc Bizáncának őspatkányait, akik csak az utolsó pillanatban vették észre, hogy nincs többé olyan hajó, amelyre át lehet úszni, lavírozni és fölötte is elmondhatná Giovanni: „A patkányhad addig rágta a ház alapjait, amíg rászakadt. Most ijedten visítanak: Isten tégy csodát. Isten nem tesz csodát a patkányok kedvéért“.

Azoknak, akik még mindig nem tudnák, ismételjük: Isten nem tesz csodát a patkányok kedvéért!«

Oknyomozó összeállításunk végén egy rendhagyó – eredetileg a „Hungary Today” hasábjain 1993. szeptember 10-én angolul közölt – Wass Albert-vallomást ismertetünk (dr. Dabas Rezső fordításában), egy igazlátó igazságküzdelmeinek történelemösszegző testamentumát.

ANTISZEMITIZMUS: A HUSZADIK SZÁZAD ÁMÍTÁSA

»Kíváncsi vagyok, mi történne, ha egyik szép napon New York főrabbija nyilatkozatot tenne közzé, amiben azt hirdetné, hogy a kultúrát és civilizációt a zsidók hozták Amerikába, és ha mindazt, amit a zsidók adtak ennek az országnak, magukkal vinnék, akkor nem maradna egyéb, mint mokaszin és viszki? Nos, az amerikaiak valószínűleg jót nevetnének, és néhány könyvet küldenének a jó rabbinak, amelyekből olyasmit tanulhatna Amerikáról, amire nem volt lehetősége New Yorkban.

Ám ezt a nyilatkozatot nem a New York-i főrabbi tette, hanem az, aki Budapest héber hitközségének a feje. Éppen ezért teljesen más eredménnyel végződött. A magyar nép sértve érezte magát és hangot adott eme érzésének. Nos, a zsidók Magyarországon és másutt is, azon nyomban megfújták a kürtöt és elkezdték üvölteni a jól ismert jelszót: ANTISZEMITA! ANTISZEMITA!

Mindenekelőtt ez a csalóka jelszó mintegy négyszázmillió emberre vonatkozik. Arabokra, etiópiaiakra, egyiptomiakra, stb., akiknek a héberek mindössze elenyésző töredékét képezik. A zsidó szóhasználat szerint azonban mindenki antiszemita, még az arabok is, ha bármit is elleneznek, amit a hatalmas zsidóság netalán elhatároz. Ennél fogva a jelszót le kellene fokozni arra, amit kifejez: ANTIZSIDÓ.

De hadd vizsgáljuk meg vajon használható- e olyan nemzettel szemben, amely megengedte a zsidók bevándorlását, tetszés szerinti szabad letelepedésüket bárhol és ugyanazon jogok élvezetét, mint amelyekkel a bennszülött lakosság rendelkezett?

Mi az oka annak, hogy most, több századnyi együttélés után, a zsidók antiszemitának (helyesen: antizsidónak) hívják a magyarokat, ugyanakkor a másik oldal antimagyarnak tekinti a zsidókat?

Vallásnak mindehhez semmi köze, hiszen a kereszténység a héber hitből fejlődött és mindkét fél az Ótestamentumot tekinti szent könyvének. Az első pillanattól kezdve a zsidóknak kiváltságos helyzetük volt Magyarországon. Ők képezték a kereskedő osztályt, más bevándorlókkal ellentétben, mint a románok, tótok, szerbek, lengyelek és bulgárok, akiknek mint munkásoknak, a társadalom legalsóbb fokán kellett kezdeniük. A zsidók viszont kereskedőkként indultak és gyorsan haladtak előre. Némelyikük idővel nagyon meggazdagodott. Zsidók lettek a nemesség pénzkölcsönzői. Mint ilyenek, még a császárt is szolgálták, amiért azután bárói rangot is kaptak. Noha a magyarországi zsidók kiváltságos osztályt képeztek, soha semmiféle hűséget nem tanúsítottak a magyar nemzet iránt. Valahányszor Magyarország szabadságáért küzdött a Habsburg elnyomás ellen, ők az ellenséggel tartottak, és akárhányszor levertek egy felkelést, némely zsidó is részesedett a hűséges hazafiak elkobzott birtokaiból. Már ez egymagában is elidegenítette a magyar népet különösen a középosztályt, a zsidóságtól. De a magyarországi zsidók által elkövetett legnagyobb hiba abból állt, hogy magukhoz ragadták a vezető szerepet a kommunista pártban. Először 1918-ban, amikor a kunbélákkal és a Szamuelly fivérekkel az élen, zsidók vették át az ország vezetését.

Miután visszatértek a „német haláltáborokból”, vezető állásokba kerültek, amelyek a kifosztott nemzet megmaradt javait kezelték, főként azoknak a megbüntetésével foglalkoztak, akiket a kommunista kormányzat a „rendszer ellenségeinek” tekintett. A magyar hadsereg minden tagját, aki őrmesternél magasabb rangot viselt, „háborús bűnösnek” tartották és a legkegyetlenebb „vizsgálatnak” vetették alá. A kivizsgálók kivétel nélkül bosszúálló zsidó férfiak és nők voltak, akik minden magyart hibáztattak azért, mert nem akadályozták meg a zsidók elszállítását Magyarországról. Hóhéraikat, akik a verést és a kínzások többségét végezték, a társadalom aljából, mint bűnözőket toborozták. A vallatások módszerei a legkegyetlenebbek voltak, amelyeket valaha is elkövettek emberek ellen. Körmüket tépték le, nők emlőbimbóit égették cigarettával, heréket vertek laposra botokkal és papi, magas rangú katonatiszt, vagy főnemesi vádlott esetében a verés után, a szájba vizelés aljasságát rendszeresítették. Mindszenty bíboros, volt kormánytagok és tábornokok kényszerültek elszenvedni ezt a megaláztatást, miközben a fiatal zsidó vádlók végezték a „szórakoztató” kínzásokat.

Nem csoda hát, hogy mindezek az embertelen cselekmények mélységes gyűlöletet váltottak ki a zsidók ellen általában, ami valóban szomorú jelenség. Életem korai szakaszában nekem is volt néhány zsidó barátom Erdélyben, ahonnan származom. Fiatal költők, szerzők, jó barátok, szeretetre méltó emberek. A Jó Isten a megmondhatója annak, hogy mi történt velük. Manapság a zsidóellenesség olyan méretet öltött, amihez fogható ismeretlen volt annak előtte. Amidőn a szovjet megszálló csapatok kitakarodtak az országból, a zsidóknak nem lett többé alkalmuk a kommunizmus fenntartásara. Mérhetetlen összegű nyugdíjat szavaztak meg maguknak, nyugalomba vonultak és az ország közgazdaságának vezetését vették át, a sajtóval, televízióval és a bankhálózattal együtt. „Demokratikusnak” kijelentve magukat, demokratikus pártokat alapítottak és választásokat tartottak. Magyarország ismét szabad lett, de pénzügyileg és gazdaságilag a zsidók kezében, beleértve a sajtót és a hírszolgálat valamennyi ágát.

Napjainkban Magyarország Európa egyik legszegényebb országa. Jövőre új választások lesznek és előkészítésként arra törekednek, hogy minél több pártra szakítva a nemzetet, a többséget továbbra is kezükben tarthassák. És ha nem sikerül, ugyan mit számít? A „nagy főnökük” magánrepülőgépeikbe ülnek és elmenekülnek az országból, miután svájci bankba csempészték zsákmányukat. Akkor azután elkezdik a régi játszmát, a szegény üldözött zsidó szerepében, miközben összeharácsolt vagyonukat másik országban fektetik be. Ezzel az ügyködésükkel párhuzamosan ugyanazt a régi gyakorlatot folytatják majd, ami folyvást csak ezt visítozza: ANTISZEMITA! ANTISZEMITA!, mihelyt valaki manipulációik ellen szót emel.«

HÁROMFÉLE MAGYAR VAN EBBEN AZ ORSZÁGBAN

Wass Albert minden műve tükör, amelybe ha bármikor belenézünk, megláthatjuk külsőnkre is kirajzolódó lelki kontúrjainkat, képet kapva Kárpát-medencénk mentális állapotáról, a mindennapjainkat ma is meghatározó „háromféle magyar”-ról.

Szerinte„háromféle ember van ebben az országban, háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak. Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte. Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett. Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért…érted? Ez a nagy tömeg. Ez a nép.”

Műveinek igazi hősei, mint Szabó Dezső „Csodálatos élet” című regényének székely Szabó Pistája, álmokat álmodó, metafizikai mélységeket mélybúvárló magyarok, akik elmondhatják (Hagyaték):

„Az Úristen rendelte nekünk ezt a hazát! Az Úristen népe és nemzete vagyunk! Elhagyta-e az úr valaha is azokat, akik őbenne bíztak, akik az ő törvényei szerint éltek, akik az ő parancsolatait követték? Soha!
Az Úr nem hagyta el az ő magyarjait! A magyarok hagyták el az Urat! Térjetek vissza hozzá, s Ő megvédelmez benneteket, magosra emel, de tudjátok is ezt, lássátok magatok előtt a boldogságos szép jövendőt, amit az Úr számotokra készített, lássátok, magyarok, mert ahol nincs látomás, ott elpusztul a lélek s a lélekkel együtt pusztul a nép. Tiszteld a te Uradat, Istenedet és rajta kívül más isteneid ne legyenek! Minden bajodnak Ő az orvosa és minden harcodban az Ő pajzsa védelmez és az Ő ereje győzedelmeskedik benned! Az Úr erejében, szeretetében és védelmében sohase kételkedj. Minden erőd Tőle való és minden cselekedeted Őt kell szolgálja. Tiszteld Őseidet, mert rajtok keresztül nyertél életet és örököltél Istent és hazát. Légy hűséges hazádhoz és nemzetedhez, mert csak a hűségeseket védelmezi az Úr. Szeress minden magyart, akárcsak önmagadat, és légy jóindulattal másokkal szemben is. Légy becsületes, tisztességes és igaz, mert csak így nyered el az Úr szeretetét. Soha el ne feledd, egy pillanatra sem, hogy saját képére alkotott az Úr. Ameddig őt tükrözöd tettedben és gondolataidban, az Ő ereje lakozik benned. Ha elhagyod Őt, Ő is elhagy téged. Ha nem csak hiszed, de tudod is az Istent, az Isten ereje benned van, és hegyeket tudsz mozgatni vele!”

Ez az, amit sohasem fognak megérteni az őt még mindig „fekete bárány”-nak tekintők és tekinttetők, a népek és nemzetek közötti állandó árokásók, élünkön olyan szellemi kútmérgezőkkel, mint Márkus Béla, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanára, aki szerint „alaptalanul rekonstruálták utólag” életművét, „amikor azt állították róla, hogy nagy, magányos szellemóriás volt, holott ez semmilyen szempontból nem igaz”, hiszen „ellentétben például Németh Lászlóval, a háború előtt nem volt semmiféle magyarság- vagy kisebbségkoncepciója, és olyan jel sincs, ami azt mutatná, hogy az emigráció jelentős íróalakja, »fejedelme« lett volna”, felháborodottan kérdezve, hogy „ha Wass Albert a legnagyobb író, akkor hol van Móricz, Kosztolányi, vagy Erdélyből Tamási Áron?”

Fájjon neki bármennyire, Wass Albert is köztük van, ő is az Égi Magyarország birtokosa, életművével hirdetve a csodát, hogy LESZ MÉG FELTÁMADÁS!

(Vége)

Magyar történelem

 

 

Kardot hoztam, Békét teremtek! - Jézus Urunk üzenete

Elmétekben már megszületett a döntés, a választás a felemelkedést illetően.
Sokan, és sokat tesztek azért, hogy Új Világba léphessetek.
Az elmúlt évek sok nehézséget gördítettek elétek, de ez egyben egy tanulási folyamat beépítéseképpen is szerepelt.
Ahogy lépkedtek előre a felemelkedés létráján, egyre nyitottabbá váltok különböző dolgok iránt, és táguló látókörötök által magasabb szemlélettel közelítetek meg bizonyos helyzeteket.
De most mégis arra kérlek benneteket, ne rohanjatok előre az úton, mert bizonyos alapok beépítése és megélése nélkül nem alkothattok egységes rendet.
Amit szellemi szinten befogadtál, azt a földi szinten is működőképessé kell tenned!
Ez által álltok biztos talpakon és vállaltok fel egy olyan rendet, amely egységet, biztonságot teremt.
A célt kell kitűzni a szemetek elé és annak megfelelően lépkedni előre.
Minden apró momentumot, tapasztalást beépíteni és értelmezni szükséges életetekben, mert csak ez által válhatsz biztos forrássá, akire olyan feladatot bízhatok, ami nem haladja meg tudatossági szintedet.Tehát arra kérlek bennetek,- ne sürgessétek az időt,- mindennek eljön az ideje, a maga rendje és módja szerint.Tudatos eszmevállalással és elkötelezettséggel tegyétek a dolgotokat, apró lépésekkel, kimunkált cselekedetekkel haladjatok előre!
Ez a tavasz változást hoz mindenki számára, de a változást nem egyformán élitek meg. Különböző látásmóddal közelítetek meg dolgokat, ennek tükrében a körülöttetek és bennetek zajló változások is más síkon történnek.
Nem haladtok egyformán az úton, ezért mindenki más résszel és tudatossággal vesz részt a változásban.
Az Ország helyzete elindult egy olyan állomásához, amelyben visszaállíthatja az IGAZ RENDET,- de ehhez merni és akarni kell. Nem bábként szemlélni a dolgokat és ölbe tett kézzel várni, hogy majd valaki megcselekszi helyettünk.
Az igazságért ki kell állni, nem pedig szemet hunyni a hazugságok felett!
Az imán és az engesztelésen kívül, lelketekbe nézve meghozni a döntést, - hogy IGAZ ORSZÁGBAN kívántok tovább élni,- vagy pedig szemet hunytok minden hazugság felett és csak zúgolódtok, de nem tesztek semmit annak érdekében, hogy megszüntessétek ezt a kialakult rendezetlenséget!
Nem arra szólítalak benneteket, hogy viszályt szítsatok!
Hanem arra, hogy tudatosságotok által, a dolgok legmélyére lássatok, és vegyétek észre azokat az összefüggéseket, amelyet eddig gondosan elzártak és eltakartak előletek!
Más csatlósaivá nem kell válnotok!
Semmilyen bérenc és kiszolgáló a magyar nem lehet!
Az ÉN Népem egy olyan úton haladhat tovább, amely a felemelkedést szolgálja, és utat mutat a körülötte élő nemzeteknek!
De hazugság, és törvényessé nyilvánított álruhába bújtatott igazságnak tüntetett paragrafusokkal mindezt nem teheti meg!
Meddig akartok még várni és mást szolgálni?Ősi földetek elveszőben, és ti minden felett szemet hunytok,- bólogattok, vagy éppenséggel semmit sem csináltok, csak szóban lázadoztok,- de tettek, cselekedetek nem követik nem tetszéseteket.
Gyermekeim,- szomorúan nézek reátok,- nem ilyen sorsot szántam nektek. De hiába kértek, most még semmit sem tehetek.
Önmagatok felébredése által, nyílt eszmevállalással alkothattok egységes Nemzetet!
De amíg a kapzsiság, a hallgatás az úr, addig ÉN semmit sem tehetek.Egységes akaratotok által alkothattok EGYSÉGES ERŐS RENDET,- amelyben nem a megosztottságnak adtok teret, hanem a célt nézitek, amit elakartok érni,- ÖSSZEFOGTOK,- még akkor is, ha különböző nézeten vagy akár hitvalláson vagytok.
Tegyétek félre az ellentéteket, és egymásban ne a hibát, a másságot keressétek,- hanem a kitűzött célt nézzétek!
Tiszteljétek a másikban, hogy Ő is akar tenni, és ennek tükrében szemléljétek őt!
Tegyétek félre az ellentéteket, a megosztottságot!
Aki az igazságot akarja, az egységet alkosson,- a célt tűzze ki maga elé és vigye végig akaratát minden áron!
Ne vesszetek el a részletekben, ne egymásra mutogassatok, hanem egységet alkotva alkossatok KÖZÖS RENDET,- és döntsétek meg a hazug porhintést, Hazáját eláruló bérenceket!

Most biztos sokan megdöbbennek szavaim hallatán és kérdik,- a Szeretet Istene, hogy használhat ily szavakat.
Ne feledjétek,- ÉN kardot hoztam közétek, mely nyelvem Igazságát képviseli!
A hazugságot nem tűröm és felszámolom,- nem hagyom veszni Országom!
Most már túl mélyre mentetek, sok mindent megengedtetek,- számos olyan dolog felett szemet hunytatok, amelyre nemet kellett volna mondanotok!

Nos, a mostani tavasz, változást hoz. De tőletek függ, hogy ez a változás milyen mértékű lesz, mit képvisel és kinek az oldalára dől el a dolog.
Lesz-e Magyar Feltámadás, lesz-e Magyar Újjászületés,- vagy még mindig csak vártok. De hiába vártok, mert más nem cselekszik helyettetek!

Minden Gyermekemet, ki őszintén, tiszta szívvel, szívében a Haza iránti elkötelezettséggel fordul Hozzám kéréssel,- ÉN megsegítem,- számára erőt s bölcsességet adok, határozott kiállást,- csak bízzatok Bennem és a szívetekben élő isteniben!
Áldásom adom rátok,- írjatok Új Kezdetet, alkossatok ÚJ Rendet,- de mindenekfelett az IGAZSÁG győzedelmeskedjen!

ÉN az ÚR szóltam 2011. évében, február 22. napján.
ÉN az ÚR, aki Jézus képében jött el hozzátok.Kérésemre az üzenetem csak 2011. 03. 03,- án kerülhetett átadásra.
A Bölcsesség és a Haza szeretete legyen veletek és irányítsa cselekedeteteket!Ámen.
Közvetítette: Áhimré
Feketéné Lendvai Katalin

A gyógyító mosoly

 

MegkezdődöttREND-SZERváltások

Kaptam, továbbítom.


Megkezdődött...


Ezért aztán ma többször is küldünk híreket.

Az átfedésekért elnézést kérek, válogatni nem tudok.
A szokásos mentegetőzéssel: "csak időtök legyen hozzá!"

Ha nincs, az sem baj, az eredményt úgyis tapasztalni fogod.

A fontos az emelkedés.

Nem vagy egyedül !

Segítenek, - segítünk.

Áldott Mi!!!

A GF    ( Galaktikus  Föderáció )  és Felemelkedett mesterek által előrejelzett földi teljes  REND-SZER Váltás láthatóan és érzékelhetően is megkezdődött.

Egyiptom, Tunézia(Punia), Libai, Jordánia, Bahrein, Irán indigó-dominó elven megdől, és utána jön Ázsia, Afrika, Európa....

március 8. indul az utolsó maja idővonal, az egyetemes alvóvilág: ez egy 260 napos ciklus:

ez a krisztusi/kristály téridő fraktálon működik. 20X13, egymás alá írva, 2013-at ad ki vagy más nézőpontból 33-at!!!

azaz 13 naponta 20szorosára emelkedik a mindent átható kozmikus szeretet beáramlása a HU NAP Ku-tól a helyi központi napon Alcyone (Élő Sion, AlkonyiNő, Rejtőző Madonna), a napunkon Surya (Szórja)-n keresztül. egészen 2011.11.11.-ig

Minden, nem a szeretetből működő rendszert,  illúziót lebont. Az Armageddon pontos fordítása: A Fátyol lehull...

Április 4-én 444-es nap lesz, azaz 12-es azaz 3X4-es a Szentháromság és a Földanya EgyHázasodása, és az Illuminátus Mátrix utolsó előtti fátylának lebontása...

A mellékletben a kedden történő hatalmas napkitörés publikus cikkeit találhatjátok...

és még jön a yava, ez még az invokáció, a meghívás volt a változásokra....

a potenciálokban az már látszódik, hogy 11:11:11 körül (ami szintén 33-as rezgésű) Magyarországon jelentős politikai átalakulás lehetősége áll fenn...

csak azok maradhatnak, akik szív alapon képviselik a rájuk ruházott szeretet bizalmat, reméljük ez csendesebben fog lezajlani, éhséglázadásokkal és tömeges fizetési kényszereik megtagadásával stb...

tartsátok Áldott fényeteket, ne essetek drámákba, összeesküvésekbe, depresszióba, mert most érkezik majd az igazi feladatotok a tömegeknek elmondani, megéreztetni hogy ők is Istenek, és ezt csak kiegyensúlyozva kristálytiszta angyali-isteni örömmel lehet

ezért születtünk erre az életre ide szentesült Földanyánkra:

Fényegység Veletek, akkor nincsen semmire szük-ségetek. János

2011. FEBRUÁR 15.

Az utóbbi öt év legnagyobb kitörése történt kedden a Napon - kép

[origo]|

Hatalmas kitörés történt kedden a Napon, így kiterjedt sarki fény várható bolygónk sarkvidéki területein csütörtökön.

Január 15-én  (február 15 kedd!!!) gigantikus kitörés zajlott a Napon. Ehhez hasonló energiájú eseményt utoljára 2006. december 6-án figyeltek meg a csillagászok. A jelenség egy úgynevezett X-kategóriájú napfler - azaz a napkitörések ötfokozatú skáláján a legerősebb esemény - volt, amire még nem volt példa a mostani napfoltciklus során.

A napkitörés után néhány perccel elérte bolygónkat a jelenségből származó intenzív elektromágneses sugárzás. A napkitörést követő koronakitörés során egy nagyobb anyagfelhő is kidobódott a Napból, közel 900 kilométer/másodperces sebességgel, méghozzá nagyjából bolygónk irányába.

napanyag mostanra érkezett meg a Földhöz, ezért intenzív sarki fények is várhatók a magasabb földrajzi szélességeken, de talán nekünk is érdemes ránézni estefelé az űridőjárási információkra a http://www.spaceweather.com/ oldalon. Itt láthatjuk azt az elmúlt néhány napban kialakult, jelenleg már a Jupiternél nagyobb napfoltcsoportot is, amelynek területén lezajlott a január 15-i kitörés. Az eseményt néhány kisebb robbanás előzte meg, amelyek szintén ebből az aktív régióból indultak.

A jelenlegi, 24-es számú napfoltciklusban még sok hasonló eseményre kerülhet sor: még a ciklus felszálló ágában vagyunk, és a szakemberek 2013-ra várják a maximumot.

A napkitöréseketaz esemény által a röntgentartományban 0,1 és 0,8 nanométer közötti hullámhosszakon kibocsátott sugárzás intenzitásával jellemzik. Ezek közül a legnagyobbak az X-kategóriájú robbanások, amelyek a Földön rádiózavarokat okozhatnak, és jelentősen megváltoztatják a bolygónk térségében jellemző sugárzásokat.

Kezd felpörögni a Nap

2011. február 17. 06:22, Csütörtök -

A hét elején a Nap az utóbbi négy év legerősebb kitörését produkálta, hatalmas plazmafelhőt lövellve a Föld felé.

A napvihar sugárzása percek alatt elérte bolygónkat, amit a töltéssel rendelkező részecskék hatalmas felhője követett. Ezek a koronai anyagkidobódások (CME-k) megközelítőleg 24 óra alatt érik el a Földet, látványos aurora borealisokat, északi fényeket produkálva a magasabb szélességi fokokon, sőt még az Egyesült Államok északi területein is.

Az X2,2 osztályba sorolt napkitörés, a tavaly kezdődött új napciklus első X osztályú jelensége volt, a ciklus elméletileg 2013-ban érheti el a csúcspontját. "2006. december 6 óta ez volt a legnagyobb kitörés, úgyhogy egy hosszú ciklusnak nézünk elébe" - mondta Phil Chamberlain, a kitörést észlelő NASA Napdinamikai Obszervatóriumának (SDO) projekt tudósa. "Több jel is utalt a közepes, vagy annál valamivel nagyobb (M osztály és valamivel felette - a szerk.) kitörések valószínűségére, azonban mindannyiunkat meglepett a hatalmas X osztályú jelenség"

Az X osztály a napkitörések legerősebbike, ezen kívül két alacsonyabb csoport van, a közepes, de még mindig erőteljes M, valamint a leggyengébb C. A magyar idő szerint kedd kora hajnalban bekövetkezett X2,2-es kitörés a jelenlegi, 24. napciklus legnagyobb kitörése volt. Az űridőjárást és az égbolt eseményeit nyomon követő Spaceweather.com weboldal szerint az elmúlt négy év legerősebb viharát észlelték. "Ez a 24. ciklus felerősödését jelzi" - nyilatkozott Chamberlain a SPACE.com-nak. "Az első X-kitörést észleltük, amit a ciklus csúcsa és az elkövetkező minimumhoz vezető 2-4 évben számos újabb fog követni"

A keddi X-kitörést február 13-án, vasárnap egy valamivel gyengébb M6,6-os előzte meg. Mindkét esemény a Nap egyazon területén, az 1158-as aktív régióban zajlott le. "Az AR 1158 a déli féltekén helyezkedik el, ami eddig aktivitásban alulmúlta az északit, most viszont átvette a vezetést a nagy kitörések terén" - olvasható a NASA tudósainak tájékoztatójában az SDO weboldalán.

Az X osztályú kitörések rendkívül magas ultraibolya- és röntgensugárzási dózisokkal áraszthatják el a Földet, amit a napszél juttat el hozzánk.
Amikor a kitörés eléri a bolygót, a napszél elektronjai és protonjai reakcióba lépnek a Föld mágneses mezejével és elkezdenek a mágneses sarkok felé áramlani, geomágneses viharokat idézve elő a Föld mágneses mezejében. Ezek az ionszférában mozgó, változó mágneses terek elektromos áramot indukálnak az elektromos vezetőkben, különösen a hosszú távvezetékekben, csővezetékekben, telefonvonalakban, ahol olyan túlfeszültség és túláram léphet fel, ami sok esetben tönkreteheti a berendezéseket.

TRIANON 1947. február 10.

"A határok megváltoztatása nem változtat azon, hogy magyar föld az, amelyen magyarok élnek.

A haza nem maga a terület, mert a föld csupán lakhely, üzlet, gazdaság.

A haza az emberek emlékeiben, nyelvében, gondolataiban, kultúrájában, - lelkében - él."

Babits Mihály

64

ÉVE

A HAZA NEM ELADÓ

II. TRIANON     1947. február 10.

.

Megkezdődött 1944. nyarától a Kárpát-medencében élő magyar lakosság  származása miatti üldözése, rabszolgamunkára szállítása, „gulag”-ra hurcolása és legyilkolása valamint a bolsevik megszállás, amely rengeteg áldozatot követelt.  Ez a tragikus időszak a magyar nemzet számára mintegy másfélmilliós emberveszteséggel, az 1920-ban elrabolt, majd részben – a bécsi választott bíróság döntése alapján - visszatért területek újbóli elvesztésével és hatalmas gazdasági, anyagi pusztulással járt.

A Magyar Szent Korona Országainak 1920-ban szétdarabolt gazdasági és politikai állapotát, az 1947. február 10-én aláírt párizsi diktátum (II. Trianon) az 1938 előtt megállapított határait némi eltéréssel visszaállította. Az eltérés, hogy a további csonkítás folytatódott. A Pozsonnyal szembeni határszakaszon és itt  három újabb falut - Horvátjárfalu, Oroszvár, Dunacsun - át kellett adni  Csehszlovákiának. A diktátumban legfontosabb meghatározó szerepük a győztes nagyhatalmaknak volt. A magyar történelem egyik legtragikusabb időszakának lezárása és egyben kezdete volt a 64 évvel ezelőtt aláírt feltétel nélküli békediktátum.

A délvidéki népirtás áldozatainak számát csak becsülni lehet. A kommunista pártvezetés utasítására  etnikai alapú, per nélküli kollektív büntető  megtorlások voltak. A vérengzések során papokat, magyar hadifogoly katonákat és 35.000-45.000 magyar polgári személyt kínoztak majd gyilkoltak meg. Koncentrációs táborokban, becslések szerint több mint 70.000 német és magyar nemzetiségű polgári személy, nagyrészt öregek, asszonyok és gyermekek  vesztették életüket éhség, fagyhalál, járványok, kínzás vagy kivégzés következtében.

Erdélyben és a Partiumban a magyar honvédség visszavonulása után a falvakat ellepték a román megszállók. Bosszúszomjuk nem ismert határokat. Magyarremetén  41 magyar lakost, gyilkoltak meg. Gyanta községben 41 magyar áldozat maradt a román vérengzés után. 44 szeptember 24-én hat gyantai magyart a szomszédos Kishalmágyon öltek meg. Egyházi híveket megvertek, asszonyokat, leányokat megbecstelenítettek, gyújtogattak, féktelenül raboltak, romboltak. A környék áldozatai, a  legyilkoltak nagy része huszonéves fiatal fiú és leány volt, de volt közöttük 11 éves gyerek és 65 éves asszony is. Az igazi hajtóvadászat a diktátum 1947-es aláírása után indult meg. A romániai  „gulág”-okon,  lágerekben és a börtönökben becslések szerint 200 ezren pusztultak el.

Felvidéken is tombolt a „magyarírtás” ! A háború elöl elmenekült majd hazatérni vágyó magyarokat a dobsinai állomáson kiszállították a vasúti kocsikból megásatták velük saját  sírjukat és az áldozatokat, mintegy kétszáz asszonyt és gyermeket, halomra lőtték. A gyilkosok töltényei elfogytak a mészárlás közben, ezért a még élő gyermekeket megfojtották, vagy kapákkal verték agyon. Pozsony mellett, a Duna túloldalán, Ligetfaluban egy lövészárokba lőttek bele 90 magyar leventét. Az áldozatok tizenéves csíki székely fiúk voltak, útban, haza erdélyi szülőföldjük felé.

Kárpátalján több tízezer magyar esett a vörös diktatúra áldozatává. A gulágra elhurcoltak, a „malenykij robotra” kényszerített  férfiak, de az otthon maradottak, a megcsonkított, családfő nélkül maradt családok ugyanolyan áldozatok lettek, mint a haláltáborok pusztulásra ítélt ártatlan foglyai. Kárpátalján, Szolyván kezdődött el a magyarság „újkori Golgotája és mindazok a borzalmak amelyeket a kevés  hazatért magyarok tragikus visszaemlékezésekben és lágerversekben örökítettek meg.

A csonka-ország genocídiuma a Tiszántúlon, a fővárosban, az ország középső részén és a Dunántúlon olyan méreteket öltött amely példanélküli a világtörténelem során ! Elkezdődött az ezeréves keresztény – keresztyén Magyarország megsemmisítése, de minden gonosz erő ellenére, a nemzet újraéledt, mint a főnixmadár  amely maga a halhatatlanság  és a megújuló élet  !

.

(idézet ) Mindszenty József hercegprímás  „Emlékirataim” című könyvéből .

„ Este szentségimádásra hívtam a főváros népét; magam a Szent István Bazilikában vezettem a szentórát. Tízezrek mondták utánam - sírva és zokogva - az alábbi imát:

"Mindeneknek Mindenható Teremtője, Alkotója, Ó Nagy Isten! Amitől gyötrelmes napokon és vergődő éjszakákon tartottunk, rettegtünk, hogy földi igazságban, emberi megértésben és emberi érzésben a mi reménykedésünk dőre és kába lesz: az ítélkező nemzetek határozatából országunkra, népünkre - épp ebben a  kegyetlen pillanatban - az újabb ország-csonkítás is elkövet­kezett. Most írják alá Párizsban a magyar békét, a világ-békemű legnagyobb parcellázását címerben, földben, lelkekben, házakban, temetőkben, iskolákban, templomokban, a Nagy­asszony és Szent István ezeréves örökségében. Akik aláírták, élvezik a pillanat történelemszerűségét, az aláírók a történe­lembe, a tollak a múzeumokba kerülnek; de mi tudjuk, hogy ezek a tollak gyémánttűknél sebezőbb vastollak, amelyek millió szívek táblájára írnak. Szívek vére, szemek könnye buggyan, serked és csordul a nyomukban. Sóhajok szállnak, életek vonaglanak.

(HEGYVIDÉKI Trianon Társaság)

FELVIDÉK   http://www.felvidek.ma

KÁRPÁTALJA    http://www.mitortent.hu/cimke/karpati_igaz_szo.aspx

ERDÉLY    http://www.erdely.ma

PARTIUM    http://partium.lap.hu

DÉLVIDÉK   http://www.vajma.info

DRÁVAKÖZ    http://wikitravel.org/hu/Dr%C3%A1vak%C3%B6z

SZLAVÓNIA – MURAKÖZ   http://www.hhrf.org/xantusz/mv_horvatorszag_reszletek.html#Murak%C3%B6z

MURAVIDÉK    http://muravidek.lap.hu

ŐRVIDÉK    http://orvidek.ewk.hu

FIUME   http://fiume.uw.hu

HORVÁTORSZÁG (pers.u.)   http://hu.wikipedia.org/wiki/Horv%C3%A1torsz%C3%A1g

DALMÁCIA (per.u)  http://toriblog.blog.hu/2008/08/02/dalmacia_tortenete_iv_resz_a_magyarok_es_velence

A szellemi örökség

 

Aki jólétben él, az hajlamos hátat fordítani a hagyományoknak, igyekszik levetkőzni a régit, és olyat próbál magára ölteni, amely elüt a környezetétől.
Tulajdonképpen így voltak a laskaiak is a történelem folyamán. Voltak időszakok, amikor aránylag jómódban éltek, és nyitottak voltak az őket elérő hatásokra. Gyermekeiket taníttatták, és világot látni küldték őket. A legjobb prédikátorokat és oskolamestereket tartották. Még most is látni például annak nyomát, amikor a polgárosodás szele megérintette őket: a tehetősek – a XIX. század végén – kúriaszerű épületeket emeltek. Az asszonyok levetették régi viseletüket, és selyemben kezdtek járni, a férfiak közül a módosabbak öltözködésben a városi embert követték.
A történelem mélyre lendülő kereke azonban mindig akadályozója a felvirágzásnak, ez rádöbbentette a falu népét, hogy a hagyományok a túlélést segítik elő.
A vészhelyzetekben az előbbi felé is fordultak.
Ma már csak a kongó, megroppant gerincű, több tisztaszobás üres hajlékok a megmondhatói annak a sok-sok kísérletnek, amely a kitörést, a felemelkedést célozta.
A sok igyekezet ellenére az őseiktől örökölt tudás, az apáról fiúra örökített hagyományok szövetén szakadások keletkeztek. Ezért is szegényesebb a falu népi hagyománykincse, mint a szomszéd településeké.

Az az élettér, amelyben a falu felépült, megkívánta, hogy az ott lakók maradéktalanul megismerjék, mert csakis ebben az esetben vált kényelmes otthonává, tápláló földjévé.
Ha valamit az ember nem tudott megérteni, arra is megkísérelt választ adni. Ha másként nem ment, hát hitéből, hiedelmeiből építkezve. Elsősorban olyan jelenségekhez fűzött általa szerkesztett magyarázatot, amelyeket nem tudott kézzelfogható tényekkel előadni és szemléltetni.

A drávaszögi népi hitvilágban a nap a világosság, a jóság, a tisztaság megtestesítője, s mint ilyen, gonoszűző, a rossz távoltartója. Általában azokban az eljárásokban volt fontos szerepe, amelyek arra szolgáltak, hogy távol tartsák a rontás szellemeit. Hiszik, hogy a csecsemő ruháját naplemente után nem szabad házon kívül hagyni, mert a bűvös hatalommal rendelkezők megronthatják. A rontó praktikákat legkésőbb napfelkeltéig be kellett fejezni. A napfogyatkozásból rosszat jósoltak. Ha látszott a napnak udvara, időváltozás következett.

Az égitest fázisváltozásaihoz, a hold növekedéséhez és fogyásához, a szabályszerű ismétlődésekhez bizonyos cselekmények kötődnek. A leggyakrabban meghatározott tevékenységek kezdését analóg módon kapcsolják a jelenséghez. Erre a gazdálkodás területéről hozható fel a legtöbb példa. Így holdfogytakor metszették a szőlőt. A réteket is ilyenkor kellett megszántani, hogy ne legyen sok pocoktúrás. A szőlőkarót, az épületfát, a halászok varsakaróját mindig holdfogytával kellett vágni, hogy tartós maradjon, ne essen bele a szú.

A baromfitartás egyik hiedelme is az újholdhoz kötődött:
„A tyúkok első tojásai mindig egy kicsit véresek szoktak lenni. Nos, ezt a tojást nem szabad odaadni senkinek se, mert elviszik a szerencsét. Hogyan? A véres héjú tojást főleg újholdkor, ha valakitől kaptak vagy vettek, azt megfőzték, és a saját baromfiukkal megetették. Így a szerencsét eltulajdonították.”

A népi gyógyászatban is szerepet kapott a hold fázisváltozása. Úgy hitték, hogy a betegségre kitalált praktikákat holdfogytával kell megkezdeni, így a baj ugyanúgy múlik el, fogyatkozik meg, akár az égitest: „Ha valaki testén sok seb van, az holdfogytával az rányomkodja az aprópénzt a sebre, és azt mondja háromszor: Eladom sebeimet a pénz megtalálójának! Három leggyengébb vaspénzt használnak bal kézzel. Így eladják másnak a sebeket”.

A szép élet reményéhez kapcsolódik a holdfázisnak egy másik hagyománya: „Virágot jó lopni vagy kérni újhold szombaton vagy dolgozni vele. Akkor szép lesz az életünk.” A másik: „Újholdkor a zsebben levő pénzt meg kell csörgetni, hogy szaporodjon” – tartották.

A hiedelmek között fellelhetők azok is, amelyek a megújuló égitest időszakát a gonoszok, ártók ténykedésére a legalkalmasabbnak tartották: „Újhold kedden, pénteken vagy vasárnap szoktak a boszorkányok tojást vinni olyanok kertjükbe vagy udvarjukba, akik a legnagyobb nyugalomban élnek. Tiszta friss tojást valami növény tövébe teszik. Ezt, ha a háznak bármelyik tagja megtalálja és beviszi a lakásba, biztos nagy pletykába keveredik. A kertben talált tojást el szokták égetni, de jobb kézzel hozzá nem szabad nyúlni”. Vagy: „Újholdkor, ha legényes házba vagy nagylányos házhoz diót dobnak be, és azt megeszik, abból a házból nem mén férjhez, se nem nősül senki”. „Ha valamelyik gazdasszonytól kértek virágot – főleg olyan asszony, akibe nem bízott meg –, és azt mondta háromszor magába: Így nőjj lefelé heggyel a földbe, és így semmisüljön meg az ő tudománya is. Evvel a virággal ültesse el örökre a földbe, hogy többet senkinek ne használhasson.”

Az égitest krátereinek magyarázatára a legkülönfélébb hiedelmek születtek. Az alakzatokat a nép teremtő képzelete életre keltette. Teliholdkor, a ragyogó éjszakában úgy látták, hogy különféle élőlények népesítik be. Ács Gedeon a XIX. században jegyezte be naplójába: „Nálunk a holdban Szent Dávid hegedül vagy hárfáz.”
Más vélekedés szerint Jézus arcképét mutatja a hold.
Azt tartották, hogy vasárnap nem szabad dolgozni. Ha valaki mégis megszegi a tilalmat, a holdon megjelenik annak a szerszámnak a képe, amivel ezt a vétket elkövették.

A néphit nemcsak a napot és a holdat vonta be hiedelmeibe, hanem az égboltot és a csillagokat is. Derült, holdfénytelen éjszakán tűnik fel az égboltot átpólyázó, megszámlálhatatlanul sok apró, pislákoló csillagból álló pántlika az égen, amely a Hattyú csillagképnél két ágra szakad.
Az emberi képzeletet leginkább a Tejút ösztönözte arra, hogy történeteket, meséket találjon ki keletkezéséről.
Neve a tejfehér jelzőből eredeztethető, amelyet valamennyi európai nép átvett.
Földi eseménnyel hozták összefüggésbe: „Vitte a Sánta Kata a tejet a kaszásoknak, és elcsorgatta”.
A hun mondakör kiemelkedő vezéréhez, Csabához is kötötték: „A Tejút akkor keletkezett, amikor Csaba királyfi visszatért.
Attila halála után testvérháború ütött ki a trónért.
Csaba a Hadak útján tért vissza őseihez. Azért ágazik kétfelé, mert a testvérek útjai is szétváltak.”
A Tejút derengő fényéből a várható időjárást is igyekeztek kiolvasni: Ha homályos, rossz, ha fényes, szép idő várható.

A Vénusz bolygót Esthajnalcsillagnak nevezik, a szerelem csillagának is mondják. Vacsoracsillagként is ismerték: este addig nem ettek, amíg fel nem tűnt az égen. A régi öregek, amíg pénteki napon az Esthajnalcsillag fenn volt az égen, nem adtak ki semmit a házból szombatig, amíg le nem nyugodott. Az üstököscsillag megjelenése félelmet, rettegést váltott ki.

A néphit szerint a föld kerek és lapos, a legkülönfélébb állatoknak jut az a szerep, hogy ezt a korongot tartják.
Egy elefánt, két elefánt vagy négy elefánt, illetve négy elefánt, amelyek egy hatalmas teknősbékán állnak, teknősbéka, négy hal. Akadnak akik úgy tudják, hogy tengeri állatok tartják a földet, s nekik az is természetes, hogy víz van a föld alatt. Irodalmi hatásra a mitológiai Atlaszt is földtartóként emlegették. A földet tartó állatok viselkedésével magyarázták meg a földrengések kiváltó okait is: „Amikor a másik oldalára fordul a hal, megmozdul a föld, de ugyanezt teszi akkor is, ha boszorkányok rángatják.”

A vízcsöppek fénytörése révén keletkező, ív alakú tünemény színsávjainak vastagságból a várható termés mennyiségére igyekeztek következtetni. Ha széles volt a sárga szín sávja, akkor mindenütt jó búzatermésre számíthattak.
A zöld a kukoricáról tudósított, de még azt is jelentette, hogy jó, gazdag lesz a legelő, és sok lesz a széna. A szivárvány piros színe a várható borról adott felvilágosítást.
A kettős szivárványt a bő termés előjelének tekintették.

Az ujjal mutatás tilalma azzal az ősi képzelettel függ össze, hogy a szivárvány természetfeletti lények lakóhelye, s mint ilyen, az ember számára hozzáférhetetlen, tiltott terület.
A hiedelem szerint, aki ujjal mutat rá, annak elsorvad az ujja, leesik a körme. Ha valaki mégis így tenne, utána meg kell harapnia az ujját, akkor nem éri baj.

A régiek úgy tudták, hogy aki átmegy a szivárvány íve alatt, azt szerencse kíséri. A néphit szerint a szivárvány szívja fel a vizet a felhőkbe vagy mindkét vége folyóba ér. Az egyik a Dunába, a másik a Drávába, a két legközelebb eső folyamba. Néha még apró békákat is felszippant, olyankor békaeső esik. Laskó népe a szivárványnak tulajdonítja, hogy felszívja a harmatot, és beleereszti a tengerbe.

Az egyik eredetmondának is – mely eddig csak Baranyából ismert – az a hiedelem az alapja, hogy a szélnek nagy lyuka van, s abból fúj. „A szél egy lyukból fúj. Ha nagyon fúj, akkor német ember áll a luk előtt, ha pedig gyengén, akkor magyar, mert a gatyája széles, és elfogja a lukat.”
A nép hitvilágában a szél élőlény, méghozzá emberfeletti képességekkel felruházott lény(ek) lakóhelye. A forgószelet, vagyis a saját tengelye körül nagy erővel mozgó légmozgást – melyet szerintük a szépasszonyok, a táltosok, a garabonciások és a sárkányok is tudnak támasztani – a benne lévő boszorkányoknak tulajdonították. Úgy tudták, hogy a forgószélben az utóbbiak táncolnak.

A hiedelemvilág minden esetben rosszindulatú természetfeletti erejű lények előfordulási helyeként nevezte meg a forgószelet. Aki abba belelép, azt a szépasszonyok felkapják a magasba, majd ledobják. Ellene úgy lehet hatásosan védekezni, ha hegyes vastárgyat – kést, vasvillát, fejszét – vágnak bele, akkor megáll. Ha véres lett, biztosan eltalálták a boszorkányt vagy a szépasszonyt. Mágikus cselekményekkel is igyekeztek fékezni rontó hatását: aki találkozott a forgószéllel, kezét, lábát keresztbe tette, és beleköpött. Akkor sem árthatott, ha háromszor keresztet vetettek rá, vagy ha közeledtekor hasra feküdtek. A böjti széltől tartózkodtak, főképpen a lányok, mert megbarnította az arcukat, szeplősek lettek. „Kopasz seggel kell kimenni – mondták az öregasszonyok a lányoknak –, akkor nem az arcotokat, hanem a feneketeket fújja meg a bűjti szél.”

A villámot sokáig megmagyarázhatatlannak tartották.
Félelmet váltott ki belőlük, a természetfeletti erők bosszúját olvasták ki belőle. Szigorúan tiltják az ujjmutogatást a villámra. Ha ezt valaki mégis megteszi, annak elszárad az ujja, agyonüti a villám. Tudnak arról, hogy amelyik házon fecske- vagy gólyafészek van, abba nem csap bele.
Fa alá, huzatos helyre, ablak mellé nem tanácsos állni, mert agyoncsaphat.
Mennykőnek nevezik. A tavaszi első mennydörgéshez az a hiedelem fűződik, hogy meg kell henteregni a földön – otthon a küszöbön –, akkor egész éven át nem fáj majd a derekunk. Régente úgy tartották, ha nagyon dörög, fejszét kell az udvar földjébe vágni, hogy ne érje jégeső a határt.

A csapadékhoz is számos hiedelem kapcsolódik.
Általános vélekedés szerint a májusi eső aranyat ér, ellenben a pünkösdi azt jelezi, hogy rossz lesz a szőlőtermés, kevés lesz a bor abban az évben. Hasonló előjelnek számított a Medárd-napi (június 8.) eső is. Ha aznap esett, még negyven napig esős időre számítottak. Amennyiben aprószentek napján (december 28.) hullott eső, azt mondták, a következő évben kelésesek lesznek a gyerekek.

Az esőjósló hiedelmek száma sem kevés: ha a hold szarva lefelé áll, eső lesz. Az eső előjele, ha kuruttyolnak a békák, ha ordít a szamár, ha sok a bárányfelhő, ha felhőben kel a nap, ha vizes lesz a só, ha legyek nagy rajban és erőszakosan csípnek, ha előrajzanak a hangyák, ha alacsonyan repülnek a fecskék.
A baromfi viselkedése is utal csapadékra: amikor a tyúkok porban fürdenek vagy ha korán elülnek, másnapra megérkezik.
Az álmosság és a fülviszketés is ezt jósolja.
Tavasszal a megérkező gólyákat is figyelték: ha sárosak, piszkosak, füstösek, a hiedelem szerint az egész esztendő csapadékos lesz. A sűrű és nagy esőcseppek is sok csapadékot jeleznek.

A hó „égi ajándék”, ezért is hullik az angyalok párnájából vagy dunyhájából. Vagy akkor esik, amikor az angyalok az égben nyírják a bárányok bundáját, libákat tisztítanak. Egyetlen laskói adat szól arról, hogy a hó az ördög műve: kiszakította a tollas dunyhát.

A hajdani önellátó faluközösség arról is gondoskodott, hogy legyenek körében olyanok, akik gondjaikat, bajaikat helyben „kezelni tudják”. Amikor már nem használt valamilyen bajra a fohász és az ima, legyen, akihez fordulhatnak. Az ártókkal, a megrontókkal szemben a „tudományosok”, a füvesek, a jósok vették fel a harcot, akiknek legfőbb feladata volt a gonosz felismerése és praktikáinak semlegesítése. Volt helyben, de a környéken is akadt olyan személy, aki értett a rontás felismeréséhez, sőt némelyikük a jövendő kifürkészésére is vállalkozott. Róluk legtöbbet Ács Gedeon 1850-es években vezetett naplóiból tudhatunk meg, ahogy a népi hitvilág figuráiról is.

A tündérekről azt tartották, hogy kicserélik a gyerekeket.
A természetfeletti lény azzal árt az embereknek, hogy keresztelés előtt elcseréli a csecsemőket.
Vagyis boszorkányfélék közé tartoznak. „Alsó-Baranyában ritka parasztasszony ad el tejet pénzért, félvén, hogy a hasznát a tehénnek elveszik. Egyszer tehenet vettem a vásárban, s azt egy jó, de igen babonás emberem, Baka István hajtotta haza.
Éppen midőn magam is hazaértem, akarták bevezetni a konyhába a tehenet, hogy ott a szakácsné sós kenyeret, s nem tudom még, mit adjon neki. Megpirongattam őket, s mondtam, vigyék a tehenet az istállóba. Annak ajtajánál ismét vesszőket raktak keresztbe, de azokat eldobtam.
István bácsi ominosus fejcsóválással mondta, hogy a tehénnek semmi hasznát nem veendem, s midőn az csakugyan rossz fejősnek bizonyult, győztesen figyelmeztetett, hogy ő ezt megmondta.
Másik tehenet vettem pár hónap múlva egy barátom húgától, s babonaszereket használtatni körüle nem engedtem, és a tehén a legjobbnak bizonyult. De István bácsi azért csak megmaradt régi véleményeinél, s nem szűnt meg rosszat jóslani, bár eredmény nélkül” – írja Ács.

Adatai szerint Laskó népe a XIX. században ismerte a házi kígyót, amely az otthoniak védőszellemeként élt velük egy fedél alatt. Elpusztítani nem volt szabad, mert abba belehaltak a háziak. Az emberekbe a szájukon keresztül költözött: „Gyakran hallottam nemcsak a köznépet, hanem párszor még műveltebb osztályhoz tartozókat is regélgetni, miképp alvó ember torkán kígyó csúszott le, melyet aztán többféle sikertelen kísérlet után forralt tej gőzével csaltak ki.
A nép hite szerént a napvilágra kibújt kígyó elhízott és rest, a szoba közepére csúszik, s ott fejét háromszor földhöz csapja, és azzal kimúlik az árnyékvilágból. Ugyanazon percben vagy harmadnapra meghal az ember is, kinek gyomrában lakott.”

Ács Gedeon hallott olyan tudományosokról, akik természetfeletti erővel rendelkeztek Az egyik tudós kocsis elvette haragosa lovainak az erejét. Amikor naplójegyzeteiben a nevezetes gyógyító, illetve rontó emberekről emlékezett, írásába humort is szőtt: „Lelkész koromban egyszer a laskói bíró s esküdtei egy embert hoztak hozzám, kérvén, hogy világosítsam föl, mert szomszédját vádolja, hogy az »elvette az ő lovai erejét, s annak lovai övéinek erejével járnak«.
A bíró figyelmeztette, hogy rétjét nem szokta jókor kaszálni, szénája mindig rossz, lovainak jó gondját nem viseli stb., s azért rosszak azok. Én is beszéltem neki, de bár hallgatott, látszott, hogy marad régi véleményénél, melyben a tudós alberti sváb asszony erősítette.

E tudós hölgy hitelének gyöngítésére az egyik esküdt elbeszélte, miképp szürke lova beteg lévén, miután azon a falu kovácsa nem segíthetett, ő az asszonyok unszolására, annak szőréből néhány szálat vitt a tudós asszonyhoz, mondván, hogy jószága beteg, s kéri, segítsen rajta. Az asszonyság föltette pápaszemét, s figyelmesen megnézvén a szőrt, így szólt:

– Oh, galambom, nincs annak semmi baja, csak borjú van benne.

A nő a jószágot fehér szőréről tehénnek vélte. Tolnay János pedig bámulva kiáltott föl:

– Megütheti a guta, ha szürke paripámban borjú van!

Máskor pedig ő maga volt beteg, s babonás felesége hosszú, fekete hajából levágott három szálat, s azzal elment egy slavóniai híres boszorkányhoz.

– A ken lányának – monda a hajat vizsgáló sybilla – az a baja, hogy…

– Elég, elég – mondta Tolnayné –, nem kell több! Az én férjem nem lány.

Egy öreg s más tekintetben igen okos elöljáró, kit jól ismertem, erősen hitte, hogy egy vénasszony tükrével s holmi viaszképpel és füstöléssel megrontott egy fiatal embert, hogy valakinek a bocskor egyszerre lehullott lábáról stb.”

Ács előtt, úgy látszik, megnyíltak a legtitkosabb ajtók, hiszen a legnehezebben gyűjthető szerelmi varázslásokról is írogathatott:

„Otthon egy csinos menyecskét láttam apró kavicsokat szedni a vízparton. Kérdeztem, mit csinál, s elpirult.

– Neh, semmire való! – kiáltott egy öreg a kerítés mellől. – Öntést akarsz készíteni, ugye, hogy legényeket magadba szerettesd?”

Hogy mi az öntés, Ács Gedeon más helyen adta meg rá a választ: hétféle kavicsot kell tenni egy tál vízbe, s nyilván e vízből kellett az illető italába keverni. Hasonlóan a szerelmi megkötéshez tartozott a tojásba fúlt csirke ételbe keverése.

A cigányasszonyok szerelmi varázslását is leírta: „Egyik-másik esthomályban tükörből mutatja a parasztlyánynak jövendő férje képét, s az képzelete segedelmével a durva másolatban kedvesét véli látni, vagy leggyakrabban tenyérből jósolnak, melyre hófejű pénzt kell tenni, mely a varázslat alatt eltűnik. Emellett szalonnácska, liszt, bab s egyéb eleség is folyt a tarisznyába.” Praktikájukról másutt írta: „Ismertem olyat, ki holdvilágnál tenyerére Bibliát tett s a fölé egy öreg kulcsot, s holmi bűbájos szavak mormolása után a kulcs iszonyú sebesen kezdett forogni magától.” Az utóbbi szemelvény arról is árulkodik, hogy hittek a kimondott szónak, „varázsigének” az erejében.

A lelkész nemcsak a varázslások, babonák menetét írta le, hanem arra is igyekezett választ találni, hogy némely szokásnak hová vezetnek a gyökerei: „A baranyai menyecske, midőn korsóját vagy vedrét a kútból (megmeríti), abból, ha nincs is csordultig töltve, mindig loccsant vissza egy keveset.
Hol tanulta a régi görög szokást, mely arra való volt, hogy a forrás nymphaját engesztelje?”

Rontani mind embert, mind növényt lehetett. Erre is hozott fel példát: „A magyar köznép azt hiszi, legalább A.(lsó) Baranyában, hogy a diófa, ha csukafogat vernek bele, elszárad, mint azon ember lába is, ki kígyócsontba hág vagy öntésbe, mely utóbbi ellen azonban hét féle kavicsot és hét féle babot vetsz egy tál vízbe, s abból megmosdózol.”

A babonaság köpönyege alól kerültek ki azok az eljárások, amelyeknek a „működésében” elsősorban a hiedelem alkotta a gyógyító erőt: „Baranyában a lázban szenvedőnek üngét, pendelyét a konyhaajtó fölött az ereszre dobják, hogy ott érje szél és eső. Néha megvakarják kétkrajcáros kusztorával a két asztal négy sarkát, s a faradékot beveszi a beteg.
Negyednapos lázban levő asszont láttam hanyatt feküdni az udvaron egy darab sós kenyérrel hasán. Ha azt a szomszéd kutyája elviszi, elviszi a hideglelést is.” Vagy: orrvérfolyáskor cérnát tekernek a bal kéz kis ujjára.

Mint említettük, a XVI. században Laskó a reformáció drávaszögi, dél-baranyai fellegvárává vált, s ez az erősség sok századon keresztül őrizte hadállásait. Az egyszerűségében szigorúságot hirdető vallás jelentősen módosította az emberek életét és gondolkodásmódját, szokásait.
A jeles napi szokások köre leszűkült, egyszerűsödött, és elsősorban a húsvéti és karácsonyi ünnepkörre korlátozódik.
Azok maradtak meg színesebbnek, amelyek társas összejövetelekkel, mulatságokkal voltak összekötve.
A naptári év népszokásai a téli, tavaszi és a nyári napforduló köré szerveződtek.

Január – Boldogasszony hava.
A drávaszögi falvakban újév reggelén vagy előestéjén gyerekcsoportok jártak köszönteni.
A prózai vagy verses köszöntőik legtöbbje egészséget, jómódot, gazdagságot, szerencsét kívánó vagy adománykérő tartalmú.
A szövegek zöme nem népi eredetű, inkább egyházi vagy iskolai indíttatású, ám a nép befogadta, megőrizte és sajátjának tekintette. Közülük számosnak a dallama régi eredetű.
A drávaszögi kántálásról, köszöntésről a legrégibb írásos tudósítás 1857-ből származik.
Ács Gedeon naplójában jegyezte le: „Baranyában kántáló fiúk járnak az ó év estvéjén holmi rygmusokkal min p.(éldának) o.(káért) Új esztendő vígságszerző. Most kezd újulni stb.
Reggel pedig köszöntők járnak tisztelkedni, néhol cigány bandák is”.

Többféle ilyen verset jegyeztek le: Feljött a nap ragyogó sugárral, / Körülfont mindent gyönyörű virággal.
/ Bú, baj és bánat kerülje a házat, / Adóba ne vigyék dagadó párnádat! /
Az óladba röfögjön nagy disznó, / A bukszádban lapuljon nagy bankóm / Amellyel elűzöd minden földi gondod! / Adjon az isten hozzá még jó egészséget, / Így kívánok én boldog új évet és házi békességet!

A kántálókat a háziak édességgel, dióval, itallal kínálták vagy pénzt adtak nekik.

A köszöntés mellett az újévhez számos hiedelem és szokás kapcsolódott. Azt tartották, ha újév reggelén abban a házban, amelyikben várandós aszszony volt, férfivendég érkezik elsőnek, fiúgyerek születik. Ha nő volt az első látogató, akkor leányra számíthattak a háziak. A hiedelem a vemhes állatokra is érvényes: olyan nemű utódokat hoznak a világra, amilyen nemű látogató érkezett elsőnek a házba újév reggelén.

Ebédhez bőségvarázsló hiedelmek fűződtek. Ebédre „nanóbabot”, nagy szemű babfajtát kellett főzni, és fánkot sütni, hogy nagyra dagadjon az erszény. Teli legyen a pénztárca egész éven át, a család ne nélkülözzön, bőségben, gazdagságban éljen. Újévkor semmiképpen sem tálaltak szárnyast, csirkét, baromfihúst az asztalra. Ilyenkor legjobb a disznó orrát megfőzni babbal. Az utóbbi előre túr, a csirke hátra kapar: „inkább előre menjünk a gazdagságban, mint hátra” – mondogatták.

Vízkereszt napján a katolikus lelkész megszentelte a házakat, és az ajtófélfára felírta az újszülött Jézust meglátogató három király, Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevének kezdőbetűit az évszámmal, például: 18+G+M+ B+99.

Vince (január 22.) hispániai vértanú volt. A naphoz kötődő regula azt tartja: ha csorog Vince, telik a pince, azaz ha ezen a napon olvad vagy esik az eső, akkor jó bortermés várható.

Pál apostol megtérésének ünnepe (január 25.) A nép körében fordulónap, amelynek időjárásából igyekeztek kiolvasni a várható gazdasági év kilátásait. Ezen a napon van a tél félideje. Ha ekkor kisüt a nap, még negyven napig tart a hideg évszak.

A csíziók jóslásait összefoglalva őrizte meg a Pál fordulására szerkesztett laskói szentencia az alábbiakat: Pál fordulása, ha tiszta, / Bőven terem mező, puszta. / Ha szeles, jön hadakozás, / Ha jön ködös, embernek sírt ás, / Ha pedig esős vagy nedves, / Lesz a kenyér igen kedves.

Február – Böjtelő hava.
Január, február, itt a nyár vagy január, február fú és havaz, úgy lesz tavasz – mondogatják, és e szólásfélék derülátását már a februári hóesések sem tudják elfojtani.

Gyertyaszentelő (február 2.) a római katolikus egyházban Szűz Mária tisztulásának (Purificatio B. Mariae Virginis) ünnepe.
A hívek ezen a napon szenteltettek gyertyát. Időjárásjelző nap is. Drávaszög-szerte ismert a medvéhez fűződő hiedelem: ha kijön az odújából, és a napfényben meglátja az árnyékát, visszafordul, mert még tart a tél. Ha kint marad, a télnek lassan vége lesz. Laskó népe ezt a dátumot negyvenes napnak is tartja. Ha ekkor kisüt a nap, még negyven napig tart a tél.

Julianna napja (február 16.) Még napjainkban is sokan vannak a Juliannák (február 16.), ez a női név itt az egyik legelterjedtebb. 1980-ban hetvenhatot számláltak meg viselőjéből a faluban. Bolondoznak a Julisok – mondják, ha hó esik névnapjukon.

Zsuzsanna (február 19.) napján hosszú hallgatás után megszólalnak a pacsirták, és jelzik a tavasz közeledtét.
Azt is mondják, hogy Zsuzsanna elpisálja a havat, azaz a tél már nem sokáig tart.

Jégtörő Mátyás (február 24.) is időjósló nap. Mátyás töri a jeget, azaz ha névnapjakor hideg van, utána megenyhül az idő.

Hamvazószerdán, a farsang múltával a férfiak – főleg a legények – nagy tuskókat hentergettek a lányok és az özvegyasszonyok kapuja elé, és madzaggal a kilincshez kötötték. A nézők között álló fiatal lányok közben hangosan kiabálták: Elmúlt a farsang, itt hagyott, /

Nagylányoknak bút hagyott, / De énnekem nem hagyott, / Mert én még kicsi vagyok.

Március – Böjtmás hava.
Tavaszhó, amikor már kalapáccsal sem lehet a füvet visszaverni.

Gergely napja (március 12.): ha ekkor hó esik, Gergely rázza a szakállát. A XIX. századig az egyházi adó fizetésének fordulónapja. „Az a prédikációs halott, aki lukmafizető volt, az egész összeget meg kellett fizetni utána. Ha Gergely-nap elmúltával halt meg, ezenkívül adni kellett két icce bort és két font húst. A lukmát nem fizető után a lelkésznek járt egy forint, két font hús és két icce bor. Ha az elhalálozás Gergely-nap előtt következett be, a hozzátartozóknak csak az egyházi adó felét kellett megfizetni.”

A hónap 18. napján Sándor, a 19-en József, 21-én Benedek napját ünneplik. Az első kettő jeles névnap, ekkor köszöntés is járja. Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget – tartja az e naphoz fűződő szólásmondás.

Április – Szent György hava.
Az első napjáról 1857-ben Ács Gedeon laskói lelkész azt írta, hogy a bolondok napja. Húsvét előtti héten virágvasárnapkor a katolikusok barkócát, barkát szenteltettek. Virágvasárnap előtt nem volt szabad a házba vinni, mert akkor abban az évben nem kelnek ki a kiscsirkék.

A kálvini tanítás szerint Krisztus kereszthalála már meghozta a megváltást, ezért a reformátusok ezt a napot tekintik a húsvét legfontosabb ünnepének. A XIX. században még böjtöltek, amikor nagypénteken ritka hagyományt örökített meg Ács Gedeon: „Szokásban volt régebben e napon valakit egy kis fizetségért, önkényt ajánlkozót keresztre kötözni, s föl-alá hordozni az utcákon a nézők gúnyjai és szidalmai közt, mert – mondanák – ekként szenvedett urunk Jézus Krisztus is. Komáromban egy izmos molnár szerepelt a kereszten, s ez példás türelemmel és szelídséggel szenvedte a ráhalmozott szidalmakat, sőt egyes farizeus vagy írástudó vastagabb tréfáját is. Azonban egy csizmadiainas, ki a keresztfán szereplőben csak a molnárt látta, s mint ilyet gúnyolta, rákiáltott:

– Te lisztlopó, lisztlopó!

A molnár, ki a nagyobb méltatlanságokat szerepe szellemében békén tűrte, a lisztlopó hallatára kiesett szerepéből, s dühösen ordított a csizmadiára:

– Megállj, erre-arra teringette! Csak szálljak le a keresztről, majd megtanítalak én, miként kiálts máskor lisztlopót!”

Húsvéthétfőn meglocsolják a lányokat: „Húsvétkor öntözni mentek a fiúk, hogy frisebbek legyenek a lányok.
Ezért főtt sonkát kaptak, főtt kolbászt meg piros tojást, inni meg piros bort, hogy piros arcú legyen a nagylány, akit megöntöznek. A gyerekek is piros tojást meg aprópénzt kaptak.
A legények friss vízzel öntöztek, a gyerekek szagos vízzel.
A fiúk mindég húsvét másnapján mentek öntözni vagy locsolni.
A lányok, hogy visszaadják a fiúknak, amit ők kaptak, ők meg húsvét harmadnapján mentek a fiúkhoz, csak ők nem kaptak érte semmit.”

Szent György napján (április 24.) tartották az első tavaszi vásárt. Úgy vélték, hogy dinnyét, uborkát a laskai vásár napján kell vetni, hogy sok teremjen belőle.

Május – pünkösd hava.
Május elsejére virradóra májusfát állítanak a lányos házak, valamint a kocsmák elé.
A fát egymásnak segítve titokban vágják ki a legények, és ki-ki annak állítja, aki kedves számára. Füzet vagy nyárfát választanak. Színes szalagokkal feldíszítik, néha italos üveg is kerül rá, majd az éjszakai órákban a legénytársaság földbe ássa a lányos ház kapujának a közelében.
Minél nagyobb a fa, annál jobban szereti a legény a lányt.
Ha a leánynak és a szülőknek tetszik ez – és főleg, aki állította –, az egész fiútársaságot gazdagon megvendégelik itallal.
A kisleányoknak is szokás májusfát állítani, őket édesapjuk lepi meg kisebb méretű, gazdagon felpántlikázott fával.
Mindegyiket a hónap utolsó napján ássák ki ugyanazok, akik felállítottak. Ekkor sem marad el a megvendégelés.

Évszázados paraszti tapasztalat szerint május elején a melegedő időjárás hűvösre fordul, és a gyakran – 12-én, 13-án és 14-én – a hirtelen támadt hidegben a vetemények, a gyümölcsféle virágjai megfagynak.
A néphit szerint e dátumokra esik a fagyos szentek, Pongrác, Szervác és Bonifác napja. A hiedelem szerint fázó betegeket takargattak be saját ruháikkal.
Azok megmaradtak, de ők a fagyhalál áldozatai lettek.
A három napot fagyos napnak tartják, s úgy vélik, hogy rossz időjárása azóta tart, amióta a három szent megfagyott.
A néphit Orbán napját (május 25.) is fagyos napnak tartja.
Ekkor is rendszerint jelentős a lehűlés, amely kárt tehet a termésben, a veteményekben, és megcsípi a kukoricát.

Június – Szent Iván hava.
Gyakran e hónapban van pünkösd, Jézus mennybemenetelének ünnepe. A húsvétot követő ötvenedik nap május 10. és június 13. közé esik.
Gyakran az aznapi időjárásból következtettek a szőlősgazdák a várható termésre. A pünkösdvasárnap előtti csütörtök áldozócsütörtök, Jézus Krisztus mennybemenetelének ünnepe, a húsvét utáni kötelező áldozás, a mise szentségében részesülés negyedik alkalma. A református egyházban ekkor tartották a konfirmandusok vizsgáját, az ifjak ekkor mondták el a fogalomtételt, lelkészük pedig a megerősítést.
Az ünnep délutánján tartott táncmulatság neve áldozó, amelyet a konfirmandusok rendeznek. Az általános iskola hetedik osztályos tanulói a szervezők. Belépődíjat szednek, és azt az év végi kirándulásra fordítják.

Medárd napja (június 8.) Drávaszög népének ajkán Medárdus napja. Zivataros nap, sokszor jégcsőt hoz.

Július – Szent Jakab hava.
Illés (július 20.) az Ószövetség leghíresebb prófétája, akit a római katolikus és az ortodox egyház is szentként tisztel.
Ekkor mindig megdörög az ég – tartják.

Augusztus – Kisasszony hava.
Lőrincet (augusztus 10.) az egyház vértanúként tartja számon, aki máglyán halt meg hitéért. Ha szép idő van, hosszú lesz az ősz.
Tréfás szentencia szerint az ezután érő dinnye már kevésbé finom, lőrinces.

A hónap kiemelkedő ünnepe Nagyboldogasszony vagy egyszerűbben Nagyasszony (augusztus 15.) Az egyház ekkor Mária mennybemenetelét, az ország oltalmába ajánlását ünnepeli. Laskó katolikusai azt tartották, hogy Nagyboldogasszony napján keresztet kell vágni a gyümölcsfába, hogy az egészséges legyen, és sokat teremjen.
Ha eddig a napig a kukorica nem hányta haját, nem lehet jó termésre számítani. A hat napig áztatott kendert ekkor kellett szárazra vinni.

Augusztus 20-án Szent István királynak, a kereszténnyé vált magyarság első királyának ünnepe van. A népi hiedelemvilágban „negyvenes nap” volt, azaz negyven napig olyan lesz az időjárás, amilyen ezen a napon. Tréfásan azt is mondogatják: ezen a napon vágják le a szúnyogkirályt, s ettől kezdve egyre kevesebb lesz ebből a rovarból.

Szeptember – Szent Mihály hava.
Népünk jól vélekedik erről a hónapról: szeptember szép ember, de nyomban hozzáteszi: október csúf ember, november rossz ember, azaz az év hátra levő része már hideget, csapadékot, kedvezőtlen időjárást tartogat. Úgy tartották, hogy a 29-én, Szent Mihály napján elvetett gabonamagvak jó termést hoznak.

Október – mindszent hava.
A hó elején, Brúnó napján (október 6.) a katolikusok úgy tudták, hogy aki ezen a napon születik, azt nem rontják meg a boszorkányok, mert táltos lesz belőle.
A meglódult naptár jeles napjaihoz fűződő szokások, hiedelmek mindegyike már a közelgő télre, a mezőgazdasági munkák befejezésére figyelmeztet. Teréz napját (október 15.)
Drávaszög-szerte szüretkezdőként tartják számon.
Simon-Júdás napja (október 28.) a középkor óta ismert kettős apostolünnep. Időjárásjelző regula fűződik hozzá, amely már az akkori diákság körében ismert volt: eljön a Simon, Júdás, dideregve fázik a gatyás.
Arra utal, hogy október végén már elő kell venni a melegebb ruhát, mert ekkor már többnyire hidegebbre fordul az idő.

November – Szent András hava.
Márton napjához (november 11.) a középkori Márton püspök, Tours főpásztorának tisztelete kötődik, aki Európa-szerte az egyik legnépszerűbb szent volt ezekben a korai századokban.
A régi kalendáriumok a napot a gazdasági év jelentős zárónapjaként emlegetik, ekkorra már a mezei munkák befejeződnek. Behajtották a gulyát telelőre. Időjósló nap is. Általában úgy tudták, hogy Márton meghozza a hideget, a telet. Eljött a Márton szürke lovon vagy Márton fehér lován nyergel – mondják akkor, ha esni kezd a hó. Márton libájának a csontja ha veres, sok hó lesz.
A november többek között a nagy névnapozások hónapja, hiszen ekkorra már megritkult az emberek mezei elfoglaltsága, több idejük jutott a szórakozásra.

Ez idő tájt szaporodnak meg a kalendáriumok jeles napjai, közöttük a népszerű női névnapok.
A legkedveltebb magyar női keresztnevet, az Erzsébetet 19-én ünneplik. A név jeles viselője volt az Árpádok leszármazottja, II. András és Gertrúd leánya, aki az egyház tanítása révén az egyik legnépszerűbb női szentté vált: a szegények, a magatehetetlenek, betegek és az őket istápoló intézmények védőszentje. Időjárásjelző is. Ha ekkor csapadék hullik, enyhe lesz a tél. Ezen kívül azt tartják, amilyen ennek a napnak az időjárása, olyan lesz a december.
Alexandriai Szent Katalinra, a legenda szerinti szépséges és nagy műveltségű királylányra, vértanúra (meghalt 305 körül) 25-én emlékezik a katolikus egyház. Nevének jelentése: tiszta. Időjárási regula fűződik hozzá: ha Katalin kopog, karácsony locsog, azaz ha az előbbi napon fagy, karácsonykor enyhe lesz az idő.

A hónap utolsó napján – 30-án – az Andrások ülik névnapjukat.
A katolikus egyház a név legjelentősebb viselőjeként András apostolt tartja számon. A hagyomány szerint x alakú kereszten halt vértanú halált, az ilyen keresztet napjainkban is andráskeresztnek nevezik.
Laskói hagyomány: „András napján a hajadon lányok, fiúk egész nap nem esznek, nem isznak semmit. Fésülködni, mosakodni nem szabad. Este, amikor lement a nap, és a fiatalság le akar feküdni, meg kell mosakodnia. A mosdóvizet nem szabad kiönteni, hanem az ágy mellé kell tenni, ahonnan lesz a feje.
Egy vadonatúj törülközővel megtörülköznek.
Evvel letakarják a vizüket. Megfésülködnek, a fésűbe’ benne hagyják a hajukat, és a tükörrel együtt, amelyben nézték magukat, a fejük alá tették. Enni és inni még most se szabad. Abban az éjszakában még kell hogy álmodja, hogy ki lesz a jövendőbeli párja. Ha a lányok azt álmodják, hogy egy kutya megharapja őket, annak lányfejjel gyereke lesz.”

December – karácsony hava.
Luca napja (december 13.) is időjósló: ha Lucára fagy van, karácsonyra sár. De ennek a megfigyelésnek a fordítottját is igaznak mondják. Az előbbi napon abroncsba szórták a tyúkok eledelét, hogy ne kóboroljon el az aprójószág, és egy helyre tojjanak. A hónap második felében ér véget a Luca-naptól karácsonyig terjedő időszak. A laskói régi öregek ezalatt nem hívták etetéskor a baromfit, mert állítólag a gazda szavára a boszorkányok és az ördögök is megjelentek.

A bővedet, azaz karácsony vigíliáját 24-én tartják. Erre a napra az egyház böjtöt rendelt el, ezért valaha mind a katolikus, mind a kálvinista lakosság tartózkodott a húsfogyasztástól, csak halat ettek. A bőved napi ételekhez hiedelmek kötődtek: „Bőved este egy kis marék szalmát tesz a gazda az asztalra, fehér abrosszal letakarja, és a tetejére teszi a kenyeret meg egy almát. Vacsora után az almát elvágja annyi felé, ahány jószágfa van az istállóban, hogy azok szépen fejlődjenek. A szalmából karácsony első napján minden állatnak ad pár szálat. A megmaradt szalmát eltették, és ha kotlós volt az udvarban, az alá rakták.”

Aki bőved este sült tököt evett, annak egész éven át nem fájt a torka. A mézzel elfogyasztott fokhagyma távol tartotta a boszorkányokat. Néhány falat mézes kenyeret azért ettek, ha valaki megbántotta őket, könnyebben bocsáthassanak meg és békülhessenek ki. A diót mézbe mártogatva fogyasztották, hogy sokáig tüzes fiatalok maradjanak. A családfő egy almát annyifelé szelt, ahány tagú volt a család: akinek olyan darab jutott, amelyikben a mag ketté volt vágva, az beteg lett a következő évben.

Az almának más vonatkozásban is varázserőt tulajdonítottak. „Aki eltéved, bárhol álljon meg egy percre, s kéri Jézust, hogy vezesse el azokhoz, akikkel együtt ette az almát bőved este, abban a pillanatban eszébe jut, hogy merre kell neki hazamenni.” A bőved esti asztalbontás után összegyűjtötték a morzsákat és más maradékokat, a dióhéjat, a fokhagymát. Ha beteg lett valaki, parázsra szórták, és megfüstölték vele, hogy így gyógyítsák.

Bőved este kántálók is járták a falvakat. Köszöntötték a karácsonyt, s ezért ajándékokat, diót, száraz, azaz aszalt gyümölcsöt, pénzt kaptak. A kántálók bőved este elmentek énekelni az ablakok alá. Egyik kisfiú vagy leány beköszöntött: Szerencsés jó estét kívánunk kigyelmeteknek, / Valamint az egész házi népnek. / Egy kis énekkel tiszteletet tennénk, / Ha a házigazdának terhére nem lennénk. / Teccik-e vagy nem?

Akadt olyan is, aki nem fogadta őket. Ott bekiabálták az ablakon: Aki a kántálót be nem fogadja, / Küldje el az Isten taligatolásra!

A legtöbbször elfogadták őket, ilyenkor a tarisznyák, a kis kötények zsebei megteltek dióval, almával, szaloncukorkával. Aszalt alma és szilva is akadt bőven, s került aprópénz.
A felnőttek is eljártak bőved este boldog karácsonyi ünnepeket kívánni a sógornak, komának vagy a jó barátnak, és ott énekeltek, imádkoztak éjfélig.

A kereszténység december 25-ét Jézus Krisztus születése napjaként tartja számon. Időjárási regula kötődik hozzá: fehér karácsony, fekete húsvét – azaz ha ezen a napon havazik, hólepel képződik, húsvétkor jó idő lesz. Azt tartották, ha ekkor megsüti a nap a gyümölcsfákat, sok termést hoznak. Karácsony napjától kezdve nem főztek babot, nehogy kelésesek legyenek. Nem mostak, mert azt hitték, amekkora ruhát teregetnek ki, akkora háziállatuk betegszik meg.

Ács János, Laskó egykori bírója 1898. december 24-én vetette papírra édesanyjának szóló Éva-napi köszöntőjét, amelyben nemcsak a maga nevében szólt, hanem testvérei jókívánságait is tolmácsolta. A szerző valószínűleg irodalmi példák alapján szerkesztette köszöntőjét, ám beleszőtte a korabeli helyi formulákat is: Tisztelt anyámasszon (jó szülükém), elvjött nevenapja, / Amelyet óhajtott, Istenem megadta. / A mai szép napon örömnapot leltem, / Mert jó anyámasszont (szülémet) lehet köszöntenem. / Az Istentől vártam azt az órát, percet, / Melyben kiönthetem hálás érzelmemet. / Puszta ma már minden; völgynek és a hegynek / Szép virágszálai mélyen szenderegnek, / És a madár nem dalol a sík vidéken, / Hogy szép felköszöntőm zengedezné velem. / Egy olyan köszöntőt, mely a szivében támad, (foganton) / Üdvözölni kedves anyámasszonyt (jó öreg anyánkat). / Egyszerűség most rövid beszédem. / Pedig ez fogamtott szívem közepében. / Amely óhajtja, hogy gyermekid javára / Messze, messze legyen életed határa! / Kedves anyámasszony (jó szülükém), / Fogadd hát ezt a jó kivánatot! / Gyermekeid szíve mást nem adhatott, / Mind azt, hogy nincs szebb ajándéka gyermekid keblének / Mint ha áldását kéri drága szülémnek. / Azokra áldást kér, kik ápoltak minket a bölcsőtál kezdve, / Elhalmozóak minket jóval, gondosan szeretve, / Kik megvigasztaltak minket, ha folytak könnyeink. / Tehát áldottak legyenek drága jó szüleink! / Eljuttatott Isten nevének napjára, / Kedves anyámasszon (jó szülükém), öröm sugárka / Ragyog át lelkemen, hogy jó kívánságom, / Gyermeki üdvözlim most feléje bocsátom. / Légyen a kend élte boldog, legyen örvendetes, / Minden lépte nyoma vidám s örömteljes / Isten áldásával az öröm karöltve járjon, / Keblére minket is szeretettel várjon! / Minden lépésein új öröm teremjen / Véle jókedve járjon és nála pihenjen! / Kerülje a házat, mint homály a napot, / Kedves anyámasszon (jó szülükém) jabbat a jó se kivánhatok /

Boldoggá, derültté tegye Isten éltét; / Ne ízlelje sose a bánatok mérgét / Homlokodnak már őszülő koszorúja! / Nyújtsa Isten éltét még nagyon sokáig! / Ugyan a bizonyost nem tudjuk magúnkról / Ami szép jó és nemes van ezen a világon / E napon szívemből azt kendnek kivánam. / Adjon az Úr Isten hosszú, szerencsés életet, / Ne érezze soha a rideg végzetet! / Sok szép időt élt kend öröm s szenvedésben, / Tudom, kend előtt van az emlékezésben; / Éljen kend ezentúl boldogabb időket / Vidám névnapokkal számos esztendőket! / Hosszúra terjedjen életet pályája! / Legyen ez részemről névnapi kívánat. / Mindaz, amit kendnek hű gyermeki kívánnak: / Terjedjen még élted számos esztendőkre / A boldogtalanság és a szomorúság távozanak tőle, / De nagyon messze tőle! / Hogyha pedig éltedet / Az Úr kéri, lelkedet, / Vigyen az egekbe, / Szentek seregébe, / Hogy az Urat áldhassad / Szent, szent, azt mondhassad! / Szivemből kivánom!

Bár az év végéig karácsony után alig marad néhány nap, de ezek között jócskán akad piros betűs, jeles ünnep. Az egyház december 26-án és 27-én két szentjéről emlékezik meg. A legendák ezekhez a napokhoz kötik Szent István vértanú és Szent János, az evangélista ünnepét. Egészen a XVIII. századig ezek a napok is a karácsonyi ünnepkörhöz tartoztak. Gyakorlatilag ebből az időszakból maradt fenn a verses névnapi köszöntés szokása. Álljon itt példának a János-napi köszöntő szövege: János, felvirradtál ma neved napjára, / Serkentsd ki álmodban hangos citerádban. / Kívánom, hogy éljünk több János-napokat, / Bú és bánat nélkül való hónapokat. / A te esztendeid sokra terjedjenek, / Hetvened vagy nyolcvanad évekre menjenek, / Szívemből kívánom, amíg tart életed, / Isten szent lelke maradjon veled.

A névnapot köszöntő gyerekek diót, pénzt kaptak, a felnőtteket borral kínálták.

Aprószentek napja (december 28.) a karácsonyi ünnepkör része. A liturgia és a szokásmagyarázó mondák szerint ez a nap azoknak a kisdedeknek az ünnepe, akiket Jézus keresztelésekor Heródes király megöletett.
Ennek emlékére maradt fenn a kisgyerekek „megkorbácsolása”, amely tulajdonképpen a betlehemi kicsinyek szenvedését idézi, de ugyanakkor a termékenység- és az egészségvarázslás ősi hagyományelemeit is őrzi. A gyerekek a második világháborúig járták a falvakat, kezükben fűzvesszőből font korbácsot vittek.
Bekéredzkedtek a házakhoz, és először mondókát adtak elő, ódoricsoltak: Ódorics, ódorics, / Egészséges légy, / Beteg ne légy, / Keléses ne légy, / Apádnak, anyádnak szót fogadj, / Ahova küldenek, szaladj!

Ezután fiúpajtásaikat – néha a felnőtteket is – a fűzfából font korbáccsal megveregették, amiért kisebb ajándékot, diót, édességet vagy pénzt kaptak.
A hiedelem azt tartotta, hogy akit megódoricsoltak vagy megsubrikáltak, nem lett keléses. Ha ezen a napon esett az eső, azt mondták, kelésesek lesznek a gyerekek.

A katolikus egyház az év utolsó napját – december 31. –, az új év vigíliáját Szent Szilveszter pápa (314–335) ünnepének nyilvánította. Elsősorban a fiatalok körében kapcsolódtak hozzá jósló eljárások. „Szilveszterkor a lányok csináltak tizenhárom papírost, és minden egyre ráírtak egy-egy férfinevet. Eztet összegöngyölgették, és egy kis tésztába beletapasztották, és forró vízbe belefőzték. Amelyik legelőször jött fel a víz tetejére, azt ki kellett kapni a lánynak, és amilyen név volt a papírosra ráírva, olyan nevű lett a férje.” Egy másik hiedelem: „Szilveszterkor a fiúk és lányok tollas pogácsát sütöttek. Minden egyes zsíros pogácsába beleszúrtak egy-egy kisebb libatollat, és amelyiké sütéskor megégett, az abban az évben meghalt.” Alighogy az óra elütötte az éjfélt, és a naptár árfordult az új évbe, jót, szerencsét kívánó köszöntők kopogtattak a házakba.
A szokások, hiedelmek ősi, íratlan törvények alapján ismétlődtek.

Ezekről a legrégibb és hiteles leírások szintén Ács Gedeontól származnak. Az 1848–1849-es szabadságharc leverése utáni amerikai száműzetésben vezetett naplóiban meglepő hitelességgel és hozzáértéssel írt a falusi társadalom fontos eseményeiről. Lelkészként tanúja volt az emberélet fordulóinak, a születés, a házasság, a halál ünnepeinek. Az ezekhez kapcsolódó és itt hitelesen leírt szokások némelyike még napjainkban is él, bár többségüknek csak az elemei bukkannak már fel, jó részük feledésbe merült.

A születéstől kezdve a szokások hozzátapadnak az ember életéhez, amit Ács jó szemmel vett észre. Már a név kiválasztását is a hagyomány szabályozta, a Bibliában található neveket például előnyben részesítették. A faluban sok volt a Sára, a Mózes.

Az újszülött életében a keresztelő volt az első nagy esemény.
A keresztszülők megválasztása alapos körültekintéssel már a születés előtt megtörtént. Régen és most is többet választanak. Közülük az a legfontosabb, aki „víz alá” tartja a gyermeket, de a többiek is, akik a keresztelendő gyermek köré állnak, és keresztszülők lesznek. „A komaság maga, kivált a baranyai magyarok s a szerbek közt, nagyon megérdemelné, hogy embereink figyelemre vegyék, mert az egyik legszebb népszokás nálunk. Alsó-Baranyában, ha idegen férfi talál belépni oly házhoz, hol gyermekágyas nő van, kalapját a menyecskék elveszik, és azt ki kell váltania. A gyermeket apja alsó ruhájába takarva viszik kereszteltetni, és csupán asszonyok mennek vele a lelkészhez. Egy hétre vagy előbb is néha, néha utóbb, paszitot tartanak, s ilyenben magam is gyakran voltam. A bába elnököl gyakran az asztalnál” – írta naplójában Ács Gedeon.
A keresztelői lakoma szokása máig él. Némely család kisebbfajta „lakodalmat” tart, amikor negyven-ötven rokont, barátot és természetesen a komákat hívják meg a keresztelőt követő ebédre.

A kalaplevétel szokása a születést megelőző babonaságok közé tartozott. A lényege: abban a házban, ahol gyermeket váró asszony feküdt, ha jómódú férfi érkezett, a házbeli asszonyok elvették a kalapját. Közben az asszonyok köszöntőt mondtak, hogy a gyerek – azaz a fiú, mert csak akkor vették el a kalapot, ha fiút szerettek volna, s rendszerint ez volt az óhajuk – hasonló legyen, mint a kalap gazdája (gazdag).
A kalap tulajdonosa csak váltságdíj ellenében, rendszerint bizonyos pénzösszegért kaphatta vissza a fejfedőjét.

A gyermekágyat fekvő asszonynak a komaság és rokonság a paszit alkalmával finomabbnál finomabb falatokkal és édességgel kedveskedett. Ez a szokás még napjainkban is él.

A gyermekéletet Ács nem mutatta be részletesen, csak néhány utalást tesz arra. Többek között, hogy a kisdedeket milyen gonddal óvták a rontástól. „Az igézésben nálunk is erősen hisznek, s ha jól emlékezem, efféle megrontás ellen az igéző mosdó vizét itatják meg a beteg gyermekkel.” Egy másik bajelhárító műveletről is tudomása volt: „Igézés ellen jó a gyermek arcára háromszor pökni (köpni). Ezt velem is tette egy laskói asszony gyermekkoromban, miért azonban vastag hálátlansággal fizettem.” A szemverést, igézést elhárító hasonló eljárásokról még az 1980-as évek elején is lehetett adatokat gyűjteni.

A felcseperedett lányok, legények az őszi szőlőcsőszködés során találhattak alkalmat a találkozásra. „Szeptember elején, sőt néha pár héttel előbb már alig lehetséges látni az alsó-baranyai falvakban. De a hegy megnépesült lyányok és menyecskék ezreivel, kik a nappalt apró csoportokban vagy egyedül ülve, varrogatva, kerepelve s ujjongva töltötték. Éjjelre pedig vén vincellérek, tisztes banyák gunyhójába gyülekeztek, vagy ha szolgabíró parancsolta, a hegy-aljai falvakba ballagtak le. Szombaton estve eleség érkezett számukra hazulról, kivált kenyér a dióhoz s szőlőhöz, melyet a baranyai nép hízlaló erejűnek tart, s melyet oly örömest csemegéz a parasztlyány a lakodalmas napok közeledtekor, iparkodván hízni, mert az a szebbüléssel (egy szó olvashatatlan – L. K.). S szombat estve érkezett hosszú szűrökben a legénysereg is, hogy mulasson kedve szerént hétfő reggelig.
Egynémelyik más napokon is elnézett a szőlők közé, ha szerét ejthette, s ha Julist vagy Judkát egyedül találta, a lugas árnyékában volt suttogás, hamiskodás.
Azt hitték, senki sem láthatja, amit tesznek a lugas árnyékában, de látott mindent a távol diófa tetejéről a seregély, s látta az ellenség gondatlanságát, jelt adott társainak, és a lakoma megkezdődött roppant csevegéssel, melyhez hasonlót a világ nem ismer.”

Ha szerelem szövődött a fiatalok között, megkezdődött az óvatos tapogatózás, vajon a lányt hozzáadják-e a szülők feleségül a fiúhoz.
„A(lsó). Baranyában ősz elején a vén asszonyok járnak estvénkint előleges alkudozásokra, s velük a pajkos legények sok tréfát űznek. Szép lyány utca ajtaja elé gödröt ásnak estve, vagy az ajtót vékony zsineggel átkötik, s mikor a nanó elbukik, ők rejtekökből nagyokat kacagnak.
Az ily parlamentair banyát a konyhán szokás fogadni.
A beszélgetés látszólag egyéb tárgyról foly, s a fő thema szóval néha érintve sincs, de jelek által eléggé érthetően van kifejezve. A tűz piszkálása ebben nagy szerepet játszik, de módjait már feledem. A szerencsésen bevégzett előalkudozások után történik a forma szerinti megkérés násznagy által, és aztán az eljegyzés. A. Baranyában egymásnak gyűrűt, de legszokottabban kendőt(az 1930-as évekig a lány jegyesének ugyanígy gazdagon hímzett fehér selyemkendőt adott. – L. K.) adnak a párok.
Ez utóbbit gyakran a pap előtt, mikre mindig estve mennek, hogy az eljegyzés egyházi szentölést kapjon.”

Más helyen Ács Gedeon még egyszer szóba hozta a gyűrűadás szokását. „Úgy gondolom, hogy a jegygyűrűt tán minden keresztény országban a bal kéz negyedik ujján szokás viselni: Magyarország némely vidékén a jegygyűrűt a bal kéz kis ujján viselnél, s e szokáson alapul a néphiedelem, mely szerént azon ujjból életér megy egészen a szívhez.”

Színes, élvezetes leírást készített a lakodalmakról, amelyet a Függelékben közlünk. A párnatáncot is divatosnak mondja.

Azokat a lakodalmi játékokat, amelyeket leírás nélkül Ács Gedeon csak felsorolt, a legidősebb falubeliek emlékezetének segítségével sikerült rekonstruálni. A kendővel való verést éjfél után játszották, többnyire fiatalok. Választottak egy hajtót, aki kendőt fogott a kezébe, és azt jól megcsomózta. Közben valaki átment a másik terembe. Lehetett nő vagy férfi is.
A hajtó csomózott kendőjével csapkodni kezdte a játék résztvevőit. Ha a másik teremben férfi volt, akkor a nőket, vagy fordítva, s közben mondta: „Ezért ég.” Ha valakit sikerült kendőjével elverni, az lett az égőcske. Át kellett mennie a másik terembe, ahol csókot adott annak, aki elrejtőzött.
Szerepet cseréltek, s attól kezdve az kergette a játékosokat, s igyekezett újabb „égőcskét” találni.

A csizmavarrást a lakodalomban éjfél után játszották.
A „csizmadia” egy kis székre ült, s két inas állt mellé. A mester kezébe kaptafát vagy kisebb botot vett, s azzal tréfás szöveg kíséretében jól elverte az inasokat.
Ezt a szokást más vidéken is ismerik. Tulajdonképpen mesterséget utánzó játék. Sikere a csizmadiát alakító legény tehetségétől függ, hogy mimikájával, mozdulataival mennyire tudja megnevettetni a közönséget.

A szakácsnék meglopása során az ügyesebbek húst vagy kalácsot csentek el. Ha kiderült, a főzőasszonyt – mint Ács is említette – megidézték a násznagy elé, aki ítéletet mondott felette. Büntetésül tyúkólba csukták vagy totyolták: a szakácsnőt egy-egy férfi megfogta a térdénél, a másik kettő a hónalját, és fenekét a küszöbhöz verték.

Az Ács által divatosnak említett párnatánc tulajdonképpen szerelmi játék. Nők, férfiak körbe álltak, amelyen belül valaki párnát fogott a kezébe. Énekszóra körbe járt, és az előtt, aki neki legjobban tetszett, letette a párnát. Rátérdeltek mindketten, megcsókolták egymást, majd az iménti kiválasztott vitte tovább a párnát. Ez utóbbira és a szakácsnék meglopására ismerünk párhuzamot. A többi azonban szinte kivétel nélkül újdonságnak számít a szakirodalomban.

Eleink – így látszik hagyományaikból – nem félték a halált. Érzelmek nélkül várták, sőt kérték. A természet rendjének tartották bekövetkeztét. 1857-ben írta le Ács Gedeon a temetés forrásértékű közlését, amely a Függelékben olvasható. Feljegyzéseiből nyilvánvalóvá válik, hogy, akárcsak a közeli Ormánságban és Szlavóniában, a Drávaszög falvaiban is a temetés szertartásának elmaradhatatlan része volt a siratás a XIX. században. Recitálva, kötetlen énekformákkal siratták halottjukat a családtagok, a közeli hozzátartozók.
Ácstól azt is megtudjuk, hogy az asszonyok költői szépségű szövegekbe keretezték fájdalmukat. A megindító vallomások mellett azonban „badarságok” – amit ma siratóparódiának nevezünk –, is elhangzottak. Ez utóbbiak kései párhuzamait a közelmúltban még gyűjteni lehetett.
A halotti szokások közül a sír későbbi behantolása, látogatása régies vonásokat mutat. A gyümölcsfa lábhoz és fejhez ültetése ugyancsak mitológiai képzetek hajdani meglétére vall.

Napjainkban a temetés rendje egyszerűsödött, az érzelmek és fájdalmak hangjai elcsendesedtek, és nem siratók formájában hangzanak el. A temetési menetnek azonban megszabott rendje van ma is. Elöl halad a fejfát vivő személy, akit fiatal lányok követnek a koszorúkkal és virágcsokrokkal, majd a lelkész a kántorral és az énekesasszonyok.
A közeli barátok és ismerősök együtt haladnak, felváltva ők viszik Szent Mihály lován a koporsót, amit napjainkban kerekes kocsin tolnak. A halottat a családtagok, majd a nők és végül a férfiak kísérik.

Végül mitől függ a hagyományok „életkora”?
Elsősorban azok hűségétől, akik őrizték, őrzik vagy őrzésére vállalkoznak. A laskóiakban az 1980-as években erőteljesen fellobbant az érdeklődés múltjuk iránt. A Petőfi Sándor nevét viselő művelődési egyesület újraalakításával tudatosan kezdték összegyűjteni a feledésbe vesző hagyományokat, a letűnt életforma kellékeit. Szívügyüknek tartották a gazdag szellemi és néprajzi örökség átmentését, megőrzését és további ápolását.

Amikor 1981. december 12-én megnyílt a Laskói Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény, az ünnepi beszédet tartó szónok azt mondta: a falu apraja-nagyja régen látott összefogással azon igyekezett, hogy a „századok setétségéből” minél több tárgyi emléket begyűjtsön a most élőknek, és megőrizzen a jövőnek. Azt tartják, hogy aki szellemi javakban gazdag, az nem süllyedhet végzetes szegénységbe.

A lelkesedés új hagyományokat is teremtett: feléledt a régi színjátszási kedv, asszonykórus alakult az elfeledett dalkincs újratanulására és népszerűsítésére. Festők, írók érkeztek a kis faluba, s azokra az értékekre hívták fel a figyelmet, melyeket az ott lakók talán észre sem vettek, de nélkülük mindnyájan szegényebbek lennénk.

Rekesztés, házkerítés 1987-ből

Népszínművet bemutató amatőr színjátszó csoport az 1930-as években

Laskói ház udvara 1963-ban

Az Ács Gedeon halálának századik évfordulóján, 1987-ben rendezett irodalmi műsor résztvevői

Farsangi alakoskodók Laskón, az 1970-es években

A Laskói Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény

A Laskói Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény anyagának részlete

Festett bútorok a Néprajzi Gyűjteményben

Komáromi láda a néprajzi gyűjteményben

A cinterem

Dormán László fotókiállításának megnyitója a néprajzi gyűjteményben

A laskói akvarellfestés résztvevői 1984-ben. Balról jobbra: Gyurkovics Hunor (festőművész), Lábadi Károly (néprajzkutató), Penovácz Endre és Torok Sándor (festőművészek)

forrás:  sulinet.hu/oroksegtar/data/100_falu/Lasko/pages/015_a_szellemi_orokseg.htm